2010-01-16 15:46:30

XVI. Benedek pápát Freising díszpolgárává választották


Szombaton délben az Apostoli Palota Kelemen Termében került sor a kitüntetés átadására. A Németországból érkezett 80 fős küldöttség tagjainak köszönetet mondva a Szentatya rövid beszéddel fordult hozzájuk. Kiemelte személyes kötődését a városhoz, amely abban is megmutatkozik, hogy 1977-ben beillesztette a freisingi mór alakját püspöki, majd később pápai címerébe is.

XVI. Benedek ezután felidézte a Domberget, amely meghatározza Freising látképét. Ezen a dombon magaslik a város székesegyháza. Ez a panoráma jelképes erővel bír. Azt mutatja, hogy az egyháznak állandó helye van társadalmunkban, történelmünkben és kultúránkban. Nem képzelhetjük el az életet nélküle – hangsúlyozta a pápa. Az egyház vezeti tekintetünket a magasba, Isten felé, akinek létünket és az egész emberi közösség létét köszönhetjük. Az egyház mellett szükségünk van keresztényekre is, akik példát jelentenek a hitben, a reményben és a szeretetben gyermekeik számára. Tanúságtételükkel vezessék a társadalmat egy mély kulturális megújulás és a lelki értékek újra felfedezése felé, amelyekre a világnak sürgető szüksége van. Csak ezekre építve lehetséges egy jobb és emberhez méltó jövő megteremtése.

A Szentatya emlékeztetett rá, hogy Freisingben szentelték pappá, amely miatt szintén erősen kötődik a városhoz. Faulhaber bíborosnak a freisingi székesegyházban a szertartás során mondott szavaiból kiindulva a pápa rámutatott, hogy a papi szolgálat alapvető eleme, hogy Jézus barátai legyünk és ezáltal mások is közeledni tudjanak Istenhez. Az a hely, ahol számomra megkezdődött e barátság története: Freising a dómmal, amely Szent Korbinián sírja fölött emelkedik – zárta beszédét XVI. Benedek a freisingi díszpolgári cím átadási ünnepségén.







All the contents on this site are copyrighted ©.