XVI. Benedek pápa „Omnium in mentem” k. Motu proprio apostoli levele az Egyházi Törvénykönyvbeli változtatásokról - Érszegi Márk Aurél kánonjogász ismertetője

Az Egyházi Törvénykönyv egyes szabályainak módosítását célozza XVI. Benedek 2009. október 26-án kelt, s csak most nyilvánosságra hozott „Omnium in mentem” („Mindenkiben tudatosította”)kezdetű Motu propriója.

Az egyik változtatás az egyházi rend szentségének hatásai tekintetében igazítja a kánonjogi szöveget a katekizmus megfogalmazásához. A másik pedig a házasságjog terén eltöröl egy olyan klauzulát, ami eddig számos gyakorlati nehézséget okozott.

Az „Omnium in mentem” Motu proprio indoklása szerint az Egyházi Törvénykönyvet 1983-ban kihirdető Sacrae disciplinae leges apostoli rendelkezés mindenkiben tudatosította („omnium in mentem … revocavit”), hogy a látható szervezetként is működő egyháznak – az Istentől rábízott feladatok gyakorlásának megfelelő rendezése érdekében – szabályokra van szüksége. Ezekben egyrészt összhangban kell lennie a hitre vonatkozó tanításnak és a kánonjognak, másfelől az előírásoknak a lelkipásztori hasznosságot is szem előtt kell tartaniuk, hiszen minden egyházi rendelkezésnek a lelkek javát, üdvösségét kell szolgálnia. Ennélfogva időnként az egyház legfőbb hatósága megfelelő módosításokat, kiegészítéseket eszközöl a kánonjogi szabályokban.

A mostani Motu proprio két külön kérdéskört érint. Az egyik esetében a Katolikus Egyház Katekizmusának szövegében még 1998-ban végrehajtott módosítást vezet át az Egyházi Törvénykönyv (CIC) szövegébe, hogy az egyértelműbben fogalmazza meg az egyházi rend szentségének hatásait. A másik esetében pedig egy házasságjogi kivételt szüntet meg.

1. A kódex megfogalmazásának hozzáigazítása a Katekizmus szövegéhez

Ismeretes, hogy kánonjogi kódex sokat merített, akár szöveg szerint is, a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiból, s természetesen a katekizmusban foglaltakat követi. Miután évekkel ezelőtt szükségessé vált a katekizmus szövegének a zsinati rendelkezés tanításához történő közelítése, ezt a változtatást természetesen a vonatkozó jogszabály szövegében, tehát a kódexben is érvényesíteni kell.

A katekizmus korábbi kiadása az egyházi rend szentségének hatásait tárgyalván úgy fogalmazott, hogy „a szentelés hozza a képességet, hogy Krisztusnak, az Egyház Fejének követeként az ő hármas, papi, prófétai és királyi hivatalában cselekedjék” (KEK 1581.). Ezt a megfogalmazást azonban a Hittani Kongregáció félrevezetőnek ítélte, hiszen nem tükröződik benne az egyházi rend három fokozata közötti különbség. Tudniillik csak a püspökök és a papok képesek Krisztusnak, az Egyház Fejének személyében cselekedni, a diakónusok nem. A diakónusok ugyanis a liturgia, az igehirdetés és a szeretet cselekedeteiben szolgálják különleges módon Isten népét.

A mostani Motu proprio ezért úgy módosítja a CIC 1008. és 1009. kánonjait, hogy ezt a különbségtételt egyértelműen tartalmazzák, s így jobban illeszkedjenek a diakónusokról szóló zsinati tanításhoz (v.ö. Lumen Gentium 29.).

2. Egy zavart keltő kivétel megszüntetése a házasságjog területén

Az egyházi házasságjogban három kánon is tartalmazott egy kivételt azon általános szabály alól, miszerint a tisztán egyházi jogszabályok minden megkeresztelt személyre nézve kötelezőek (CIC 11. kán.).

A kivétel értelmében azok számára, akik formális aktussal elhagyták a katolikus egyházat nem vonatkoztak azok a megkötések, melyek értelmében a katolikusoknak házasságkötéskor a kánoni formát kell alkalmazniuk (CIC 1117. kán.), illetve nem katolikus kereszténnyel való házasságkötésükhöz (vegyesházasság) az egyházi hatóság engedélyét kell kérniük (CIC 1124. kán.), továbbá a nem megkereszteltekkel kötött házasság esetén felmentést kell kérni a valláskülönbség akadálya alól (CIC 1086. kán., 1. §). Ezzel a kivétellel eredetileg az volt a szándék, hogy ne legyen automatikusan semmis azok házassága, akik úgyis úgymond „eltávoztak” az egyházból.

Azonban az egyházból nem lehet ténylegesen, annak ontológiai értelmében kilépni, a keresztség kötelékét ugyanis semmilyen kilépési nyilatkozat nem törli el. A formális kilépés kérdésének főleg bizonyos közép-európai országokban (Németország, Ausztria) van gyakorlati jelentősége, ahol sokan úgy akarnak az államilag beszedett „egyházi adó” megfizetése alól mentesülni, hogy formális nyilatkozatban „kilépnek” az egyházból. Azonban, amint azt a Törvényszövegek Pápai Tanácsa 2006. március 13-i körlevele tisztázta, ezek a gyakorlatias okból tett kilépések még nem feltétlenül azonosak azzal a formális elhagyással, amiről a kánonjogi kódexben szó van. Ez utóbbinak ugyanis arra kell irányulnia, hogy az illető megszakítsa az egyházzal azt a köteléket (kommunió), amit a közös hit, a szentségek és az egyházkormányzat alkotnak.

Az „egyház formális elhagyása” klauzula tehát nem kevés lelkipásztori nehézséget okozott, mert az egyedi esetekben nem volt könnyű egyértelműen meghatározni, hogy valódi egyházelhagyásról, vagy csak „praktikus okokból” történő nyilatkozattételről volt szó. Emellett pedig, amint arra a Motu proprio utal is, egyfajta ösztönzést jelenthetett a hittagadásra (aposztázia) olyan helyeken, ahol a katolikusok kisebbséget alkotnak, vagy igazságtalan – vallásilag diszkrimináló – házasságjogi törvények vannak érvényben, illetve nem könnyítette meg a „visszatérők” házassági helyzetének rendezését.

Azzal, hogy a három említett kánon szövegéből kiveszik az „és onnan formális aktussal nem távozott” kitételt az egyházat formálisan elhagyók házassága ugyanolyan elbírálás alá fog esni, mint azon megkeresztelteké, akik pusztán polgári házasságot kötnek, továbbá következetesebben jelenik meg a házasság szentség mivolta is.

Az „Omnium in mentem” k. Motu proprio – az egyházi jog előírásainak megfelelően – a Szentszék hivatalos közlönyében, az Acta Apostolicae Sedis következő számában történő megjelenését követően három hónappal lép hatályba.