Betlehem felé – P. Federico Lombardi e heti jegyzete

Karácsonyra Betlehem felé haladva önkéntelenül eszünkbe jut az hét hónappal ezelőtti nap, mikor az Úr Jézus szülőföldjén zarándokló XVI. Benedekkel Betlehem felé tartottunk. Melyek a legintenzívebb emlékek? – tette fel a kérdést rádiónk főigazgatója az „Octava Dies” műsor számára készített jegyzetében.
Természetesen az ünnepi szentmisére zsúfolásig megtelt Jászol tér. Még ha a kétezer évvel ezelőtti jászoltól teljesen eltérő kontextusban is, mindig az Eucharisztia az, amelyben újraéljük a velünk levő Jézus valós jelenlétének misztériumát. Nehéz azonban nem emlékezni a választófalra. A pápa Betlehemben a hívektől való búcsúzáskor jogosan megállapította: „Tudjuk mindannyian, hogy a falak nem tartanak örökké. Le lehet azokat rombolni. Elsősorban azonban azokat a falakat kell megszűntetni, amelyeket szívünk körül emelünk, azokat a korlátokat, amelyeket embertárunkkal szemben állítunk fel”.

A pápa imádkozott a betlehemi Születés barlangban. Ott is, mint minden más szent helyen is, érezhető, hogy a keresztények nincsenek egységben. Megosztják a helyeket és a használati időt, hogy elkerüljék a vitákat! Mikor sikerül végre túllépni ezeken a megosztottságokon?

A legkedvesebb emlék azonban az, amikor a Caritas Gyermekkórház kis betegeit ölelte magához a pápa - idézte fel P. Lombardi. Ők ugyanis az emberiség végtelen esendőségét jelképezik, aA szeretet titokzatos és legyőzhetetlen erejét!

Milyen pici és gyönge Jézus, amikor Betlehemben megszületik. De milyen erős a szeretet üzenete! A szereteté, amelyet ajándékba kapunk, és amelyet ez a törékenység sürgősen igényel is tőlünk! Milyen emberi intelligencia tudta volna elképzelni ezt a hihetetlen üzenetet? Menjünk tehát megnézni a gyermeket: Isten még mindig velünk van – zárja e heti jegyzetét P. Federico Lombardi.