2009-10-05 16:59:40

A pápa hétfőn megnyitotta a püspöki szinódus első ülését: Isten szeretete szüntesse meg Afrikában a törzsek, etnikumok és vallások közötti határokat. Isten visszautasítása lerombolja a békét a társadalomban


A Szentatya október 5-én, hétfőn reggel kilenc órakor a vatikáni szinódusi aulában elmélkedésével megnyitotta az Afrikával foglalkozó püspöki szinódus megbeszéléseit. Arra szólította a földrész főpásztorait, hogy a Szentlélekre nyitott szívvel vegyenek részt a szinóduson, hiszen e nélkül a valóság pusztán emberi elemzése nem elegendő. A Szentlélek segítségével az emberi történéseket Isten fényében ismerhetjük meg, ereje által követhetjük a helyes utat - mondta a pápa. Az afrikai helyzet pusztán szociológiai megközelítése, vagyis a "horizontális" dimenzió mellett szükség van a "vertikális" dimenzióra is. Isten fényében vizsgálva a világot rájövünk arra, hogy az igazságtalanság és a korrupció gyökerében az Istennel szembeni bezárkózás áll. Ha az Istennel való kapcsolat helytelen, akkor alapjaiban válik működésképtelenné az összes többi kapcsolat.

Ezután a pápa a napközi imaóra himnuszáról elmélkedett, amelyet az ülés elején imádkoztak el. A himnusz a Szentlélek három fő adományáért könyörög. Az első a hitvallás, mely egyrészt azt jelenti, hogy megvalljuk Isten előtt emberi gyarlóságunkat. Ebből ered ugyanis minden bűn, amely szétrombolja a társadalmi hálót és a békét a világban. Másrészt e vallomás hálaadás Istennek ajándékaiért, és egyben elkötelezettség a tanúságtételre - fejtette ki a pápa.
A tudomány és a technika vívmányai nagy befektetéseket igényelnek, lelki és anyagi értelemben is költségesek és nehézségekkel járnak. Isten azonban ingyen kínálja magát. Az élet legnagyobb értékei: Isten, a szeretet és az igazság ingyenesek. Nincs szükség nagy anyagi vagy intellektuális képességekre ahhoz, hogy közel legyünk Istenhez: Isten bennem van, a szívemben és az ajkamon - folytatta beszédét a Szentatya.

A Szentlélek második ajándéka az elsőből következik: az ember fölfedezi közelségét Istennel és erről teljes valójával tanúskodik. Isten szeretetének igazságát kell hirdetnie, mert ez a keresztény vallás lényege. A kereszténység ugyanis nem eszmék összessége, nem filozófia vagy elmélet, hanem egy életmód, maga a szeretet. Csak így válhatunk kereszténnyé: ha a hit átalakul szeretetté. A mi istenünk egyrészt Logosz, örök értelem, de egyben szeretet is. Nem a hideg matematika építi a világegyetemet: ez az örök értelem tűz, szeretet. Már bennünk, emberekben is meg kellene, hogy valósuljon az értelemnek és a szeretetnek az egysége.

A Szentlélek harmadik ajándéka is összefügg az előzőkkel. Isten szeretetét minden embernek hirdetni kell, hiszen egy keresztény számára mindenki felebarát és testvér. Az irgalmas szamaritánus példabeszédét a pápa az afrikai valóságra vonatkoztatta: A szeretet nem egyéni, hanem egyetemes és konkrét dolog. Meg kell nyitni a törzseket, népeket és vallásokat elválasztó határokat Isten egyetemes szeretetének az élet minden területén. "Imádkozzunk az Úrhoz, hogy ajándékozza nekünk a Szentlelket, egy új Pünkösdöt, és segítsen, hogy szolgái legyünk a történelemnek ebben az órájában".

A Szentatya elmélkedése után a közgyűlés soros elnöke, Francis Arinze bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció nyugalmazott prefektusa köszöntötte a pápát és a résztvevőket. Ezután került sor Nikola Eterovic érsek, szinódusi főtitkár beszámolójára, majd a főrelátor, Peter Turkson bíboros, a ghánai Cape Coast érseke olvasta fel a szinódusi vita előtti jelentését, az ún. „Relatio ante disceptationem” dokumentumot.XVI. Benedek pápa részt vett a hétfő délután fél öt órakor kezdődött közgyűlésen is.








All the contents on this site are copyrighted ©.