November 4 nemzeti gyásznap - Perger Gyula atya megemlékezése Mindszenty József bíborosról

Mindszenty József bíborost az 1956-os forradalom napjaiban, október 30-án este szabadították ki a forradalom katonái Felsőpetényből Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy vezetésével és október 31-én diadalmenetben vitték Budára. A falvakban és a városokban, amelyeken átvonult, harangzúgás és virágeső fogadta. Ugyanígy a budai szerény, félig romokban lévő prímási rezidencia előtt ezrek és ezrek várták és üdvözölték.
Az íróasztalát százával elborító táviratok közül elsőnek XII. Piusz pápa latin nyelvű táviratát bontotta föl és olvasta el. ,,Amint nyolc évvel ezelőtt -- üzente a nagy pápa -- mélyen lesújtotta atyai szívünket érseki székedből való jogtalan eltávolításod, amely ellen több alkalommal is erélyesen tiltakoztunk, úgy most a bensőséges vigasztalás érzésével tölt el kiszabadulásod híre, amelynek ebben a pillanatban az egész, hazáddal együttérző katolikus világ örvend.''

Még aznap délután rövid nyilatkozatot adott a Szabad Kossuth Rádiónak, amelyben kijelentette, hogy ,,senkivel szemben sincsen gyűlölet a szívében''. Elismeréssel szólt a ,,csodálatos hősiességről'', amely a hazát szabaddá tette. És figyelmeztette a lakosságot, hogy a rendkívüli súlyos helyzetben a legsürgősebben meg kell találni a kibontakozást. Végül jelezte, hogy a szükséges tájékozódás után ,,személyes szózatot'' intéz a nemzethez. November 3-án este mondta el híres rádiószózatát, amelyben az eseményeket szabadságharcnak minősítve felhívott a munka felvételére, helyeselte a semlegességet, elítélte a magánbosszút, állást foglalt az egyház szabad működésének biztosítása mellett.
A Hercegprímás beszéde elején köszönetet mondott XII. Piusz pápának, a szabad világ egyházi és világi vezetőinek, a világsajtó, rádió és televízió képviselőinek és mindazoknak a magánszemélyeknek, akik az elmúlt nehéz időkben a magyar nép és az ő egyéni sorsát a szívükön viselték, úgyszintén azért a páratlan rokonszenvért, amellyel az egész kulturvilág a magyarság szabadságharcát kísérte.

   ,,Minden néppel és nemzettel -- folytatta -- barátságban akarunk élni... A régi nacionalizmusokat fel kell számolni. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok között, hanem az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga. A nemzeti érzés virágozzék az egész világon a népek közös kincseit képező kultúrértékek területén...''
   ,,Mi magyarok az európai népek családi, bensőséges békéjének zászlóvivőiként akarunk élni és cselekedni...''
   ,,Egész helyzetünket azonban -- tért rá a legnagyobb és legsúlyosabb problémára -- az dönti el, hogy a 200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével... őszintén reméljük, hogy az orosz fegyveres erők kivonása országunkból megtörténik.''
   A jövőre vonatkozó belpolitikai elgondolásait így foglalta össze:
   ,,,Új, visszaélésmentes választás szükséges, amelyen minden párt indulhat... Én -- emelte fel a hangját -- pártokon kívül és állásomnál fogva felül vagyok és maradok. Ebből a tisztemből figyelmeztetek minden magyart, hogy a gyönyörűséges egység októberi napjai után ne adjanak helyet pártviszályoknak és széthúzásoknak... A politizálás ma másodrendű ügy: a nemzet léte és a mindennapi kenyér a mi gondunk...''
   ,,A bukott rendszernek -- folytatta -- nagy bűnei voltak. A felelősség eldöntése azonban a pártatlan bíróság elé tartozik. Magánbosszúkat el kell kerülni, ki kell küszöbölni.''
   Belpolitikai fejtegetése végén -- mint a katolikus egyház feje -- kijelentette, hogy nem helyezkedünk szembe a történelmi haladás igazolt irányával, sőt az egészséges fejlődést mindenben előmozdítjuk...
   Egyházi vonatkozásban fontosnak tartotta, ,,a keresztény hitoktatás szabadságának azonnali rendezését, az Egyház intézményeinek és társulatainak, köztük sajtójának'' a visszaadását.
    
XII. Pius pápa úgy szintén örömmel üdvözölte forradalmunkat1956. október 28-án kelt enciklikájában, majd pedig elsiratta a november 10-én az emberiséghez intézett rádiószózatában. „Atyai szívünk fájdalmához, hogy a szeretett magyar népet alapvető emberi jogainak védelme miatt igazságtalanul romlásba döntötték, újabb aggodalmak járulnak. Fájdalommal látjuk, hogy meggyengült a sora azoknak is, akiknek tekintélyére, egységére és jóakaratára számítva,csakugyan várhattuk, hogy a nemzetek közti igazságon és szabadágon alapuló egyetértés ügye előbbre jut. Minden más nyomasztó gond mellett elsősorban a gyászos magyar események tartják aggodalomban a lelkeket. Bár a
többi súlyos fejleményről sem terelődött el a figyelem, a világszerte megnyilvánuló, önkéntes együttérzés bizonyítja, milyen sürgősen vissza kell adni a szabadságuktól megfosztott népeknek szabadságukat. Vajon tekinthet –e a világ érdektelenül ezen testvérei felé. Meghagyhatja–e őket megalázó rabszolgaságukban?A keresztény lelkiismeret nem háríthatja el magától azon erkölcsi kötelességet, miszerint minden megengedett eszközt elő kell vennie,hogy az elnyomott népek visszanyerjék méltóságukat és szabadságukat.”

Azóta, hogy-e két rádiószózat elhangzott több, mint fél évszázad telt el. Sokaknak a lelkén ott ül az aggodalom, vajon tényleg visszanyertük-e szabadságunkat? Az 1956-os forradalom igazi hősei megkapták-e méltó elismertségüket?
Az abszolút igazság és igazságosság Isten kezében van. Nekünk azonban úgy kell keresni és megbecsülni a múlt értékeit, hogy abból az erős gyökérből ne csak jelenünk, hanem jövőnk is éljen.