Szentmártoni Mihály S.J. elmélkedése az évk. 30. vasárnapra

BIZALOMMAL MEGÁLLNI ISTEN SZÍNE ELŐTT
(Jer 31, 7-9; Zsid 5, 1-6; Mk 10, 46-52)

Az évközi harmincadik vasárnap első olvasmánya Izajás próféta könyvéből vett szakasz, amelyben a próféta diadalénekét halljuk, amiért az Isten visszavezette népét a fogságból. Mély emberi valóságot fejez ki az a megjegyzés, hogy az emberek könnyek között mentek el, de megvigasztalódva jöttek vissza. Gyakran van ez így a mi életünkben is: nem értjük, mit akar Isten tőlünk egy betegség vagy egy veszteség kapcsán, de aztán rádöbbenünk arra, hogy az elszenvedett baj javunkra szolgált, ezért hálatelt szívvel áldjuk Istent.

A második olvasmány a Zsidóknak írt levélből vett részlet, amely Krisztust, mint Főpapot mutatja be, akit maga az Atya rendelt arra, hogy a mi nevünkben tiszta áldozatot mutasson be. A hívő ember meg van győződve arról, hogy Jézus közel áll hozzá, mert átélte emberi sorsunkat, ezért tapasztalatból tudja, mit jelent embernek lenni.

Az Evangélium elbeszéli a jerikói vak meggyógyítását. Megállhatunk egy pillanatra a vak ember mellett: koldus, kiabál, Jézus hívására odasietett hozzá és határozottan megfogalmazta kérését: hogy lásson. Az emberek csitították, hogy hallgasson. Miért tették ezt? Vajon Jézus miatt vagy a vak miatt? Valószínűleg szégyellték, hogy egy ilyen toprongyos ember forduljon Jézushoz egyenesen kérésével. Lehetséges, hogy azt akarták, hogy valakit jogosítson fel arra, hogy kérelmét tolmácsolja Jézus felé. De a vak ember nem tágított, ő maga akarta elmondani Jézusnak bánatát. Ezt a vágyát maga Jézus is megerősítette, amikor magához hivatta. Jézus pontosan azokhoz szólt, akik nem akarták, hogy odamenjen hozzá: „Hívjátok ide!” Mikor odaért, Jézus megkérdezte, hogy mit akar. Furcsa kérdés, mit akarhat egy vak, ha nem a szeme világát? Ezt Jézus is jól tudta, de akarta, hogy a vak mondja el neki, mit kér.

Ennél a pontnál érintjük a kérő ima állandóan visszatérő problémáját. Amikor imádságról beszélünk, szinte akaratlanul is a kérő imára gondolunk. Jézus szavaira hivatkozunk, hogy mindent kérhetünk az Atyától. Csakhogy mindjárt kiindulóban egy nehézséggel találjuk magunkat szemben. Úgy tűnik ugyanis, mintha a kérő imában két akarat ütközne egymással: az ember és Isten akarata. Képes-e az emberi akarat arra, hogy megváltoztassa Isten akaratát? Az Isteni Gondviselést nem lehet manipulálni! A kérő imának lehet gyógyító hatása súlyos betegségben, de csak olyan formában, hogy fölerősíti az élni akarást, de a szép időért mondott kérő imát alig lehetne hasznosnak mondani. Viszont mégsem „haszontalan”, még kevésbé kicsúfolni való az ilyen imádság, pl. imádkozni szép időért, vagy esőért, bő termésért, egy vállalkozás szerencsés kimeneteléért, stb.

A megoldás talán egyszerűbb, mint gondolnánk. A kérő imában nem Isten akaratát igazítjuk a miénkhez, hanem a miénket Istenéhez! Ez volt Jézus getszemáni imádsága: elfogadta az Atya akaratát. Lehetséges azonban a kérő imát más szemszögből is megközelíteni: a kommunikáció szemszögéből. A kérő ima párbeszéd Istennel. A Miatyánk tanúsítja, mennyire közvetlen párbeszéddé alakulhat a kérő ima. A Miatyánkban kedvesen Atyának szólítjuk Istent. A kérő ima tehát mindenekelőtt párbeszéd Istennel, amelyet az iránta való bizalom ihlet. Ilyen volt a jerikói vak imája. Mindenekelőtt Jézust kereste, hozzá sietett kérésével, őt szemlélte hitével.

A nehéz helyzetekben mondott ima azt az alapvető emberi szükségletet fejezi, ki, hogy megosszuk valakivel félelmeinket, nehézségeinket, szorongásunkat. Az imában ezt egyenesen Isten felé tesszük. Példát találunk a Zsoltárokban, amelyekben az imádkozó Istenhez kiált kiszolgáltatottságában. Ez tulajdonképpen a magunkért mondott ima egyik válfaja. Az imában ugyanis nemcsak áldást és javakat kérünk Istentől, hanem elmondjuk neki azt is, ami fáj.
  Ha most mind a három olvasmányt közös nevezőre hozzuk, akkor tulajdonképpen mind a háromban az imáról van szó. Izajás hálaadásra szólít fel bennünket Isten jótéteményeiért; A Zsidóknak írt levél a szent liturgiára, különösképpen a szentmisére irányítja tekintetünket, amelyet mindig az Úr Jézus mutat be; az Evangélium pedig rámutat a kérő ima lényegére: bizalommal Isten elé vinni minden kérésünket.