2009-11-14 15:29:41

XVI. Benedek pápa szombat délelőtti tevékenysége


A Szentatya szombaton délelőtt 11 órakor kihallgatáson fogadta Boris Tadic szerb köztársasági elnököt és kíséretét. Fél órával később római ad limina látogatásukat végző brazil püspökök egy csoportjával találkozott és beszédet intézett hozzájuk. Délben a pápa Jan Fischer cseh miniszterelnököt fogadta feleségével és kíséretével együtt. A szerb és a cseh politikusok a pápai kihallgatás után megbeszélést folytattak Tarcisio Bertone bíboros államtitkárral és az államközi kapcsolatok titkárával is.

A pápa és a szerb köztársasági elnök találkozója mintegy 25 percig tartott, angolul beszélgettek egymással tolmács nélkül. A szívélyes légkörben tartott megbeszélés középpontjában a Balkán helyzete, valamint a szerb ortodox egyház és a Szentszék kapcsolata állt. Örömmel nyugtázták, hogy pozitív az ortodox egyházzal folytatott párbeszéd annak jegyében is, hogy 2013-ban megemlékeznek majd a Milánói Ediktumról, amelyet a Nis-ben született Nagy Konstantin császár adott ki. A kihallgatás ajándékcserével fejeződött be: a szerb elnök egy XI. századból származó evangéliumos könyv egy lapját adta ajándékba, amelyet a Szentatya pápasága érméivel viszonzott.

Jan Fischer cseh miniszterelnökkel a Szentatya ugyancsak tolmács segítsége nélkül angolul folytatott megbeszélést mintegy 20 percen keresztül. A cseh kormányfő küldetésének az volt a célja, hogy köszönetet mondjon a pápának szeptemberi prágai látogatásáéért. Ugyanakkor közösen felidézték Csehországi Szent Ágnes szentté avatását, amelyre 1989-ben került sor, egy héttel azelőtt, hogy az akkori Csehszlovákiában összeomlott a kommunista rezsim. A megbeszélés során érintettek még időszerű nemzetközi kérdéseket, köztük pl. a Lisszaboni Szerződés életbe lépését. Jan Fischer a Szent Péter bazilika altemplomában felkereste Isten szolgája, Josef Beran prágai bíboros érsek nyughelyét, amely XII. Piusz pápa kriptája közelében fekszik. A cseh kormányfő lerótta tiszteletét II. János Pál pápa sírjánál is.








All the contents on this site are copyrighted ©.