„A béke csak akkor valósulhat meg, ha az emberek ismét felfedezik a bűntudatot” – a pápa karácsonyi beszéde a Római Kúria tagjaihoz

December 21-én, hétfőn délelőtt került sor a Szentatya és a Római Kúria és Vatikán Városállam Kormányzóságának tagjai közötti szokásos év végi találkozásra. A pápa az Apostoli Palota Kelemen-termében fogadta munkatársainak karácsonyi jókívánságait, amelyeket Angelo Sodano bíboros, a bíborosi kollégium dékánja tolmácsolt számára.

XVI. Benedek beszédében felidézte az eseményekben gazdag 2009-es év főbb állomásait. Utalt rá, hogy lezárult a Szent Pál-év, amelyben a Népek Apostolának kimagasló alakjára emlékeztünk, akit megérintett a feltámadt Krisztus világossága és hívására elvitte az Evangéliumot a világ népeinek. A jubileumi év lezárása után megkezdődött a papságnak szentelt év, amelyben most az alázatos arsi plébános felé fordulunk. A francia pap, a gyóntatók védőszentje egész életében kis falujában maradt, mégis sokak számára láthatóvá tette a világban Isten kiengesztelő jóságát. Mind Szent Pál, mind Vianneyi Szent János alakjában nyilvánvalóvá válik a papi szolgálat jelentősége – mondta beszédében a pápa. Isten nagy dolgokat művelhet egy emberek számára látszólag kis szolgálat révén is, belülről tisztítja meg és újítja meg a világot.

Az egyház és személyesen a pápa számára a most végéhez közeledő év nagyrészt Afrika jegyében telt el. A Szentatya meghatottan emlékezett vissza Kamerunban és Angolában tett apostoli látogatására, amelynek során megtapasztalhatta, hogy Péter Utódát, Krisztus Helytartóját milyen nagy szeretettel fogadták a földrész lakói. A pápával való találkozás azt is jelentette, hogy az egyetemes egyház egésze átkarolja a világot és Krisztus révén Isten egybegyűjti az egész emberi közösséget. A pápa Afrikában nyújtotta át püspöktestvéreinek a földrésszel foglalkozó szinódus munkadokumentumát, az „Instrumentum laboris”-t, éppen védőszentje, Szent József liturgikus ünnepén.

Az afrikai látogatás alkalmával nyilvánvalóvá vált a pápai primátus teológiai és lelkipásztori ereje. A pápai primátus ugyanis Isten családja egységének gyújtőpontja. Ősszel, az Afrikával foglalkozó második különleges püspöki szinóduson, amelyet a Vatikánban tartottak, még erősebben felszínre került a kollegialitás jelentősége, azaz a püspökök egysége, akik szolgálatuk révén belépnek az apostolutódok közösségébe. Mindnyájan annyiban püspökök, vagyis annyiban az Apostolok utódai, amennyiben részesei azok közösségének, akiknek személyében folytatódik a Collegium Apostolorum, egységben Péterrel és Utódával – hangsúlyozta a Római Kúriához intézett beszédében XVI. Benedek pápa.

A püspöki szinódus a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke témájával foglalkozott. Ezt tévesen úgy lehetett volna értelmezni, mintha politikai témáról lett volna szó. A lelkipásztorok azonban ne engedjenek annak a kísértésnek, hogy személyesen kezükbe vegyék a politikai élet irányítását, és politikai vezetőkké váljanak. A konkrét kérdés a következő: hogyan lehetünk realisták, anélkül, hogy politikai feladatokat vállalnánk magunkra, amelyek nem illetnek meg bennünket? A pápa kiemelte: a szinóduson azt a kérdést vitatták meg, hogy hogyan lehet helyesen gyakorolni és értelmezni a pozitív laicitást?

