Edward Schillebeeckx OP. halálára – P. Szabó Ferenc megemlékezése
Karácsony vigíliáján Nijmegenben 95 éves korában elhunyt Edward Schillebeeckx flamand
származású domonkos teológus, akit hollandként ismertek világszerte, minthogy belgiumi
és franciaországi (Le Saulchoir, Párizs) tanulmányai, valamint 1946 és 1956 közötti
leuveni professzorsága után, 1957-ben a nijmegeni egyetemre hívták meg a dogmatika
professzorának. A zsinat alatti és utáni egyházi forrongás, a tradicionalista holland
egyház hihetetlen gyors progresszistává változása során. Edward Schillebeeckx a vezetők
és hangadók között szerepelt, nemcsak a híres, vitatott „Holland katekizmus” megszerkesztésében
vállalt szerepet, hanem ott volt a kontesztáló teológusok között, főleg pedig haladó
krisztológiai nézeteivel hívta fel magára a Hittani Kongregáció figyelmét és kritikáját.
Az Osservatore Romano december 28-29-i számában Franco Giulio Brambilla
milánói segédpüspök, teológus emlékezik meg a domonkos teológus hatalmas művéről,
amelyet 1989 óta már nem igen emlegettek, és azóta maga Schillebeeckx is hallgatásba
burkolódzott. Brambilla rámutat arra, hogy a francia kultúrán és a modern filozófián
nevelkedett domonkos – rendtársai Yves Congar és Marie-Dominique Chenu befolyása alatt
- újraértelmezte Szent Tamás teológiáját. Túlhaladt az újskolasztika konceptualizmusán.
A spekulatív teológiát kiegészítette a pozitív teológiával, tehát figyelembe vette
a történetiséget, továbbá az Szentírást és egyházatyákat, illetve az egzisztencialista
és perszonalista filozófiákat. Az ortodoxia (a hit igazsága) elé helyezte az ortopraxist,
vagyis a keresztény hit gyakorlati „megtestesülését”.
Íme néhány idézet a
Holland katolicizmus c. könyvéből (in Henri de Lubac: Paradoxes, p.
232.): „Az Egyház be van zárva az ortodoxiába, és az ortopraxist végül is azokra
hagyja, akik az Egyházon kívül vannak és a hitetlenekre.” „Az ortodoxia sohasem
látja a jövőt, mindig csak a múltra tekint.” „Isten országa hermeneutikája (értelmezése)
mindenek előtt azt célozza, hogy jobbá tegyük a világot. Ez olyan szempont, amely
most a marxizmusból átmegy a teológiába.”
Schillebeecx a teológia szinte minden
nagy témáját tanulmányozta: szentségtan, szolgálatok az egyházban, a felszabadítás
teológiája, a hit politikai dimenziója, hermeneutika, történeti-kritikai módszer az
exegézisben, vallási pluralizmus, - de főleg a krisztológiának szentelt két monumentális
művet.
Most „Jézus. Egy élő története” c. főművéről kicsit
részletesebben szólok. (Vö. Szabó Ferenc: „Jézus Krisztusmegközelítése”,
139-143.) Az eredeti holland kiadás először 1974-ben jelent meg, a német egy évvel
később. A szerző szerényen elmondja, hogy munkája a Jézus-esemény egyik tudományos-kritikai
megközelítése akar lenni, tehát egy a sok megközelítési kísérlet közül. Valójában
a monumentális mű (670 oldal!), amelynek háromnegyed része a modern exegétikai munkák
összegezése, kiértékelése, foglalkozik a Jézus-misztérium valamennyi dimenziójával:
a történelem Jézusa, Jézus a Krisztus az apostolok értelmezésében, Jézus az egyház
hitében (a dogmatikai megfogalmazások fejlődése), végül Jézus a mai hívő teológus
szemszögéből. A domonkos teológust mindig a mai emberek alapvető problémája, a megváltás
és az emberi emancipáció, a felszabadulás utáni vágy ténye vezérli. A maga számára
is tisztázni akarja hitét. „Megváltás ezt jelenti: úgy kiengesztelődni egyéni múltunkkal,
hogy a jövőben való bizakodás ismét lehetséges legyen.” (597)
Schillebeeckx
az ún. „alulról kiinduló” krisztológia módszerét követi, és ez az egyik lehetséges
út, csak ne legyen kizárólagos. Jogos az, hogy megmutatja, milyen szerepe van Jézusnak,
a felszabadítónak és abszolút üdvösség-hozónak az emberiség szenvedéstörténetében
(552), de meg kell világítani a megváltás mélyebb dimenzióját is: a Megfeszített
elveszi a világ bűnét, kiengeszteli bűneinket Isten előtt, tehát az embereknek meg
kell térniük és a Feltámadott lelke erejében újjá kell születniük. Más szóval: a „felülről
kiinduló” krisztológia alaptételeit is figyelembe kell vennünk, ha az üdvösségtörténetet
a maga teljességében meg akarjuk érteni. Jézus léte nem érthető az Atyához való viszonya
nélkül.
Figyelemre méltó, hogy Schillebeeckx hosszan tárgyal Jézus alapvető
Abba-élményéről (227kk). Ezek a lapok könyve legérdekesebb részei, bár Jézus emberségének
egyoldalú hangsúlyozásával néha kétséget hagy bennünk az Istenember valóságos istenségének
állítása felől.
Egyik jezsuita kritikusa (P. Renwart) annakidején megjegyezte:
marad a döntő kérdés, amelyre a domonkos teológus (néhány más teológussal, pl. Künggel
együtt) nem ad kielégítő választ:
Vajon Jézus csupán emberi szabadító, aki
mint tökéletes, másokért élő ember megszabadít bennünket minden elnyomástól, vajon
csupán csak Istenhez fűződő gyermeki kapcsolatunk mintaképe, - avagy mindez csak azért
tud lenni, mivel Isten életét közvetíti nekünk, minthogy ő személyesen a megtestesült
Ige?
Edward Schillebeeckx 1977-ben megjelentette most ismertetett főműve folytatását:
Krisztus és a keresztények címmel. Alcíme. Egy új életpraxis története.
Ebben még erősebb az említett tendencia: a Jézus-hit gyakorlati „hasznát” keresi,
és a Jézus-követést sürgeti, anélkül, hogy Jézus istenségével és a Szentháromság dogmájával
alaposabban foglalkozna. Kétségkívül a domonkos teológust is befolyásolta a 60-as
és 70-es években az európai, főleg francia és olasz progresszív katolikusok „marxista”
szemlélete, amely a latin-amerikai felszabadítás-teológiát is ihlette, de amely a
kommunista totalitarizmus leleplezése, Szolzsenyicin és az „új filozófusok” tényfeltáró
munkássága folytán, a Berlini Fal ledöntéséhez és a kommunizmus bukásához vezetett.
Érdekes
és rejtélyes tény: Schillebeeckx 1989 után haláláig hallgatásba burkolózott. Egyik
nijmegeni protestáns kollégája viccesen, de találóan „a teológia Picassójának” nevezte.