A szexuális identitás zavarai keresztény szemmel - interjú P. Harsányi Pál Ottó erkölcsteológussal
A fejlett nyugati társadalmak
törvénykezésében egyre nagyobb teret nyer a gender-ideológia, amely szerint mindenki
szabadon megválaszthatja a saját nemi identitását. Ehhez kötődően különböző nemi identitásformák
határozhatóak meg. Melyek ezek az egyház szempontjából megközelítve? - tettük fel
kérdést a római Antonianum Pápai Egyetemen oktató ferences szerzetesnek.
1.
Interszexuális állapotok
Az interszexualitást korábban hermafroditizmusként,
pszeudohermafroditizmusként és gonádikus diszgenezisként (pl. Turner szindróma, Klinefelter
szindróma) írták le. Az interszexualitás olyan a nemi identitást érintő zavarok gyűjtőneve,
amelyeknek fizikai (élettani) okai vannak: genetikai, hormonális, szövettani, szervi.
2.
A transzszexualitás szindrómája
A transzszexualizmus egy pszichiátriai
szindróma, amelyet a genotípus által meghatározott fenotípusosan, vagyis fizikálisan
megnyilvánuló nem és a pszichikusan megélt nem közötti állandó konfliktus jellemez.
Ez utóbbi alapja a nemi identitás kialakulása. A felnőtt transzszexuális nem többé-kevésbé
szenved el valamifajta kellemetlenséget nemi identitásával kapcsolatban, hanem biztos
meggyőződése hogy ő nő férfi szervezete ellenére, vagy ritkább esetben, hogy férfi,
pedig női szervezete van. Így ezen személyek úgy élik meg testüket, mint rajtuk kívül
álló, nem hozzájuk tartozó dolgokat. Ez a gyötrő ellentmondás a tényleges és
a megélt nemi identitás között fennálló gyötrő ellentmondás oda vezethet, hogy az
illető saját fenotípusának megváltoztatását kéri, hogy az megfeleljen a pszichikai
nemének. Ennek elmaradása akár öngyilkossághoz és saját maga kasztrációjához is vezethet. Amennyiben
ez az ellentmondás legalább két évig fennmarad úgy, hogy közben nem igazolható más
mentális betegség (pl. skizofrénia) vagy az interszexualitás valamely esete, akkor
állítják fel a felnőtt transzszexualitás diagnózisát. A felnőtt transzszexualizmus
ritka kórkép. Gyakorisága 1/30.000 a felnőtt férfiak, és 1/100.000 a felnőtt nők között
(Landen et al., Clinical Charasteristics of a Total Cohort of Female and Male Applicants
for Sex Reassingnment: A Descriptive Study, in „Acta Psychiatrica Scandinavica”, 1996,
97). A kóreredet (etiológia) tekintetében nincs egységes vélemény (mint ahogy
a homoszexualitás esetében sem). Néhányan a szervi eredet túlsúlyát hangsúlyozzák
(gének, a magzati korban történt hormonális elváltozások, ennek következtében kóros
idegrendszeri fejlődés, ami a nemi identitás kialakulásának megváltozásához vezet).
Mások a szociális és pszichológiai tényezőket tartják fontosabbnak, legfőképpen a
kisgyermek korban. A mai kor bizonytalan értékvilágának társadalmi hatása sem zárható
ki. A szóma (a test) és a psziché (lélek) közötti szoros összefüggések alapján
mondhatjuk, hogy bármely eleme sérül az egészséges nemi, szexuális identitás kialakulásának
az első öt életévben mindez tartós hatást gyakorol az illető személyre, amely akár
az idegrendszer visszafordíthatatlan változását is okozhatja. A transzszexualizmus
kóroktanában a leghelyesebb pszichofiziológiai okok összefüggéséről beszélni.
3.
Transzvesztitizmus
A kettős szerepet vállaló transzvesztitizmus során
az illető személy a másik nem ruhadarabjait viseli, hogy átmeneti tapasztalatot szerezzen
a másik nemi identitásról különösebb szexuális vágy és az ellenkező nemi identitás
tartós átvételének szándéka nélkül. A fetisisztikus jellegű transzvesztitizmus
a pszichoszexuális szféra zavara, amely az orgazmus eléréséhez tartja szükségesnek
az ellenkező nem ruhadarabjainak felvételét. Ezek a személyek általában heteroszexuálisok,
a női nem ruhadarabjainak viselése szimbolikus jelentőségű a számukra, amely a fetisizmusra
vezethető vissza. A gyakorlatban számos átmeneti forma jelentkezik, amely előrehaladó
változást is követhet.