A szinódusi atyák nem lépték túl a lelkipásztori kereteket. Ismételten leszögezték, hogy az afrikai földrész tragédiáival szemben a békét csak úgy lehet megoldani, ha bármiféle politikát megelőzően az emberek kiengesztelődnek Istennel. Krisztushoz hasonlóan mindenkinek saját magának kell megtennie az első lépést: felkínálva testvérünknek a kiengesztelődést, vállalni kell azt a szenvedést, amely a saját igazunkról való lemondással jár. Ismét meg kell tanulnunk azt a képességet, hogy felismerjük vétkünket. Le kell ráznunk magunkról azt az illúziót, hogy ártatlanok vagyunk. Meg kell tanulnunk a bűnbánat képességét. El kell indulnunk embertársaink felé, kérve Istent, hogy adjon bátorságot és erőt a megújuláshoz. Mai világunkban fel kell ismét fedeznünk a bűnbánat és a kiengesztelődés szentségét. Az a tény, hogy ez a szentség jórészt eltűnt a keresztények alapvető szokásai közül, annak a jele, hogy elvesztettük valóságérzetünket magunkkal és Istennel szemben. Olyan veszteségről van szó, amely veszélyezteti emberségünket és csökkenti a békére irányuló képességünket – fejtette ki Benedek pápa.

Felidézte még Jordániában és a Szentföldön tett apostoli látogatását, megemlékezve a palesztin nép szenvedéseiről és reményeiről. Jeruzsálemben a Holokausztot idéző Jad Vasem emlékhelyen tett látogatása az emberi bűn kegyetlenségével való megrázó találkozást jelentette a Szentatya számára.

Egy gyűlölettől elvakult ideológia minden ok nélkül emberek millióit küldte a halálba, és velük végső elemzésben ki akarta űzni a világból Istent is. Ábrahám, Izsák és Jákob, valamint Jézus Krisztus Istenét. Ez az emlékhely mindenekelőtt a gyűlölet ellen szól, felhívás a megtisztulásra, a megbocsátásra és a szeretetre.

A pápa ezután felelevenítette azokat a látogatásait, amelyek Jézus életének, halálának és feltámadásának helyeire vezették el. Olyan valóságos történetről van szó, amelynek nyomai kézzelfoghatók. A hitnek ez a realizmusa különösen jó hatást gyakorol jelenünk zűrzavaros napjaira. Isten valóban megmutatta önmagát a történelemben. Jézus Krisztusban valóban emberré lett. A Feltámadt Krisztus valóságos Ember marad, aki szüntelenül megnyitja emberi mivoltunkat Isten felé és mindig biztosítéka annak, hogy Isten közel van hozzánk. Valóban, Isten él és kapcsolatban van velünk. Minden nagysága ellenére közel van hozzánk, a velünk-való-Isten ő, aki szüntelenül hív minket: engesztelődjetek ki velem és egymás között! Személyes és közösségi életünkbe mindig a kiengesztelődés feladatát állítja – húzta alá a pápa.

A Cseh Köztársaságban tett látogatásáról szólva megemlítette, hogy az országban széles körben elterjedt az ateizmus és az agnoszticizmus. Kettős felhívással fordult a lakossághoz: a nem-hívőkhöz, hogy ne szorítsák háttérbe Isten létének kérdését, a hívők pedig ismét kezdjenek párbeszédet a távolállókkal. Jézus idejében a jeruzsálemi Templom előcsarnoka, a „pogányok udvara” volt, ahová mindenki bemehetett imádkozni, akár az ismeretlen Istenhez is. Az egyház ma is nyissa meg a „pogányok udvarát”, ahol az emberek Istenhez kapcsolódhatnak, anélkül, hogy ismernék. A vallásokkal folytatott párbeszéddel együtt dialógust kell folytatni azokkal is, akiktől idegen a vallás, akik keresik, bár még nem ismerik Istent.

XVI. Benedek pápa végül a papság évére való tekintettel hangsúlyozta: a papok álljanak mindenki szolgálatára. Minden paptestvéréhez a következő karácsonyi jókívánsággal fordult:

„Legyünk egyre inkább Krisztus, tehát Isten barátai. Így válhatunk a föld sójává és a világ világosságává. Szent Karácsonyt és boldog újévet kívánok!”