Szentmártoni Mihály S. J. elmélkedése az évk. 32. vasárnapra

EGY NÉVTELEN ÖZVEGYASSZONY ÖRÖKÉRVÉNYŰ TANÍTÁSA
(1Kir 17, 10-16; Zsid 9, 24-28; Mk 12, 38-44)
  Az évközi harminckettedik vasárnap első olvasmánya, a Királyok Könyvéből vett szakasz. A szent író elmondja a Szarfata-i szegény özvegyasszony történetét, aki saját szegénységéből táplálta Illés prófétát. Mi leginkább ellágyulunk azon, hogy az özvegyasszony milyen szép jutalmat kapott, vagyis, hogy szakajtója és korsója csodás módon nem ürült ki, de mindezt megelőzte ennek a szegény asszonynak hősies engedelmessége, hogy a próféta szavára odaadja mindenét.

A második olvasmány a Zsidóknak írt levélből vett részlet, amelyben Krisztus egyszeri áldozatáról olvasunk, amellyel eltörölte a bűnt. Itt két dologra kell felfigyelnünk: egyrészt arra, hogy a bűnnek már nincs hatalma rajtunk, de arra is kell gondolnunk, hogy ennek ára Krisztus áldozata volt, amiért hálásnak kell lennünk.
Az Evangélium elmondja a szegény asszony megható történetét, aki két fillért dobott a perselybe, de mivel ez volt mindene, egész életét Isten kezébe ajánlotta. Erre hívta fel Jézus hallgatói figyelmét, amikor dicsérte az asszony bátor hitét.

A gazdagok és szegények közötti szakadék gyakran előforduló téma Jézus eszkatológikus beszédeiben. Boldogoknak nevezi a szegényeket, és ily módon egy új értékrendszert hirdet meg. Ilyen szemszögből nézve, a vasárnapi Evangélium annyira egyszerűnek és érthetőnek tűnik, hogy alig tudunk valamit hozzáfűzni. Visszataszítónak találjuk a gazdag farizeus kétszínűségét, aki fitogtatva erényességét nagy pénzösszeget dobott a perselybe úgy, hogy azt mindenki láthassa. Viszont jóindulattal figyeljük a szegény özvegyasszonyt, amint szinte szégyenkezve, titokban dugja be a perselybe két kis aprópénzét. Szépek és nemesek ezek az érzelmek, de ha az evangéliumi eseményt csak ezen a szinten értelmezzük, akkor nem sok hasznunk lesz belőle. Próbáljunk ezért más szemszögből közeledni ehhez az evangéliumi eseményhez.

Az Evangélium hősnője a szegény, névtelen özvegyasszony. Akaratlanul is azt szeretnénk mondani, hogy milyen jó ebben a filmcsillagokkal és egyéb hírességekkel teli világban egy olyan történettel találkozni, amelyben a főszereplő nem a gazdag híresség, hanem a csendes szegénység. Mert ha a televízió és mozik által felkínált hősöket nézzük, akkor esetleg úgy tűnik, hogy a világ tele van egészséges emberekkel, gazdag sportemberekkel és fiatal szépségekkel, és nem gondolunk arra, hogy az emberiség többsége nem egészséges és nem gazdag, és a fiatalok mellett nagyon sok idős ember él közöttünk. Ezért jólesik tudni, hogy Jézus ezekre is figyel.
Amíg így fűzzük a gondolatokat, valami mégiscsak zavaróan hat ebben az evangéliumi eseményben. Hová lett ez az idős asszony? Nem tudjuk, mi lett vele, pedig oly jó lenne megtudni, hogyan alakult későbbi élete. Vajon volt alkalma arra, hogy személyesen is megismerje Jézust, vagy meghalt csendesen az eljövendő Messiást várva? Mi legszívesebben így folytatnánk az evangéliumi leírást: «Akkor odalépett hozzá Jézus, feltárta neki kilétét, úgy, mint annak idején tette a szamáriai asszonnyal való beszélgetése során, mire az asszony örömmel csatlakozott a többi asszonyhoz, akik Jézus kíséretében voltak». De ez csak a mi jámbor képzelődésünk, végül is semmit sem tudunk az asszony további sorsáról. Letűnt a történelem színpadáról, elmerült a feledés tengerében. De pontosan ez a körülmény nyújthat értékes támpontokat a mi életünkhöz is.

Hirtelen rádöbbenünk arra, mennyire közelinek tudjuk magunkat ehhez az idős asszonyhoz. Egy nap mi is letűnünk majd a történelem színpadáról és nevünket elnyeli a feledés éjszakája. Ha azonban csak ennyi lenne az életünk, könnyen elbátortalanodnánk. Ez az evangéliumi példa bátorít bennünket, hogy a hitben megélt életben még az apróságok sem mennek feledésbe. Az ilyen, emberileg nézve «kicsi» életnek is nagy értéke van.

Ez az Evangélium mindenekelőtt azt érteti meg velünk, hogy nem az a fontos, hogy másoknak mekkora vagyonuk van, vagy mennyit adnak, hanem az, hogy mi mennyit adunk. Nem mások határozzák meg a mi értékünket, hanem azok a lehetőségek, amelyeket Istentől kaptunk. Mindenki a saját talentumai, lehetőségei, képességei és adottságai alapján tevékenykedik. Ezért nincs igaza annak, aki arra panaszkodik, hogy nincs pénze, hogy nem tud szépen beszélni, hogy nem képes nagy dolgokat véghezvinni. Az a kevés, amit adhatunk, ha ezt őszinte szeretettel tesszük, naggyá válik. Mert Jézus a mi jó szándékunkat is látja és azt számon is tartja.

Jézus két mondatban összegezte a szegény özvegyasszony tettét. Először is kijelentette, hogy többet adott, mint sokan mások. Nem a mennyiség a fontos, hanem a szándék. Jézus mindjárt meg is magyarázta állításának értelmét: az asszony mindenét odaadta. Ajándékával együtt önmagát is odaadta Istennek. Minden ajándéknak ez kellene, hogy legyen alapvető értelme és célja. Mivel nem adhatjuk egész magunkat, jelképesen tesszük ezt ajándékunkkal. Az ajándéknak mindig személyesnek kell lennie, azaz jeleznie kell, hogy ki vagyok a másiknak és ki ő nekem. Az eredeti szöveg szerint az asszony egész életét odaadta. Az asszony mindenét, saját magát beleértve, Isten kezébe helyezte.