Gyakorlati kérdések
1. A transzszexualizmus
terápiája
A cél a test és a lélek között megbomlott egyensúly helyreállítása,
azaz a fiziológiai, testi nemi adottságok és a megélt pszichés, lelki nemi identitás
összhangjának újbóli megteremtése. Ha a szindrómát 4-5 éves korig diagnosztizálják,
akkor a pszichoterápiának igen jó lehetőségei vannak. Felnőtt korban a pszichoterápia,
gyógyszeres kezeléssel kiegészítve enyhítheti a disszonanciának ezt a keserves állapotát.
Bizonyos esetekben a fenotípus műtéti megváltoztatása valamit segít, azonban ez sem
csodaszer (ennek sikere 50-85% közötti).
2. Az önazonosság (identitás)
fontossága
Probléma: a transzszexuuálisok egyenjogúságát
védő csoportok és mozgalmak a fenotípus sebészi megváltoztatása mellett érvelnek a
pszichikus nemi identitásnak a testi identitás feletti elsődlegességére hivatkozva. Ahogy
igaz, hogy a test egy gondolkodó-érző ember által nyeri el értelmét, úgy igaz az is,
hogy a test nem tekinthető szabadon manipulálható valóságnak, mintegy „alapanyagnak”.
A test a személyes lét terve, amely értelmet hordoz, amely nem fordítható ki önmagából
anélkül, hogy a személy integritása komolyan ne sérülne. Elio Sgreccia (Manuale
di bioetica, 2. kiadás, 1996) nem tekinti alkalmazhatónak a terápiás alapelvet
és a totalitás elvét a transzszexuálisok sebészi gyógyítására, így a pszichoterápia
marad az elfogadható eszköz. Egész kisvételes és alaposan kiértékelt esetekben lehet
helye a sebészi beavatkozásnak is, amely azonban mindig csak enyhíti a tüneteket,
de nem gyógyítja oki szinten azokat, így ún. palliatív terápiának tekinthető. A pallium
latin szó köpenyt jelent, a beavatkozás tehát az irgalom köpenyével borítja be a szenvedő
embert. A totalitás elve (= terápiás alapelv) megengedi akár egészséges szervek,
testrészek eltávolítását is a teljes ember pszichofizikai egészségének helyreállítására,
így ez a beavatkozás nem minősül csonkításnak, vagyis a fizikai épség szándékos csorbításának.
Az egyébként helyes alapelv XII. Piusz pápa idején született. Esetünkben a korrekciós
műtéti eljárások nem a probléma okának megszüntetésére irányulnak, hiszen az pszichés,
mentális természetű. A műtét így kárt okoz, de arányosan elvárható gyógyulást nem.
Az irodalomban fellelhető és a műtéti beavatkozások mellett és az ellen szóló
érvek közül a tiltó vélemény az elővigyázatosabb (ún. tutiorista), a megengedőbbek
csak az erkölcsi valószínűség (ún. probabilitás) kategóriájába esnek.
3.
A transzszexuális és más szexuális identitászavartól szenvedő emberi
személy
A transzszexuális emberek személyi méltósága megegyezik bárki máséval.
Állampolgári jogaikat is csorbítatlanul védeni kell. Ilyenek a jó hír védelme, a tapintatosság,
a munkához való jog. Ugyanakkor az állampolgároknak nincs joga arra, hogy nemüket
szabadon válasszák meg. Vagyis az a kívánatos, hogy az államok ezt a jogot ne biztosítsák.
A szexuális identitás ui. nem pusztán bizonyos nemi szervek vagy más fenotípusos tulajdonságok
birtoklása, hanem az ember számára egzisztenciális létfeltétel, amely megelőzi az
ember szabad választását. A férfi vagy női lét egységet alkot az emberléttel. A transzszexuális
ember joga, hogy megfelelő kezelésben részesüljön, hogy fizikai, pszichikai és az
emberi kapcsolatok terén megnyilvánuló legnagyobb fokú egészséget elérje. A keresztény
közösségnek irgalmasnak és befogadónak kell lenni az ilyen emberek iránt fenntartva
a házasságról, a szent rendekről és a szerzetesi életállapotról tett megállapításokat.
4.
Záró megjegyzés
Igen nagy jelentőségű a családi életre való nevelés, amely
a helyes nemi identitás erősítését is magában foglalja. A társadalmi kontextus ui.
olyan, ami a nemi identitást, a házasságot, családot és szexualitást is relativizálni
próbálja megfosztva ezeket az értékeket objektív tartalmuktól, amelyek az ember metafizikai
értelemben vett személyes létében gyökereznek.