2009-10-12 18:52:48

A globalizált világban a fegyverkereskedelmet is szabályozni kell – szentszéki képviselő felszólalása az ENSZ-ben


A civil társadalom, a nemzetközi humanitárius szervezetek, a hétköznapi emberek és különösen azok, akik a fegyveres konfliktusok és az erőszak miatt szenvednek meggyőző eredményeket várnak a nukleáris fegyverektől mentes világ megteremtése reményében – figyelmeztetett Celestino Migliore érsek, a Szentszék állandó ENSZ megfigyelője New York-i felszólalásában. A világszervezet közgyűlésének október 8-i ülésen a leszerelés és a nemzetközi biztonság kérdésével foglalkoztak. Az érsek kiemelte, hogy szigorú ellenőrzés alá kell vonni a fegyverkereskedelmet, amely ma erősen beágyazódik az illegális piacok világába, és súlyos károkat okoz az emberiségnek.

Utalt rá, hogy a jelenlegi nagyfokú gazdasági válság idején is a katonai kiadások 2008-ban 4%-kal nőttek, közel 1.464 milliárd dollár összeget tettek ki. Majd rámutatott: az ENSZ Charta 26. cikkelye megállapítja, hogy a fegyverkezésre fordított magas kiadás elfordulást jelent az emberi és a gazdasági erőforrásoktól. A szentszéki képviselő a túlzott katonai kiadások csökkentésére a multilateralizmus, a tagországok együttműködésének megerősítését javasolta.

Ezt követően felsorolt néhány közelmúltbeli nemzetközi tanácskozást, amelyeket pozitív jelként lehet értékelni a leszerelés terén. Ugyanakkor elítélte, hogy a 13 évvel ezelőtt létrejött átfogó nukleáris kísérletet betiltó egyezmény, még mindig nem lépett hatályba. A nemzetközi élet egyes főszereplői pedig távol maradnak azoktól az egyezményektől, amelyek a taposóaknák és a fürtbombák betiltására irányulnak.

Migliore érsek megerősítette, hogy a Szentszék elkötelezi magát a fegyverkereskedelmi egyezményre irányuló munka előmozdításában, amely jogi korlátozó eszköz lenne a fegyverek kivitelére, behozatalára, valamint szállítására vonatkozóan. A fegyvereket nem lehet ugyanolyan árunak tekinteni, mint bármely mást a globális, regionális vagy nemzeti piacon. Korlátlan felhalmozásuk vagy a velük való kereskedés a konfliktus sújtotta területeken morálisan nem igazolható.

A globalizált világban szabályozni kell a kereskedelmet, a pénzügyi rendszert és a kölcsönösen összekapcsolódó gazdaságokat. Ugyanezt kellene vonatkoztatni a fegyverkereskedelemre is. A szentszéki delegáció támogatja a nukleáris arzenál csökkentésére irányuló nemzeti politikákat és a kétoldalú egyezményeket. Előrelépést vár a stratégiai illetve taktikai atomfegyvereket és kezelésüket érintő kérdésekben.







All the contents on this site are copyrighted ©.