2009-10-08 15:08:16

Migráció, vallásközi párbeszéd, környezetvédelem – a kedd délutáni szinódusi ülés főbb témái


Október 6-án, a délutáni közgyűlésen az afrikai földrész drámai kérdései kerültek előtérbe, mint az elvándorlás, a keresztényüldözés, a környezetszennyeződés. Az ülésen elhangzott Abuna Paulos etióp ortodox pátriárka felszólalása.

A Szentatya megállapította: a pátriárka jelenléte ékesszólón tanúskodik az afrikai helyi egyház ősi hagyományáról. Az etióp helyi egyház az üldöztetés ellenére továbbra is tanúságot tesz az Evangéliumról. Az Evangélium hirdetését nem lehet elválasztani attól az elkötelezettségtől, hogy Isten akaratának megfelelő társadalmat építsünk, amely védi az emberi méltóságot – mondta köszöntésében a pápa.

Paulos pátriárka beszédében szólt Afrika kizsákmányolásáról, a járványos betegségek és az éhínség csapásáról, de azt is megállapította, hogy a földrész gazdag erőforrásokban.
A szinódusi atyák foglalkoztak még az iszlámmal való párbeszéd kérdésével, amely elsősorban a kontinens északi részét érinti.

A térségben, ahol főleg muzulmánok élnek, a keresztények némi szabadságot élveznek. Ezért remélhető, hogy a 2010-ben megrendezésre kerülő, Közel-Kelettel foglalkozó szinóduson az észak-afrikai egyházmegyék képviselői is jelen lesznek.

A migráció tragédiája olyan jelenség, amely 10 millió afrikait érint. Főleg Líbiát sújtja, amely egyfajta híd szerepét tölti be Európa felé. A szinódus résztvevői javasolták, hogy az egyház neveljen „ökológiai megtérésre”.

A földrészen szüntessék be az erdőirtást, és ne tegyék mérgező hulladékok lerakatává. Megemlékeztek a Kongói Demokratikus Köztársaságban a keresztények ellen elkövetett erőszak áldozatairól, illetve kiemelték a világi hívek fontos szerepét az evangelizálásban.

A kedd délutáni ülést II. János Pál pápa szavaival zárták: „nincs béke igazságosság nélkül, nincs igazságosság megbocsátás nélkül”.








All the contents on this site are copyrighted ©.