November 4 nemzeti gyásznap - Perger Gyula atya megemlékezése Mindszenty József
bíborosról
Mindszenty József bíborost
az 1956-os forradalom napjaiban, október 30-án este szabadították ki a forradalom
katonái Felsőpetényből Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy vezetésével és október 31-én
diadalmenetben vitték Budára. A falvakban és a városokban, amelyeken átvonult, harangzúgás
és virágeső fogadta. Ugyanígy a budai szerény, félig romokban lévő prímási rezidencia
előtt ezrek és ezrek várták és üdvözölték. Az íróasztalát százával elborító táviratok
közül elsőnek XII. Piusz pápa latin nyelvű táviratát bontotta föl és olvasta el. ,,Amint
nyolc évvel ezelőtt -- üzente a nagy pápa -- mélyen lesújtotta atyai szívünket érseki
székedből való jogtalan eltávolításod, amely ellen több alkalommal is erélyesen tiltakoztunk,
úgy most a bensőséges vigasztalás érzésével tölt el kiszabadulásod híre, amelynek
ebben a pillanatban az egész, hazáddal együttérző katolikus világ örvend.''
Még
aznap délután rövid nyilatkozatot adott a Szabad Kossuth Rádiónak, amelyben kijelentette,
hogy ,,senkivel szemben sincsen gyűlölet a szívében''. Elismeréssel szólt a ,,csodálatos
hősiességről'', amely a hazát szabaddá tette. És figyelmeztette a lakosságot, hogy
a rendkívüli súlyos helyzetben a legsürgősebben meg kell találni a kibontakozást.
Végül jelezte, hogy a szükséges tájékozódás után ,,személyes szózatot'' intéz a nemzethez.
November 3-án este mondta el híres rádiószózatát, amelyben az eseményeket szabadságharcnak
minősítve felhívott a munka felvételére, helyeselte a semlegességet, elítélte a magánbosszút,
állást foglalt az egyház szabad működésének biztosítása mellett. A Hercegprímás
beszéde elején köszönetet mondott XII. Piusz pápának, a szabad világ egyházi és világi
vezetőinek, a világsajtó, rádió és televízió képviselőinek és mindazoknak a magánszemélyeknek,
akik az elmúlt nehéz időkben a magyar nép és az ő egyéni sorsát a szívükön viselték,
úgyszintén azért a páratlan rokonszenvért, amellyel az egész kulturvilág a magyarság
szabadságharcát kísérte.
,,Minden néppel és nemzettel -- folytatta -- barátságban
akarunk élni... A régi nacionalizmusokat fel kell számolni. A nemzeti érzés ne legyen
többé harcok forrása az országok között, hanem az igazság fundamentumán a békés együttélés
záloga. A nemzeti érzés virágozzék az egész világon a népek közös kincseit képező
kultúrértékek területén...'' ,,Mi magyarok az európai népek családi, bensőséges
békéjének zászlóvivőiként akarunk élni és cselekedni...'' ,,Egész helyzetünket
azonban -- tért rá a legnagyobb és legsúlyosabb problémára -- az dönti el, hogy a
200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével...
őszintén reméljük, hogy az orosz fegyveres erők kivonása országunkból megtörténik.''
A jövőre vonatkozó belpolitikai elgondolásait így foglalta össze: ,,,Új,
visszaélésmentes választás szükséges, amelyen minden párt indulhat... Én -- emelte
fel a hangját -- pártokon kívül és állásomnál fogva felül vagyok és maradok. Ebből
a tisztemből figyelmeztetek minden magyart, hogy a gyönyörűséges egység októberi napjai
után ne adjanak helyet pártviszályoknak és széthúzásoknak... A politizálás ma másodrendű
ügy: a nemzet léte és a mindennapi kenyér a mi gondunk...'' ,,A bukott rendszernek
-- folytatta -- nagy bűnei voltak. A felelősség eldöntése azonban a pártatlan bíróság
elé tartozik. Magánbosszúkat el kell kerülni, ki kell küszöbölni.'' Belpolitikai
fejtegetése végén -- mint a katolikus egyház feje -- kijelentette, hogy nem helyezkedünk
szembe a történelmi haladás igazolt irányával, sőt az egészséges fejlődést mindenben
előmozdítjuk... Egyházi vonatkozásban fontosnak tartotta, ,,a keresztény hitoktatás
szabadságának azonnali rendezését, az Egyház intézményeinek és társulatainak, köztük
sajtójának'' a visszaadását.
XII. Pius pápa úgy szintén örömmel üdvözölte
forradalmunkat1956. október 28-án kelt enciklikájában, majd pedig elsiratta a november
10-én az emberiséghez intézett rádiószózatában. „Atyai szívünk fájdalmához, hogy a
szeretett magyar népet alapvető emberi jogainak védelme miatt igazságtalanul romlásba
döntötték, újabb aggodalmak járulnak. Fájdalommal látjuk, hogy meggyengült a sora
azoknak is, akiknek tekintélyére, egységére és jóakaratára számítva,csakugyan várhattuk,
hogy a nemzetek közti igazságon és szabadágon alapuló egyetértés ügye előbbre jut.
Minden más nyomasztó gond mellett elsősorban a gyászos magyar események tartják aggodalomban
a lelkeket. Bár a többi súlyos fejleményről sem terelődött el a figyelem, a világszerte
megnyilvánuló, önkéntes együttérzés bizonyítja, milyen sürgősen vissza kell adni a
szabadságuktól megfosztott népeknek szabadságukat. Vajon tekinthet –e a világ érdektelenül
ezen testvérei felé. Meghagyhatja–e őket megalázó rabszolgaságukban?A keresztény lelkiismeret
nem háríthatja el magától azon erkölcsi kötelességet, miszerint minden megengedett
eszközt elő kell vennie,hogy az elnyomott népek visszanyerjék méltóságukat és szabadságukat.”
Azóta,
hogy-e két rádiószózat elhangzott több, mint fél évszázad telt el. Sokaknak a lelkén
ott ül az aggodalom, vajon tényleg visszanyertük-e szabadságunkat? Az 1956-os forradalom
igazi hősei megkapták-e méltó elismertségüket? Az abszolút igazság és igazságosság
Isten kezében van. Nekünk azonban úgy kell keresni és megbecsülni a múlt értékeit,
hogy abból az erős gyökérből ne csak jelenünk, hanem jövőnk is éljen.