Isten örömmel kinyilatkoztatja magát az őt keresőknek - P. Szentmártoni Mihály SJ
elmélkedése
Vízkereszt, Urunk megjelenésének
ünnepe. Az első olvasmányban Izajás próféta zeng diadaléneket az Úr dicsőséges érkezéséről.
A próféta kétszer is világosságnak nevezi Isten jelenlétét és ez üzenet nekünk is:
ahol jelen van Isten, ott világosság honol a világban és a lelkekben, ahol nincs jelen,
ott sötétség borul mindenre. Felidézhetjük a szép házi áldást: „Hol hit, ott szeretet,
hol szeretet, ott béke, hol béke ott áldás, hol áldás ott Isten, hol Isten, ott szükség
nincsen”. A második olvasmányban Szent Pál apostol megosztja efezusi híveivel azt
a csodálatos kinyilatkoztatást, amelyben része volt, azaz, hogy Isten szeretete kiterjedt
a pogányokra is. Isten ma is szereti az egész emberiséget, nem rajta múlik, ha valaki
ezt a szeretetet nem akarja felismerni és befogadni. Ebben az esetben nekünk kell
magunkra vállalnunk Szent Pál küldetését és hirdetni ezt a szeretetet, akár alkalmas,
akár nem, ahogyan Szent Pál fogalmazott.
Szent Máté evangélista elmondja a
Napkeleti Bölcsek találkozását a Kisdeddel. Ezt az eseményt két szemszögből elemezhetjük:
Isten és az ember szemszögéből. Az első és lényeges szemszög az, hogy Isten kinyilatkoztatta
a pogány népek képviselőinek, hogy a várva várt Megváltó nemcsak Izrael népéhez jött
el, hanem minden emberhez. Isten tehát kinyilatkoztatta általános szeretetét. A második
szemszög pedig az, hogy a Napkeleti Bölcsek Istenkeresésének pozitív kimenetele volt,
vagyis az esemény azt üzeni, hogy aki keresi Istent az meg is találja Őt. Isten nem
játszik bújócskát velünk, hanem vár bennünket, hogy keressük és megtaláljuk Őt. A
Napkeleti Bölcsek kalandos útja regénybe illő vállalkozás, de ezúttal vegyük szemügyre
megérkezésük körülményeit, amelyekből megtudunk három dolgot.
Először megtudjuk
azt, hogy „bementek a házba, és meglátták a Gyermeket anyjával, Máriával”. Másodszor
megtudjuk azt, hogy „leborultak és hódoltak Neki”. Harmadszor megtudjuk azt, hogy
„más úton tértek vissza hazájukba”.
Először, megtudjuk azt, hogy a Napkeleti
Bölcsek bementek a házba. Ez arra utal, hogy aktívan keresték Jézust. Mindent megtettek
annak érdekében, hogy találkozzanak Vele. Nem sajnáltak sem fáradságot, sem anyagi
kiadásokat, csakhogy elérjék céljukat. Ez minden Istenkeresésnek a mintája. Nekünk
is kitartóan kell keresnünk Istent, ha meg akarjuk Őt találni. Isten nem kényszeríti
rá magát senkire sem, Ő csendben vár bennünket, de ugyanúgy örömmel kinyilatkoztatja
magát mindenkinek, aki őszinte szívvel keresi Őt.
Másodszor, megtudjuk azt,
hogy a Napkeleti Bölcsek leborultak és hódoltak a Kisdednek és nagy öröm töltötte
el lelküket. A Napkeleti Bölcsek nem kíváncsiságból indultak hosszú és fáradságos
útjukra, hanem mert az Üdvözítőt keresték. Amikor megtalálták, megadták az Isten Fiának
kijáró tiszteletet. Isten előtt mi is leborulunk és imádjuk Őt. Amikor megtaláltuk
Istent, akkor a mi lelkünket is kimondhatatlan öröm tölti el. Ennél a gondolatnál
megállhatunk egy pillanatra, hogy felülvizsgáljuk Isten előtti magatartásunkat, ill.
hogyan viselkedünk a templomban, Isten szent házában? A Napkeleti Bölcsektől tanuljuk
meg, hogy Isten házában a hívő lélek magatartása a hódolat és az imádás. Amikor belépünk
a templomba, legalább lélekben le kell borulnunk az ott jelenlévő Isten előtt.
Harmadszor,
megtudjuk, azt, hogy a Napkeleti Bölcsek más úton tértek vissza hazájukba. A tények
mindenekelőtt arra utalnak, hogy ezáltal elkerülték Heródes bosszúját, aki biztosan
dühös volt, amikor megtudta, hogy a Napkeleti Bölcsek kijátszották őt. De a megjegyzésnek,
hogy más úton tértek vissza hazájukba, van szimbolikus jelentése is: a Napkeleti Bölcsek
más emberként tértek vissza. Az Istennel való találkozás megváltoztatja az embert.
Isten állandóan új utakra irányít bennünket és ezek az utak mindig hazafelé vezetnek
bennünket: az örök haza felé. (Iz 60, 1-6; Ef 3, 2-3a. 5-6; Mt 2, 1-12)