2009-11-24 16:48:30

„A környezetvédelem Istent szolgálja” – interjú Rowan Williams anglikán érsekkel


November 23-án kezdetét vette Rómában a katolikus egyház és az anglikán közösség nemzetközi teológiai bizottságának ülése. Az összejövetel a két egyház közötti párbeszéd harmadik szakaszát készíti elő. Erre a fontos eseményre azután került sor, hogy november 21-én, szombaton XVI. Benedek pápa kihallgatáson fogadta Rowan Williams canterburyi érseket, az anglikán közösség prímását. A megbeszélések középpontjában a pápa által jóváhagyott Apostoli Konstitúció állt, amely a katolikus egyházhoz csatlakozó anglikánok számára írja elő a megfelelő normákat.

Rowan Williams érsek rádiónknak adott interjújában elmondta: „természetesen ki akartam nyilvánítani aggodalmamat azzal kapcsolatban, ahogyan a konstitúciót bejelentették. Velem együtt sok anglikánnak nem annyira a dokumentum tartalma, mint inkább egyes hozzáfűződő megjegyzések jelentettek nehézséget. Szükségem volt tehát arra, hogy ezekről az aggodalmakról személyesen beszéljek a pápával. Úgy gondolom, hogy a megbeszélés nagyon baráti légkörben zajlott”.

A pápa szavai azt bizonyították, hogy a konstitúció nem jelent semmiféle változást a Vatikánnak az anglikán közösség iránti magatartását illetően – mondta a canterburyi érsek. Az audienciát követő közös nyilatkozat világosan kifejezi, hogy újabb tárgyalásokra kerül sor a katolikusok és az anglikánok között. A pápa kifejezett szándéka, hogy ez a párbeszéd tovább folytatódjon.

Arra a kérdésre, hogy milyen érzéseket táplál a katolicizmusra áttérő hívekkel szemben, Rowan Williams érsek a következőket válaszolta:

„Azt hiszem, hogy a katolicizmusra térő személyek meggyőződéssel, lelkiismeretesen teszik meg ezt a lépést.” Azok között, akik nem csatlakoznak a katolikus egyházhoz, vannak olyan hagyományos anglikánok, akik nincsenek megelégedve az anglikán közösségnek azzal a választásával, hogy nőket is pappá szentel – tette hozzá az anglikán prímás, aki nem kívánt kitérni a homoszexualitás kérdésére. Leszögezte, hogy az anglikán közösségben a teológiai álláspontok széles köre megtalálható. Egyesek támogatják a nők pappá szentelését, mások szerint ezt a témát a többi egyházzal együtt kellene megoldani. Mindez a különböző álláspontok spektrumán belül létezik. „Nem akarom, hogy ez a színskála leszűküljön. Azon igyekszem, hogy a lehető legtöbb személy üljön le egy asztal köré” – nyilatkozta rádiónknak Rowan Williams canterburyi érsek.

Az anglikán prímás december elején ökumenikus szertartást vezet Koppenhágában, a klímakonferencia megkezdése előtt. A téma ma fontos prioritás és nem tehetünk úgy, mintha a klímaváltozás nem lenne sürgető probléma. Mindannyiunk szeme láttára pusztul el környezetünk. A természet megóvásában mindenképpen jó dolog részt venni. Ha összhangban élünk az Isten által teremtett világgal, azzal csak nyerhetünk. A környezet védelmével Istent szolgáljuk.

Végül Rowan Williams érsek arra a kérdésre válaszolt, hogy vajon hogyan fogadják majd az Egyesült Királyságban a nem-katolikusok XVI. Benedek pápát, 2010-ben esedékes apostoli látogatásakor?

Az anglikán prímás szerint sok függ attól, hogy a pápa hogyan szól majd az egész brit társadalomhoz. Rendkívül jelentős, hogy látogatásának középpontjában Newman bíboros áll, mert ő nemcsak a római katolikus egyház „tulajdona”, hanem a XIX. század egyik legnagyobb gondolkodója és irodalmi alakja. „Azt kértem a pápától, hogy ilyen értelemben szóljon Newman bíborosról, így beszéde az egész brit társadalomra ösztönzőleg hat majd” – mondta a Vatikáni Rádiónak adott interjújában Rowan Williams anglikán érsek.







All the contents on this site are copyrighted ©.