2009-10-30 19:19:36

A valódi haladás nem pusztán gazdasági jellegű, hanem egyben erkölcsi és spirituális fejlődés is – mondta a pápa Panama új szentszéki nagykövetének


A Szentatya Delia Cárdenas Christie asszonyhoz intézett beszédében felidézte az ország és a Szentszék között fennálló jó kapcsolatokat. Ennek bizonyítéka a 2005. július elsején aláírt egyezmény is, amelyet remélhetőleg hamarosan ratifikálnak. Ez lehetővé teszi majd egy egyházkerület felállítását, amely a panamai biztonsági erők lelkipásztori ellátását biztosítja. A pápa ismételten leszögezte az egészséges laicitás fogalmát. Az egyház, küldetésénél fogva nem azonosíthatja magát egyetlen politikai programmal sem. Vallási és spirituális téren fejti ki tevékenységét, amely az emberi méltóság előmozdítására, az ember alapvető jogainak védelmére irányul. Az egyház és az állam közötti megkülönböztetés nem jelent azonban kölcsönös közömbösséget. Bár más és más jogcímen, mindketten az állampolgárok javára törekszenek.

Panama etnikumok, népek és kultúrák mozaikja – állapította meg beszédében a Szentatya. Ékesszóló jelként az egész emberi családnak azt bizonyítja, hogy lehetséges a békés együttélés különböző származású emberek között. Ezt a pluralitást gazdagságnak kell tekinteni, hiszen az emberi tényező az elsődleges tőke, amelyet védelmezni kell. A pápa a nagyobb társadalmi, gazdasági és kulturális egyenlőségre, a szolidaritás megerősítésére buzdított a panamai diplomatához intézett beszédében.

Az evangéliumi üzenet alapvető szerepet töltött be a nemzet önazonosságának kialakításában. Ennek ragyogó bizonyítéka az a bulla, amellyel X. Leó pápa 1513. szeptember 9-én kánonjogilag felállította az ország területén az amerikai szárazföld első egyházmegyéjét.

Benedek pápa szólt még Panama nemzetközi elkötelezettségéről is, amely Közép-Amerika térségének politikai stabilitására irányul. Korunkban világosan látszik, hogy a társadalmi haladás nem pusztán a gazdasági fejlődés és a technológiai újítások függvénye, hanem az etikai és spirituális értékek érvényre juttatását is jelenti.







All the contents on this site are copyrighted ©.