2009-10-12 17:46:26

A római egyetemisták imavirrasztása a Szentatyával az afrikai szinódus kapcsán


Az afrikai új evangelizáció számít a földrész diákjainak nagylelkű közreműködésére - mondta XVI. Benedek a szentolvasó elimádkozása után. A Szentatya által vezetett „Afrikával és Afrikáért” elnevezésű rózsafüzér imádságot szombaton a vatikáni VI. Pál teremben tartották a római egyetemek hallgatóinak részvételével. Műholdas kapcsolat segítségével kilenc afrikai ország: Egyiptom, Kenya, Szudán, Madagaszkár, Dél-Afrika, Nigéria, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Mozambik, valamint Burkina Faso egyetemistái is részt vettek az imavirrasztáson. Az eseményre az afrikai püspökök második szinódusa keretében került sor. Az összejövetelen a kiengesztelődést, az igazságosságot és a béke témaköreit vizsgálják.

Afrika fiatalokkal és örömmel töltötte meg a VI. Pál aulát. Műholdas kapcsolat segítségével, a termet átitatta a földrész hagyományos zenéjének és ritmusainak hangulata, amely a rózsafüzér imádságot kísérte. Ez az imalánc összekötötte Rómát Afrikával. A Szentatya „egy jól szervezett és harmonikus zenekarhoz” hasonlította a keresztény közösséget. Az afrikai fiatalok mindig jelen vannak a szívemben és imáimban – folytatta XVI. Benedek. Majd üdvözölte francia, angol, és portugál nyelveken a földrész fiataljait. Arra buzdította őket, hogy forduljanak bizalommal Máriához, a békét védelmező Afrikai Miasszonyunkhoz.

A pápa kiemelte azt is, hogy mennyire fontos a fiatalok intellektuális képzése és a tudományos illetve kulturális együttműködés a különböző egyetemek között. Ezáltal ugyanis elősegítik és buzdítják a teljes körű emberi fejlődést Afrikában és a többi kontinensen. A fiatalok figyelmébe ajánlotta legutóbb megjelent „Caritas in veritate” kezdetű enciklikáját. Közvetlenül szólította meg a fiatalokat, hogy legyenek az intellektuális szeretet megvalósítói, amely ahhoz szükséges, hogy szembe tudjanak nézni a jelenlegi történelmi kihívásokkal.

„Az egyetemeken legyetek az igazság őszinte és lelkes kutatói. Olyan magas szintű intellektuális egyetemi közösséget alkossatok, ahol lehetséges a széleskörű és nyitott gondolkodás gyakorlása, amely utat nyit az Istennel való találkozásra is” – mondta a Szentatya a fiataloknak a szombat esti imavirrasztáson.
 










All the contents on this site are copyrighted ©.