A meglepetések Istene –
P. Szentmártoni Mihály SJ elmélkedése

Urunk megkeresztelkedésének ünnepén az első olvasmányban Izajás próféta bátorító szavait halljuk, amelyekkel Isten megjelenéséről jövendöl. Isten ma is jön, állandóan kinyilatkoztatja magát, és ha odafigyelünk jelenlétének jeleire, a mi szívünket is eltölti az a vigasz, amelyről a próféta szól.

A második olvasmány Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből vett részlet, amelyben központi üzenetként az Apostol boldog felfedezése áll: „Megjelent megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára”, tehát a mi számunkra is.

Az Evangélium beszámol Jézus megkeresztelkedéséről. Miért keresztelkedett meg Jézus? A keresztség ott a Jordán vizében a bűnök bocsánatát jelképezte, de Jézusnak nem volt bűne, nem volt szüksége a bűnbocsánatra. Jézus tettével kifejezte azt, hogy szolidaritást vállalt velünk, bűnös emberekkel. Ha odaállunk a várakozó nép közé és megfigyeljük Jézus magatartását a keresztség pillanatában, három dolgot tudunk meg. Először azt, hogy Jézus imádkozott, másodszor azt, hogy megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt látható alakban, galambként, harmadszor pedig azt, hogy szózat hallatszott az égből, amellyel az Atya kinyilatkoztatta, hogy Jézus az Ő szeretett Fia.

Először megtudjuk azt, hogy miután Jézus fölvette a keresztséget, imádkozott. Jó lenne tudni, hogy mit imádkozott Jézus életének és küldetésének e fontos pillanatában, hiszen ebben a pillanatban lépett a nyilvánosság elé és kezdte meg működését. Nem tudjuk, mit imádkozott, de biztosan megköszönte mennyei Atyjának szeretetét, majd pedig oltalmát kérte küldetésére, amely kezdettől fogva nehéznek bizonyult. A mi életünk is nehéz küldetés, ezért nekünk is szükségünk van arra, hogy a mennyei Atyához forduljunk imánkkal: köszönjük meg szeretetét és kérjük segítő kegyelmét.

Másodszor megtudjuk azt, hogy Jézusra leszállt a Szentlélek. Akár úgy is mondhatnánk, hogy Isten azonnal meghallgatta Jézus imáját és ezt tudatta Vele. Isten a mi imáinkat is meghallgatja, és igen gyakran tudatja is ezt velünk, leginkább az események révén. De arra is gondolhatunk, hogy a mi keresztségünk pillanatában ránk is leszállt a Szentlélek, és azóta az Ő térerejében élünk. A hívő embernek van belső, kegyelmi tartaléka, amely képes átsegíteni őt a legkilátástalanabb helyzeteken is, nevezetesen a Szentlélek tartós jelenléte életében.

Harmadszor megtudjuk azt, hogy szózat hallatszott az égből, amely megerősítette, hogy Jézus az Atya szeretett Fia. Ezt a szózatot mások is hallották, nemcsak Jézus, de érdekes módon, mintha a körülállók nem értették volna meg, hogy mit mondott a mennyei hang. Szent Lukács evangélista egy jelentős megjegyzéssel vezeti be Jézus megkeresztelkedésének eseménysorozatát: „A nép feszülten várakozott”. De nem Jézusra várakoztak az emberek, hanem azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Keresztelő Szent János már közismert és köztiszteletben álló próféta volt. Erőteljes szavaival, amelyekkel elítélte a farizeusokat és a bűnösöket, kiváltotta sokak tetszését. Nekik nem kellett másmilyen megváltó, nagyon is meg voltak elégedve Keresztelő Jánossal.

Valószínűleg ez az eleve megalkotott kép az eljövendő Messiásról akadályozta őket abban, hogy elfogadják Jézust, mint az „Atya szeretett fiát”. Nekik jobban imponált Keresztelő Szent János, akit úgy éltek meg, mint „hazájuk szeretett fiát”. A lelki életben fontos, milyen az Istenről alkotott képünk, vagy más szóval, ki az én Istenem, ki Isten nekem? A legfontosabb azonban az, hogy megmaradjon bennünk a nyitottság Isten kinyilatkoztatásával szemben, azaz ne akarjuk mindenképpen előírni Istennek, hogy mikor, hogyan és milyen formában nyilatkoztassa ki magát nekünk.

A mi Istenünk a meglepetések Istene is, amint ezt pontosan a karácsonyi és az utána következő evangéliumi jelenetekből kiolvashatjuk: a mi Istenünk úgy jelent meg, mint Kisded, úgy mutatkozott be a templomi tanítóknak, mint tizenkét éves gyermek, úgy állt a zsidók elé, mint egyszerű halandó ember, akinek mintha szüksége lett volna a bűnbánati keresztségre, amint ezt a mostani Evangéliumban olvassuk. A keresztség révén mi is az Atya szeretett gyermekeivé váltunk. Ezt bizonyítja a bennünk működő Szentlélek, ezt tanítja az Egyház, ezt ismételgeti minden evangéliumi olvasmány.


(Iz 40, 1-5. 9-11; Tit 2, 11-14; 3, 4-7; Lk 3, 15-16. 21-22)