Bábel Balázs püspök megemlékezése Mindszenty József bíboros hercegprímásról
1948. december 26-a,
azaz karácsony másnapja óta magyar emberek számára ez a nap az első vértanúnak, Szent
István diakónusnak az ünnepe mellett egy másik vértanúságnak a kezdetét is jelenti.
Ugyanis ezen a napon tartóztatták le Mindszenty József esztergomi bíboros érseket.
Nem első volt ez az életében, hiszen a kommün alatt is börtönbe került 1919-ben, s
pontosan 65 évvel ezelőtt a nyilasok is letartóztatták.
Mindkét diktatúrának
útjában állt a hitvalló és vértanú lelkületű bíboros. Amikor legelőször olvastam -
a titkon Magyarországra hozott - Mindszenty bíboros emlékiratait csodálat fogott el
személye iránt, akit addig is nagyon tiszteltem. Az a lelkierő, amellyel ő készült
letartóztatására, csak a legnagyobb hitvallók tulajdonsága, amilyen összeszedetten
tudott imádkozni még az elvitele előtt is, és a börtönbe számára legfontosabb dolgokat
vitte. A papi imádságos könyvet és benne Devictus vincit (Legyőzetve győz) aláírású
– Krisztus töviskoronás képét. Kihallgatását, megkínzatását, börtönéveit már megismerhettük
azóta.
Amit ő Szent István diakónusról prédikált azt teljesen a vértanú lelkületnek
a megnyilvánulása a vértanúról. A bíboros prímás szavainak arany fedezeteként ott
volt a szenvedése. Ezt tanította Szent István vértanúról: „Szent István hittel
és kegyelemmel teljes férfiú volt, akit az Úr adott a kezdődő jeruzsálemi Egyháznak.
Édeseim, jól jegyezzétek meg, soha el ne feledjétek, hogy a szentet, a vértanút mindig
az Isten adja az emberek iránt való jóságában, hogy szeresse, szolgálja, tanítsa
őket, mint szent István tette a jeruzsálemi keresztényekkel. Ellentmondásnak
látszik, de valójában az a nép áldott, amelynek vértanúi vannak.
Aztán,
mint Szent István, minden szent és vértanú „kegyelemmel és hittel teljes igaz ember”.
Aki hittel és kegyelemmel teljes, az nem keresi magát, csak az Istent, az nem akar
más lenni, mint eszköz az Isten kezében és elveszti akaratát az Isten akaratában.
Szent István nem kereste a vértanúságot. A vértanúság nem az ő szándékában
volt, hanem az Istenében. A vértanú magának semmit se akar, még a vértanúság
dicsőségét sem.
Édeseim, ne feledjétek el szavamat:
van vértanúság vérontás nélkül is. Hittel és kegyelemmel teljes, igaz emberekről
beszélek. Azok, akiket testükben kegyetlenül, embertelenül kínoznak, vagy azok,
akiknek egyéniségét és személyiségét erőszakosan összetörik és mesterségesen
megváltoztatják, vagy azok, akiket emberi méltóságuktól megfosztanak – bár
vérüket nem ontották – ezek is mind vértanúk.”
Eddig
az idézet és amit nem feledünk a bíboros prímás életpéldája.
Gondviselésszerű
volt az is, hogy a Rómában szokásos bíborosoknak kijáró úgynevezett tituláris templomot,
azt Szent István első vértanú tiszteletére építették, a Santo Stefano Rotondo templomot,
melyet a Szentatyától kapott. Talán nem jutott tudomására, hogy abban a próbáratevő
időben, ugyanazon a napon a római magyarok ott imádkoztak.
Nekünk a boldoggá
avatás mielőbbi megvalósulásáért kell imádkoznunk, mert hitünk szerint ő biztosan
ott van az üdvözültek közösségében, de várunk még az egyház hivatalos megnyilvánulására
is, amely reményünk szerint már nem várat sokáig, mert aki annyit szenvedett egyházáért,
magyar népéért az megérdemli, hogy a liturgiában is tisztelhessük. Isten szolgája,
Mindszenty József legyen példája a mai püspöki kar tagjainak, a papi nemzedéknek és
a híveknek, hogy a mai élet nehézségei közepette ugyanazzal a bátorsággal és szenvedni
tudással, tűréssel merjük hirdetni az evangéliumot, és ha kell akkor vállaljuk érte
még az életünk feláldozását is.