„Kelj föl, Afrika, lépj az új evangelizálás útjára” – a pápa lezárta az Afrikával foglalkozó püspöki szinódust

Október 25-én, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődött a Szent Péter bazilikában az az ünnepélyes szentmise, amellyel XVI. Benedek lezárta a három héttel ezelőtt megkezdődött összejövetelt. A kontinenssel foglalkozó második különleges püspöki szinódus a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke sürgető kérdésével foglalkozott.

„Íme a remény üzenete Afrika számára, amely Isten Szava. A történelem Ura soha nem fárad bele, hogy szüntelenül megújítsa üzenetét mindenidők elnyomott emberisége számára. Amikor kinyilatkoztatta Mózesnek akaratát, hogy kiszabadítsa a zsidókat az egyiptomi fogságból, új földet ígért meg számukra. Ez pedig a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke országa, amelybe meghívást kapott az egész emberiség” – mondta homíliájában Benedek pápa. Isten terve azóta is változatlan. Évszázadokon át és a történelmi fordulatokon keresztül mindig ugyanazt a célt jelöli meg: országát, amely mindenki számára a szabadság és a béke birodalma.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az Úr különösen kedveli mindazokat, akiket megfosztottak szabadságuktól, a békétől, akiknek megsértették emberi méltóságát. A pápa gondolatban azok felé fordult, akik Afrikában szenvednek a szegénység, a betegségek, az igazságtalanságok, a háborúk és az erőszak csapásai miatt, akik elvándorlásra kényszerülnek. Az Atyának ezek a különösen kedvelt gyermekei olyanok, mint az evangéliumi Bartimeus, a jerikói vak (Mk 10, 46). Éppen azon az úton üldögélt és koldult, amelyen a názáreti Jézus haladt végig, hogy Jeruzsálemben beteljesedjen húsvéti áldozata.

Ez az egyetlen út, amely elvezet bennünket a kiengesztelődés, az igazságosság és a béke földjére. Az Úr ezen az úton találkozik Bartimeussal. Útjaik kereszteződnek és egyetlen úttá válnak. A vak bizalommal kiált Jézushoz könyörületért és hitéért visszanyeri látását. Isten maga a világosság és a világosság teremtője. Az ember a világosság gyermeke, aki a fényre született, de elveszítette látását és koldulni kényszerül. Elhalad mellette az Úr, aki az emberekért vált koldussá: szomjúhozza hitünket és szeretetünket. Azt akarja, hogy az emberek talpra álljanak, és bátran kérjék azt, ami méltóságuknál fogva megilleti őket. Az Atya azt akarja, hogy gyermekei saját maguk fejezzék ki szabadon akaratukat, hogy ismét látni kívánják azt a világosságot, amelyre teremtette őket.

A Szentatya ezután hálát adott azért, hogy a most véget érő afrikai szinóduson is megvalósult az emberi szegénység és Isten nagysága közötti titokzatos találkozás. Isten megújította evangéliumi hívását: „Bátorság, kelj föl!” (Mk 10, 49). Az afrikai helyi egyház, főpásztorai révén, akik az egész földrészről, Madagaszkárról és a többi szigetről érkeztek a szinódusra, befogadták a reménység és a világosság üzenetét, hogy azon az úton haladjanak, amely Isten országához vezet. A Jézus Krisztusba vetett hit, amikor helyesen értelmezik és gyakorolják, elvezeti az embereket és a népeket az igazságban megvalósuló szabadsághoz, a kiengesztelődéshez, az igazságossághoz és a békéhez. A jerikói vak, miután visszanyerte látását, Jézus nyomába szegődik. Azt az emberiséget jelképezi, amely, a hit által megvilágosodva elindul az ígéret földje felé – mondta a pápa.

Az egyház a világban annyit jelent, mint egymással kiengesztelődött emberek közössége, akik az igazságosság és a béke munkásai. A szinódus erőteljesen leszögezte és megmutatta: az egyház Isten családja, amelyet nem oszthat meg az etnikai, nyelvi vagy kulturális hovatartozás. Megható tanúságtételek azt bizonyították, hogy az emberi történelem legsötétebb pillanataiban is működik a Szentlélek. Átalakítja az áldozatok és az üldözők szívét, akik testvérnek ismerik el egymást. A kiengesztelődött egyház a kiengesztelődés nagyhatású élesztője az egyes afrikai országokban és az egész kontinensen – szögezte le homíliájában XVI. Benedek pápa.

