Ádvent visszahív keresztény mivoltunk gyökereihez - P. Szentmártoni Mihály elmélkedése Ádvent 3. vasárnapjára

Ádvent harmadik vasárnapjának első olvasmánya Szofoniás próféta öröméneke, amellyel bátorítja Izrael fiait, hogy ne féljenek, mert közel az Úr. Minket is gyakran gyötörnek félelmek, ezért jó hallani ezt a buzdító olvasmányt, amely képes megnyugtatni a mi zaklatott lelkünket is.

A második olvasmányban Szent Pál jól ismert buzdítását olvassuk, amelyet a filippieknek írt, de nekünk is szánt, hogy örüljenek és ezáltal jóságos emberszeretetüket ismerje meg mindenki. A boldog ember másoknak is boldogságot kíván, vagy megfordítva, csak úgy tudunk boldogok lenni, ha másokat igyekszünk boldogítani.

Az Evangéliumban Keresztelő Szent János erőteljes beszédét halljuk Szent Lukács tolmácsolásában. János nem bánt kesztyűs kézzel hallgatóságával. Mindenkinek megmondta mi az, ami akadályozza őt abban, hogy befogadja az üdvösséget. Felfigyelhetünk arra, hogy három kategóriába tartoztak ezek az akadályok: a gazdagság („akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs”); a kapzsiság (a vámosoknak azt mondta, hogy ne szedjenek be többet, mint amennyi meg van szabva); és a zsarnokoskodás (a katonáknak azt mondta, hogy ne zsaroljanak és ne bántsanak senkit). Vajmi kevés változott azóta az ember természetében: ma is ez a három bűn rontja emberközti viszonyainkat.

Keresztelő Szent János azonban nem csak feddő szavakat intézett hallgatóihoz, hanem Istenhez hívó buzdítást is. Két nagy felhívást intézett mindenkihez: hogy éljenek Istennek tetsző életet és hogy higgyenek Jézusban.

Az Istennek tetsző életre való felszólítás Keresztelő Szent János kedvenc témája volt, nemcsak első fellépésénél, hanem később a Heródessel való vitájában is. Ebben az evangéliumi jelenetben János hithirdetése kérdések és válaszok formájában történik. Az emberek megrendülten kérdezik Jánostól, mitévők legyenek? János nyugodtan és megnyugtatóan magyarázza mindenkinek, milyen irányban haladjanak tovább. Fontos mozzanat ez a megtérés útján. Amikor Isten szava megrendít bennünket, szükségszerűen megfogalmazódik bennünk a „Mit tegyek?” kérdés. Nem elég megrendülni, lépni kell; nem elég ellágyulni, cselekedni kell.

A Jézusba való hit Keresztelő Szent János küldetésének lényege volt. Elfogadni az Evangéliumot nem jelenti csak azt, hogy ezentúl jó emberek akarunk lenni. Az Evangélium elfogadása személyes hitre késztet bennünket, ami pedig Jézus Krisztushoz vezet bennünket. Ekkor viszont Jézus hív és küld bennünket, úgy, mint annak idején a Saulból megtért Pált indította apostoli útjára. Sok mai kereszténynél mintha nagyobb hangsúlyt kapna a személyes hit, mint az erkölcsi magatartás. Keresztelő Szent Jánosnál a sorrend fordítva volt: előbb kellett megváltoztatni az erkölcsi magatartást, hogy azután visszhangra találjon a szívünkben a hit hívása.

Van a vasárnapi Evangéliumban egy érdekes ellentmondás. Az egész jelenetből világos, hogy Keresztelő Szent János örömet akart sugározni az emberek felé a közeli megváltás miatt. Ezt hirdette szóval, de ezt hirdette jelképes tettekkel is, pl. amikor vízzel keresztelt a bűnbánat jeleként. Ennek ellenére szavai a farizeusok lelkében nem örömöt, hanem nyugtalanságot idéztek elő. Fontoljuk meg, hogy mi történik a mi lelkünkben a mostani evangéliumi igék hallatán: örülünk Jánossal, mivel közel van az Úr, vagy nyugtalanság lepi meg lelkünket, mint a farizeusokét, mert akaratlanul is arra gondolunk, hogy sok mindent el kellene hagynunk, másként kellene tovább élnünk és viselkednünk, ha Jézus tanítványai akarunk lenni? Ne ijedjünk meg akkor sem, ha nyugtalanságot tapasztalunk, mert ez azt jelenti, hogy mi már sohasem élhetünk úgy, mintha nem találkoztunk volna Jézussal. A keresztségben Jézus mindörökre magába ojtott bennünket, Övéi vagyunk és ezért nyugtalan a szívünk, ha eltávolodunk Tőle. Keresztelő Szent János hozzánk is szól és hív bennünket, hogy térjünk vissza keresztény mivoltunk gyökereihez, Keresztségünk kegyelméhez, hogy térjünk vissza az Úr Jézushoz, aki azért jött, hogy az Atyához vezessen bennünket.