„Szeretni Istent és iránta való szeretetből szeretni testvéreinket” – mondta a
pápa a szerda délelőtti általános kihallgatáson
XVI. Benedek ezen a szerdán hideg, de szép napsütéses időben a Szent Péter téren tartotta
meg a szokásos általános kihallgatást, amelyre a világ minden részéről több tízezer
zarándok gyűlt össze.
A pápa folytatta a középkori teológusokról szóló katekézisét.
Ez alkalommal Clairvaux-i Szent Bernát barátja és életrajzírója, a belga származású
Guillaume de Saint-Thierry alakja állt elmélkedésének középpontjában. A monasztikus
teológus 1075 és 1080 között született Liège-ben, nemesi családban. 1113-ban csatlakozott
a franciaországi Reims városában a bencés szerzetesekhez. Pár évvel később az egyházmegye
Saint-Thierry kolostorának lett apátja. Abban az időszakban elterjedt igény volt,
hogy megtisztítsák és megújítsák a monasztikus életet, egyre hitelesebbé téve azt.
Guillame apát is erre törekedett kolostorában, és általában a bencés rendben. Azonban
számos ellenállással kellett szembenéznie reformkísérleteit illetően. Barátja, Bernát
tanácsa ellenére, 1135-ben elhagyta a bencés apátságot. A fekete rendi ruhát fehérrel
cserélte fel és csatlakozott a ciszterci szerzetesekhez. Ettől kezdve egészen 1148-ban
bekövetkezett haláláig Isten misztériumát szemlélte csöndes imádkozással, valamint
spirituális műveket írt, amelyek jelentős helyet foglalnak el a monasztikus teológia
történetében.
Egyik első írásának címe: „De natura et dignitate amoris” –
A szeretet természete és méltósága. Ebben kifejezte egyik alapvető gondolatát, amely
számunkra is érvényes – mondta katekézisében a Szentatya. Az emberi lélek fő mozgató
energiája, az emberi természet legmélyebb lényege a szeretet. Végső soron minden ember
egyetlen feladata, hogy megtanuljon őszintén, hitelesen, önzetlenül szeretni. Ezt
a feladatot csak Isten iskolájába járva valósíthatjuk meg. Csak így juthatunk el ahhoz
a célhoz, amelyért teremtve lettünk. Guillaume apát ezt tanította: „a művészetek művészete
a szeretet művészete. A szeretetet a természet Teremtője ébreszti fel bennünk. A szeretet
a lélek ereje, amely a lelket, mint természetes terhet elvezeti az őt megillető helyre,
végcéljához”. A szeretetet hosszú és elkötelezettséget igénylő úton végigjárva tanulhatjuk
meg. Ennek négy állomása van az életkoroknak megfelelően: a gyermekkor, az ifjúkor,
az érett felnőtt kor és az öregkor. Ezen az útvonalon haladva meg kell tanulnunk az
önfegyelmet, hogy kiküszöböljünk minden erkölcsi rendetlenséghez vezető érzelmet,
hogy leküzdjük az önzést és életünkkel csatlakozzunk Istenhez, aki a szeretet forrása,
végcélja és ereje. Ekkor jutunk el a spirituális élet csúcspontjára, amelyet Guillaume
apát „bölcsességnek” nevezett. Ennek a felfelé vezető útnak a végére érve nagy lelki
békét érzünk. Az ember képességei – értelme, akarata és érzelmei – Istenben pihennek
ekkor meg – folytatta katekézisében a pápa. A középkori apát más művében is az Isten
iránti szeretet radikális hivatásáról szólt. Ez a titka a sikeres és boldog életnek.
Szembe tűnő az a tény, hogy amikor erről a szeretetről írt, nagy jelentőséget tulajdonított
az érzelmi dimenziónak. Isten iránti szeretetünket, az Úrhoz fűződő kapcsolatunkat
olyan emberi érzelmeinkkel fejezzük ki, mint a gyöngédség, az érzékenység, a tapintat
– mutatott rá XVI. Benedek. Amikor megtestesült, maga az Úr akart emberi szívvel szeretni
bennünket.
A szeretet másik fontos tulajdonsága, hogy megvilágítja értelmünket,
és lehetővé teszi, hogy még jobban megismerjük Istent, embertársainkat és az eseményeket.
Az a megismerés, ami az érzékekből és az értelemből indul ki, csökkenti, de nem szünteti
meg az alany és a tárgy közötti távolságot. A szeretet ezzel szemben vonzást jelent
és közösséget teremt egészen odáig menően, hogy egybe olvasztja az alanyt szeretete
tárgyával. Ez a kölcsönös érzelem és rokonszenv lehetővé teszi a dolgok mélyebb megismerését.
A szeretet már önmagában véve ismeret, vagyis az ismeret kezdete – „Amor ipse intellectus
est” – idézte a középkori apát szavait XVI. Benedek pápa.
Tanítása ma is érvényes:
arra buzdít, hogy szeressük Istent és szeressük testvéreinket. Csak így találhatunk
rá az igazi örömre, amely elővételezi az örökkévaló boldogságot. A szentek nyomában
járva tanuljunk meg maradéktalanul szeretni – mondta a pápa, utalva Lisieux-i Szent
Teréz egyházdoktor szavaira: „Isteni Jézus, szeretlek és te tudod ezt!...Mindenemet
odaadtam isteni Szívednek, amelyből kicsordul a túláradó gyöngédség. Nincs másom rajtad
kívül, egyetlen gazdagságom, hogy szeretetedből élek”.
A pápa a világnyelveken
is összefoglalta katekézisét, majd köszöntötte a zarándokcsoportokat. Közöttük az
olasz tengerészet 4000 tagját, valamint az olasz pékek és cukrászok szövetségének
képviselőit, akik hagyományos karácsonyi kuglófokkal ajándékozták meg a pápát. A Szentatya
arról biztosította őket, hogy az ajándékokat a szegények között osztja szét. Emlékeztetett
továbbá arra, hogy II. János Pál 25 évvel ezelőtt tette közzé „Reconciliatio et paenitentia”
k. apostoli buzdítását, amely a bűnbánat szentségének jelentőségére hívta fel a hívek
figyelmét. Benedek pápa felelevenítette a „gyóntatószék apostolainak” alakjait, megemlítve
Vianney Szent János, Szent Mandic Lipót és Pietrelcinai Szent Pio nevét. A papság
évében ezek a szentek mutassanak példát a papoknak és minden kereszténynek. Bízva
mindig Isten jóságában, járuljanak a kiengesztelődés szentségéhez.