Krisztus király kérdései - P. Szentmártoni Mihály elmélkedése

Krisztus Király ünnepének első olvasmánya Dániel próféta könyvéből vett szakasz, amelyben a próféta leírja nagyszerű látomását: az Emberfiát látta királyi méltóságban. Mi ezt a látomást az Úr Jézusra alkalmazzuk, akit szívesen nevezünk nem csak a világmindenség, hanem minden egyes emberi szív királyának is.

A második olvasmányban Szent János a Jelenések könyvében Jézus mennyei királyságát mutatja be, akié a hatalom és a dicsőség mindörökké. Mi is az övé vagyunk, életünkben és halálunkban, most és mindörökké.

Az Evangéliumban Jézus kihallgatását olvassuk. Pilátus minden bevezetés nélkül Jézusnak szegezi a kérdést, amelyre a válasz sorsának megpecsételése lesz. „Te vagy a zsidók királya?”. Jézus, első hallásra furcsa választ ad, mi több, viszontkérdéssel válaszol: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták rólam?” Nem első alkalommal találkozunk Jézus hasonló válaszával. Amikor tanítványait arról kérdezte, hogy kinek tartják Őt az emberek, végül is nekik szegezte a kérdést, hogy ők kinek tartják Őt. Személye hitvallásra szólította fel őket. Hasonló a helyzet Pilátussal is. Jézust nem az érdekli, hogy mások mit mondtak róla, hanem, hogy mi Pilátusnak a meggyőződése. És ez a felszólítás ránk is vonatkozik. A titok mindig megszólít és színvallásra késztet bennünket. Mert ha Pilátus a zsidó nép értelmezése szerint nevezi Jézust királynak, akkor ez azonos a „bűnözővel”, és halálos ítélet jár érte, de ha Pilátus meg van győződve arról, hogy Jézus Isten Fia, és mint ilyen uralkodik a mindenség felett, akkor Pilátusnak le kellene borulnia Jézus előtt és megvallani Péterrel, hogy Jézus az Isten Fia. De Pilátus erre nem volt képes.

Álljunk meg egy pillanatra mi is Jézus előtt. Ő ma is így viselkedik: bármit is kérdezünk tőle, ő visszadobja, visszautalja a kérdést és tőlünk várja a választ. Ha azt kérdezzük tőle, miért bánik így velünk, ő visszakérdez: „Mit gondolsz, miért bánok így veled?” A választ nekünk kell megtalálnunk. Lehet, hogy azt mondjuk: „megérdemeltem, hogy szenvedjek!”. Ha boldogok vagyunk, akkor esetleg így válaszolunk neki: „Tudom, hogy szeretsz!”. Ha pedig értelmetlen dolgok történnek velünk, akkor kérdésére talán így válaszolunk: „Istenem, nem értem, mit akarsz tőlem, de legyen meg a Te akaratod!”.

Pilátus második kérdése szintén Jézus királyi mivoltára vonatkozott és erre a kérdésre Jézus válaszolt, mert Pilátus is módosította kérdését. Míg az előbb azt kérdezte, hogy a zsidók királya-e Jézus, most csak annyit szeretne tudni, hogy király-e? Jézus erre a kérdésre igennel válaszolt: Igenis király Ő, de nem olyan, amilyennek Pilátus képzeli. Szép Jézusnak ez az önmagáról tett vallomása. Szinte úgy érezzük, mintha Pilátusnak akart volna a lelkére beszélni, hogy ismerje fel az igazságot és ezáltal az üdvösség útját. Jézus minket is állandóan meg akar győzni, hogy ne lankadjunk el az üdvösség és az igazság keresésében.

Jézus szavai azt is kifejezik, hogy királysága nem függ semmiféle külső elismeréstől. A földi királyok szükségszerűen valamelyik nép vagy ország királyai. Nem így Jézus, Ő nem valakiknek, vagy valamelyik országnak a királya, hanem mindenkié. Ezért az Ő királysága nem uralkodás, hanem szolgálat. Jézus utolsó szavai ebben az evangéliumi jelenetben felhívás minden ember felé: aki hisz benne, aki elfogadja az Ő királyságát, azt szabaddá teszi az igazság.

Az igazság megtérésre szólít fel bennünket. Amikor a megalázott Krisztus Király alakját szemléljük ott Pilátus előtt, akkor azt kell megfontolnunk, hogy melyik hangot akarjuk hallani: a világ hangját-e vagy Jézus hangját, az önámítás, vagy az igazság hangját? Jézus kérdez és várja válaszunkat. Minden kérdésére legyen válaszunk az Isten iránti hála és szeretet.