A Szentatya ezután a Zsidókhoz írt levélből vett idézet alapján Krisztus és az egyház papságáról elmélkedett. Krisztus egyedülálló és transzcendens papságától függ az egyetemes üdvösség. Ezt a papságot Krisztus a Szentlélek által ráruházta az egyházra, ezért beszélhetünk a hívők általános papságáról, amely a keresztség erejében valósul meg. Jézus Krisztus papsága azonban nem elsősorban rituális, hanem egzisztenciális, alapvető. Nem törli el a szertartás dimenzióját, hanem, mint ahogy ezt az Oltáriszentség megalapítása világosan mutatja, a húsvéti misztérium által nyeri el jelentőségét. Ez beteljesíti az ősi áldozatokat és túlmutat rajtuk. Így egyidejűleg új áldozat, új papság és új áldozati hely születik. Mind a három megegyezik Krisztus misztériumával. Az egyház, Krisztussal egyesülve a szentségek által, minden korban folytatja üdvözítő tevékenységét. Lehetővé teszi, hogy az emberek meggyógyuljanak a hit által. Az egyházi közösség, Mestere és Ura nyomába lépve, arra kapott meghívást, hogy határozott léptekkel végighaladjon a szolgálat útján, maradéktalanul osztozva minden kor embereinek létfeltételeiben, tanúságot téve mindenkinek Isten szeretetéről.

Az egyház, miközben továbbadja az üdvösség üzenetét, mindig összekapcsolja egymással az evangelizálást és az ember átfogó előmozdítását. Isten szolgája, VI. Pál pápa „Populorum progressio” k. történelmi enciklikájának tanítását a misszionáriusok korunkban is megvalósítják a gyakorlatban. Olyan fejlődést segítenek elő, amely tiszteletben tartja a helyi kultúrákat és környezetet. Úgy tűnik, hogy több mint 40 év elteltével, még mindig ez az egyedüli útja annak, hogy az afrikai népek megszabaduljanak az éhség és a betegségek rabszolgaságától.

A pápa utalt „Caritas in veritate” k. enciklikájára, amelyben kifejtette: meg kell újítani a globális fejlődés modelljét, hogy képes legyen magába foglalni minden népet. Ma a globalizáció is igényli azt, amit az egyház társadalmi tanítása mindig is hangoztatott. A globalizációt nem végzetszerű sorsként kell értelmezni, amit ismeretlen erők alakítanak az emberi akarattól függetlenül. A globalizáció egy emberi valóság, és mint olyan, módosítható a különféle kulturális környezeteknek megfelelően. Az egyház ezt a folyamatot a kölcsönös kapcsolatok, a testvériség, a javakban való osztozás felé irányítja.

„Bátorság, kelj föl!” – az élet és a remény Ura ezekkel a szavakkal fordul az egyházhoz és az afrikai népekhez. Kelj föl, Afrika egyháza, Isten családja, mert a mennyei Atya hív téged, akihez őseid, mint a Teremtőhöz fohászkodtak. Lépj az új evangelizálás útjára, amely jelenti egyben a kiengesztelődés sürgető felhívását is. Ez nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy Afrikában létrejöjjenek az emberek között az igazságosság kapcsolatai, a tartós béke, amely tiszteletben tart minden személyt és népet. A harmadik évezred zarándok egyháza Afrikában nincs egyedül. Az egész katolikus egyház mellette áll imával és a konkrét szolidaritás tetteivel. A mennyekből pedig kísérik útját az afrikai szentek, akik olykor vértanúsággal is megvallották Krisztushoz való teljes hűségüket.

Az afrikai föld, amely otthont adott a világ Üdvözítőjének, amikor gyermekként Egyiptomba menekült Józseffel és Máriával, ma ismét fogadja be megújult lelkesedéssel az evangéliumi üzenetet, hogy Krisztus arca ragyoghassa be lakosságának sokszínű kultúráját és nyelvezetét – mondta XVI. Benedek pápa, az Afrikával foglalkozó második különleges szinódust lezáró szentmisén.