2009-11-30 17:47:22

Idén is megrendezik a 100 betlehemi jászol kiállítást Rómában


34. alkalommal tekinthető meg a 100 betlehemi jászol elnevezésű kiállítás a római Santa Maria del Popolo bazilikában. Angelo Comastri bíboros, a pápa vatikánvárosi helynöke nyitotta meg a tárlatot, amely egészen január 6-ig látogatható.

A keresztény családok hagyományának értékes része a betlehem, ahogyan azt az Olaszországból és a világ különböző tájáról érkezett 165 betlehem is tanúsítja. A Betlehem misztériuma, hogy a családon keresztül Isten jelenlétét hirdeti. Nem vagyunk egyedül a történelem zivataraiban. Ha arra gondolunk, hogy Isten jelen van a történelem eseményeiben bátorsággal, és optimizmussal tölt el – nyilatkozta Comasti bíboros a Vatikáni Rádiónak adott interjújában.

A kiállítás megtekintése felér egy világ körüli utazással. Közép- és Dél-Amerika országaiból illetve Közel- és Távol-Keletről érkeztek papirból és fából készített betlehemek, még a konfliktusokkal sújtott Irakból is. A kiállítás látogatói idén megtekinthetnek egy ikongyűjteményt is, amely a Román Akadémiáról érkezett és az 1800-1900-as évekből származó ikonokat tartalmaz. Van Horvátországból érkezett betlehem, amelynek címe a Papság éve, különleges alkotás a dél-olaszországi Calabriából érkezett bakancs formájú betlehem. L'Aquila városából is érkezett két alkotás, az egyik egy sátorvárost ábrázol, a másikban pedig fel vannak jegyezve a földrengés által sújtott helységek nevei.

A betlehem nem más, mint a család szépségét hirdető ének, amely az Istentől származik. Mert amikor az Isten a világba jött, nem kért tőlünk semmit, sem akart sem gazdagságot, sem hatalmat, sem rangot. Csak egy családot kért, a legszebbet, egy igaz apát és egy szeplőtlen anyát, azért hogy azt elmondhassa: fontos a család, és ha elveszítjük azt, a társadalom legnagyobb kincsét veszítjük el – hangsúlyozta Comsatri bíboros.

„Amikor gyermek voltam és az éjféli mise után hazatértünk, édesanyám a házikóba helyezte Máriát, apám pedig Szent Józsefet, én és a nővérem a kis Jézust, a földműves nagyapám a tehenet és a szamarat tette a jászol mellé. Aztán egymásra néztünk, és úgy éreztük, hogy mi is a betlehem részeivé váltunk, és hogy Jézus valóban megszületett otthonunkban” - emlékezett vissza Comstri bíboros gyermekéveire.







All the contents on this site are copyrighted ©.