2009-11-06 17:09:35

„Az egyház párbeszédben a művészet képviselőivel” – a pápa és a művészek novemberi találkozójáról


45 évvel VI. Pál pápa művészekhez szóló üzenete és 10 évvel II. János Pál pápa hozzájuk intézett híres levele után, 2009. november 21-én XVI. Benedek pápa a Sixtus-kápolnába hívja a művészvilág több, mint 260 neves képviselőjét. Az esemény pontos részleteiről csütörtökön számolt be a Szentszék Sajtótermének Gianfranco Ravasi érsek, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke, valamint Antonio Paolucci, a Vatikáni Múzeumok igazgatója.

A találkozó legfőbb célja, hogy elősegítse az Egyház és művészek közötti barátság és párbeszéd megújítását és elmélyítését, valamint alkalmat adjon a további együttműködés megteremtésére. A világ minden részéről – ahogy Magyarországról is Kisléghi Nagy Ádám festőművész személyében – érkeznek a meghívottak Rómába: a Sixtus-kápolna csodálatos freskóinak közelébe, hogy együtt fejezzék ki az egyház és a művészet közötti kapcsolat jelentőségét és annak egy újabb kezdetét is. Ravasi érsek a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: „az idők folyamán az egyház és a művészet közötti kapcsolat törést szenvedett: az egyház megelégedett az egyszerű ábrázolásos művészettel anélkül, hogy lehetőséget adott volna a kornak megfelelő művészet megszületésére. Emellett maga a művészet is feladta valódi küldetését: a szépség keresésének, az isteni misztérium ábrázolásának lehetőségét. Elérkezett az idő, hogy újra megtaláljuk azt, ami közös az egyház és a művészet életében.”

Ravasi érsek nyilatkozatában hangsúlyozta: „a találkozó célja, hogy ösztönözze a művészeket: ne váljanak a liturgikus és szakrális művészet előállítóivá, hanem figyeljék meg és tanulmányozzák az egyház szimbólumait, alakjait, történeteit, örökségét. A művész tehetsége képes mindezt hiteles formában megjeleníteni és közvetíteni.”

A találkozó november 20-án délután veszi kezdetét a meghívott művészek fogadásával, akiknek lehetőségük lesz a Vatikáni Múzeumok Modern és Kortárs Művészeti Gyűjteményének megtekintésére. November 21-én Gianfranco Ravasi érsek, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke nyitja meg köszöntőjével a találkozót, majd XVI. Benedek pápa beszédet intéz a művészekhez. A Sixtus-kápolnában felcsendül majd Pier Luigi Palestrina két motettája is. Az esemény zárásaként megajándékozzák a művészeket az alkalomra készített pápai emlékéremmel.







All the contents on this site are copyrighted ©.