A keresztény európai középkor székesegyházai a szépség útjait alkotják Isten misztériuma felé – a pápa katekézise a szerda délelőtti általános kihallgatáson

Szerdán délelőtt a szokásos általános kihallgatást a pápa a hívekkel zsúfolásig megtelt VI. Pál teremben tartotta meg. Katekézisében a Szentatya a középkori román stílusú és gótikus székesegyházakról tartott egyfajta művészettörténeti fejtegetést. A középkori Európában hosszú időn át a keresztény hit és a művészet egyetlen egységet alkotott, a székesegyházak pedig valódi kőbe faragott bibliák voltak, amelyek a szépség útján át vezették el a híveket Isten misztériumához. A keresztény vallás az irodalom, a teológia, a gondolkodás remekművei mellett megteremtette az egyetemes művelődés kimagasló művészeti alkotásait, a székesegyházakat.

Középkori krónikások leírásai szerint a XI. és a XIII. század között egyfajta építkezési verseny kerítette hatalmába a világot, de főként Itáliát és Franciaországot. Az egyházi építészet kibontakozásának a kedvező történelmi tényezők is nagy lendületet adtak. Elsősorban is a politikai biztonság, a népesség számarányának növekedése, a gazdagság elterjedése és a városok folyamatos fejlődése. Ám elsősorban a monachizmus spirituális buzgalmának köszönhető, hogy egyre több apátsági templom épült a liturgia méltó bemutatására. A hívek ezeken a szent helyeken hosszabb időt tölthettek imádságban, leróhatták tiszteletüket a szentek ereklyéi előtt és elindították a zarándok mozgalmakat.

Az építészek új és új műszaki megoldásokat dolgoztak ki, hogy egyre nagyobb templomokat építhessenek, amelyek nemcsak szilárdak, hanem pompásak is voltak. Így jöttek létre a több hajós román stílusú katedrálisok, amelyek főként a monasztikus imádság helyei voltak és nevelői célzatot is magukban foglaltak. Erős érzelmeket akartak felébreszteni a lelkekben, amelyek a rossz elkerülését és az erények gyakorlását sugallták. A román stílusú templomokban visszatérő motívum az ítélkező Krisztus ábrázolása, vagy annak a hangsúlyozása, hogy Krisztus a mennybe vezető ajtó.

A XII. századtól kezdve főként észak-francia területen elterjedt egy másfajta szakrális építészet, a gótika, melynek a román stílushoz képest két fontosabb megkülönböztető jegye van: a függőleges irányban való emelkedés és a világosság. A gótikus székesegyházak a szépség csodálatos és egyetemes nyelvén teremtettek összhangot a hit és a művészet között. A magasba emelkedés imádságra ihletett és kifejezte a lelkek Isten iránti szomját. Az épület külső falát fénnyel teli színes üvegablakok díszítették, amelyek a Szentírás történeteinek és szentek életének bemutatásán keresztül tanították a népet. A gótikus székesegyházak szobrászati alkotásai kőből faragott bibliák voltak. A XIII. századi gótikus szobrok szépséggel, szelídséggel és okossággal teli arcai a boldog és derűs jámborságról tanúskodnak.

A pápa a párizsi Szent Dénes templom bejárati kapujának felírásából idézett, hogy ezzel még szemléletesebben bemutassa a gótikus székesegyházak jelentőségét: „Vándor, te, aki dicsérni szeretnéd ennek a kapunak a szépségét, ne hagyd, hogy bűvöletbe ejtsen az arany és a pazarság…Bár itt híres műalkotás tündököl, adja az ég, hogy inkább a lelkek ragyogjanak fel, hogy a fénylő igazságok az igazi világosság felé haladjanak, oda, ahol az igazi ajtó Krisztus.”

A Szentatya a középkori román stílusú és gótikus katedrálisokról szóló eszmefuttatását ezzel a gondolattal zárta: Azok a képzőművészeti mesterművek, amelyeket az elmúlt évszázadokban alkottak Európában, érthetetlenek lennének, ha nem számolnánk a vallásos lelkülettel, amely életre hívta azokat.”

A pápa gondolatai ezen a ponton már november 21-e felé irányultak, amikor találkozik a művészeti világ képviselőivel. Szeretné megújítani ő is azokat a baráti érzelmeket, amelyeket pápa elődei, Isten Szolgái, VI. Pál és II. János Pál tápláltak a művészek iránt és emlékeztetni őket az igazi művészet forrására. A román stílus ereje és a gótikus székesegyházak ragyogása a via pulchritudinis, a szépség kivételezett és elbűvölő útja ahhoz, hogy minél közelebb jussunk Isten titkához. Az írók, a festők, a zenészek mi mást szemlélnek és fordítanak le saját művészetük nyelvére, ha nem a testté lett örök Ige ragyogását. Szent Ágoston szavaival a földi szépség változékony, míg minden szépség teremtője megváltoztathatatlan.