Mi az oka, hogy egyesek látják és megtalálják Jézust, mások pedig nem? – tette fel
a kérdést Vízkeresztkor mondott homíliájában a Szentatya
Vízkereszt ünnepén délelőtt 10 órai kezdettel XVI. Benedek pápa szentmisét mutatott
be a Szent Péter bazilikában. Homíliájában a pápa a szentmise olvasmányairól elmélkedve
megvilágította az ünnep jelentését, jelentőségét. Az első olvasmány Izajás próféta
60. fejezetéből arról szól, hogy Izrael, sok megaláztatás után, amelyben földi hatalmak
részesítették, felszabadul, felragyog felette Isten fényessége, feléje özönlenek mindenünnen
a népek, hozzák kincseiket. A próféta látomása az Újszövetségben beteljesedik: Máté
evangéliuma leírja a napkeleti bölcsek látogatását Betlehemben az újszülött Megváltónál.
A szöveg folytatását is ismerjük: a kegyetlen Heródes féltékenyen az új királyra leöleti
az ártatlan kisdedeket.
A keletről jött királyok az elsők, akik hódolnak az
Üdvözítő előtt, de utána végig a történelmen Hozzá zarándokolnak a népek, mert a látszólag
gyenge és törékeny Gyermek hatalmas: a legnagyobb és legmélyebb örömmel tölti el
a szíveket. Mert Őbenne, Jézusban nyilatkozik meg az a döbbenetes valóság, hogy Isten
ismer bennünket és közel van hozzánk, hogy az ő nagysága és hatalma nem a világ logikája
szerint nyilatkozik meg, hanem a gyenge gyermekében, akinek ereje egyedül az a szeretet,
amelyet ránk bíz.
A történelem során mindig vannak személyek, akiket megvilágít
a csillag fénye, akik megtalálják a Hozzá vezető utat. Mindannyian megélik a maguk
módján a napkeleti bölcsek tapasztalatát. A bölcsek (királyok) aranyat, tömjént és
mirhát hoztak ajándékba, hogy – keleti szokás szerint – jelképesen elismerjék az újszülött
Király tekintélyét. A bölcsek más úton tértek vissza hazájukba, új úton. A betlehemi
fény tovább ragyog a világ felett. Szent Ágoston emlékeztet bennünket: „Mi is, elismerve
Krisztust, értünk meghalt királyunkat és papunkat, úgy tiszteljük őt, mintha hódolatként
aranyat, tömjént és mirhát ajánlottunk volna fel neki; most már tanúskodnunk kell
úgy, hogy más úton járunk, mint amelyen ide érkeztünk.”
Az Igazság felragyog
a világ felett: Heródes erősebbnek tűnik, mint a Gyermek, de csak ebben a Gyermekben
nyilatkozik meg Isten ereje, amely összegyűjti minden század minden emberét, hogy
az ő uralma alatt járják be a szeretet útját, a világot átalakító szeretetét. De a
Jézusban hívők, bár többen lettek, ma is kevésnek tűnnek. Sokan látták a csillagot,
de kevesen értették meg üzenetét. Azt kérdezhetjük: mi az oka, hogy egyesek látják
és megtalálják Jézust, mások pedig nem. Mi nyitja ki a szemeket és a szíveket? Miért
maradnak egyesek közömbösek? Ezt válaszolhatjuk: a túlzott önbizalom, az a beképzelés,
hogy teljesen ismerik a valóságot, az az előítélet, hogy már véglegesen lezárták ítéletüket,
és így becsukódnak, érzéketlen lesz szívük Isten újdonságára. Biztosak világnézetükben
és nem hagynak lehetőséget arra, hogy Isten találkozzék velük. Önmagukba helyezik
bizalmukat, és nem tartják lehetségesnek, hogy a nagy Isten kicsivé lehet, hogy hozzánk
közeledjék.
Végül is hiányzik az igazi alázatosság, hogy alávessék magukat
a nagyobbnak, és hiányzik az igazi bátorságuk is, hogy higgyenek abban, ami igazán
nagy, még ha a gyenge Gyermekben nyilatkozik is meg. Hiányzik az evangéliumi képesség,
hogy szívünkben gyermekek legyünk, hogy csodálkozva elinduljunk a csillag után Isten
útján. De az Úrnak hatalma van, hogy látást adjon és üdvözítsen bennünket. Kérjük
tőle, hogy adjon bölcs és ártatlan szívet, hogy lássuk irgalmassága csillagát, hogy
elinduljunk az úton és elárasszon bennünket a nagy fény és az igazi öröm, amelyet
Ő hozott el e világra.