Magyar Örökség-díj Prohászka Ottokárnak

A Magyar Örökség kitüntető címet ítélte oda a bírálóbizottság a decemberi díjátadó ünnepségen Prohászka Ottokár volt székesfehérvári püspöknek hitéleti és szociális tevékenységéért. A Magyar Tudományos Akadémián dec. 19-én megrendezett ünnepségen összesen hét díjat osztottak ki. Az 1927-ben elhunyt Prohászka Ottokár hitéleti és szociális tevékenységét Dr. Frenyó Zoltán filozófus méltatta. Most idézünk laudációjából:

„Szellemi örökségre főként akkor gondol az ember, amikor megcsappannak vagy eltömődnek azok az életadó források, amelyek a jelent táplálják. Szükségét érezzük ilyenkor, hogy erőt merítsünk eleink szelleméből, akik maradandó értékek hirdetésének s egy emberibb élet kialakításának szentelték pályájukat. Ilyen alakja a magyar örökségnek Prohászka Ottokár, akinek munkásságára, mint élő vizek forrásának közvetítőjére tekinthetünk.

Prohászka Ottokárt, Székesfehérvár püspökét tisztelői régóta Magyarország apostolának és tanítómesterének nevezik. A XIX. század végén, egy bágyadt és dekadens korban emelte fel a szavát azért, hogy a fizikai nyomorúságból és az erkölcsi züllésből népét felemelje. Évtizedeket át hallatlan energiával folytatott hitéleti és szociális tevékenységével új irányt szabott a keresztény gondolkodásnak és az emberi politikának.

Prohászka Ottokár szerteágazó alkotó működése hallatlanul gazdag lelki életéből táplálkozott. Ebből fakadtak mindazok az eredmények, amelyek a kortársakat és az utókort bámulattal töltötték el. Egyszerre volt teológus és filozófus, püspök és lelkipásztor, szociális apostol, közéleti ember, politikus, képviselő, tanár, karizmatikus szónok, író, szerkesztő, újságíró és misztikus, aki egész tevékenységét Magyarország lelki és erkölcsi újjászületésének szolgálatába állította.”

A díjat Juhász Judit, a Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese adta át Erdő Péter bíboros prímásnak és Spányi Antal székesfehérvári püspöknek, Prohászka Ottokár utódának, aki köszönetet mondott a bíráló bizottságnak a díj odaítéléséért. Prohászka Ottokár lelki-szellemi öröksége ma is időszerű – hangoztatta – amikor Magyarország lelki-erkölcsi felemelése legsürgetőbb feladata az egyháznak és a társadalomnak.

Még e díjátadás előtt a Katolikus Rádió egyik bemondója felolvasott pár bekezdést Prohászka egy 1923-as „A kereszténység és a belső élet” c. eszmélődéséből, amely „Magyarország Apostola és tanítómestere” mának is szóló lelki üzenete lényegét foglalja össze:

„A keresztény kultúra bennünk van; ha ott nincs, sehol sincs, mert kívül nem lehet. A keresztény kultúra a mi hitünk, a mi tudatunk. A keresztény kultúra Krisztus világossága, melyben látunk célt, utat, eredményt, lelket s kötelességet; a keresztény kultúra az az értékelés, mellyel a pogány világot, a pogány gondolatot s érzést átértékeltük; a keresztény kultúra a mi személyes, bensőséges viszonyunk az Úrral s Üdvözítővel, kit imádunk és szívből szeretünk, kivel az élet útjain együtt járunk s kinek vére lelkünkön ég. Az ilyen kultúra, szellem és élet, erő és lélek; az tud embert talpra állítani s világot megreformálni. Csak ez a lélek, csak ez az irány győzhet manapság is. […]

E keresztény, tehát vallásos kultúra gyúrta a magyar népet is. A kereszténység hite, izzó lelke, szeretete, nézetei, erkölcse s motívumai alakították századokon át a magyar életet.

E kultúra gyökere a hit, ágainak erdeje pedig a keresztény eszményiség, élet és művészet, tökéletesség és szeretet. Ez utóbbinak hevében fogjunk baráti kezet s dolgozzunk a megértésen, mely építi s íveli az aranyhidakat Pannonhalma és Debrecen, Esztergom és Eperjes közt, közelebb hoz testvért testvérhez, keresztényt keresztényhez a közös nagy ellenség, a keresztény kultúra megmételyezői, keresztény magyarságunk sírásói ellen. Csak aki hitből él, lehet a keresztény kultúra hordozója, s csak a keresztény magyar lehet a magyar nemzeti kultúra őre és erőssége. E részben csak magunkra támaszkodjunk, s ne bízzunk senki másban! Csak ha igazán keresztények leszünk, akkor védjük meg a keresztény nemzeti kultúrát; másképp nem!”