Az Evangélium mindig felszabadító örömhír - P. Szentmártoni Mihály elmélkedése a 27. évközi vasárnapra

Az évközi huszonhetedik vasárnap első olvasmánya a Teremtés könyvéből vett szakasz, amely leírja a nő teremtését. Az olvasmány üzenete a zárómondat, amely határozottan kijelenti, hogy férj és feleség egymáshoz tartoznak. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz.
A második olvasmány a Zsidóknak írt levélből vett néhány soros utalás Jézus isteni mivoltára. A szent író hálával idézi fel, hogy Jézus mindenkiért meghalt. Hasznos időnként magunkra alkalmazni az alapvető evangéliumi igazságokat oly módon, hogy amit ott többes számban olvasunk, azt egyes számban mondjuk ki hangosan, pl. Jézus értem halt meg.

Az Evangélium kínos nyitánnyal kezdődik: a farizeusok próbára akarták tenni Jézust, ezért első tekintetre egy egyszerű kérdést tettek fel neki. Azt kérdezték tőle: "El szabad a férjnek bocsátania a feleségét?" Jézus visszautasította a kérdést és arra szólította fel a farizeusokat, hogy maguk találják meg a választ a Bibliában. De amikor azok csúsztatni akartak, vagyis Mózes törvényére hivatkoztak, akkor Jézus kioktatta őket, hogy mindenek fölött létezik Isten törvénye, amelyet egyetlen emberi törvény sem függeszthet fel.
Itt felfigyelhetünk arra, hogy Jézus egy első tekintetre evilági kérdés kapcsán Istenre irányította hallgatói figyelmét. Ez érvényes nemcsak a rosszindulatú farizeusokra, hanem a jóindulatú apostolokra is, akik szintén nem értették, miről is van tulajdonképpen szó. Jézus kifejtette nekik, hogy vannak olyan igazságok, amelyek Istenben gyökereznek, ezért pusztán evilági logikával érthetetlenek. Ezek közé tartozik a házasság, amely nem csak emberi vállalkozás, hanem Isten tervébe visszanyúló titok, amelynek megértéséhez hitre van szükségünk.

Amit Isten egybekötött, azt ember ne válassza el. Ez a figyelmeztetés nem csak a házasságra vonatkozik, hanem sok minden másra is. A téma itt ugyanis nem a házasság, hanem az ember és Isten viszonya. Vannak valóságok, amelyekbe az ember nem avatkozhat bele; Isten a világ ura, nem pedig az ember.
Van ennek az Evangéliumnak azonban egy másik üzenete is, amely igazi örömhírként csengett Jézus egyes akkori hallgatóinak fülében, nevezetesen a nőknek. A kérdést ugyanis férfiak tették fel és abból a téves feltevésből indultak ki, hogy a nő a férfi tulajdona és azt teheti vele, amit akar, akkor bocsátja el, amikor jónak látja, tehát szabadon rendelkezik feleségével. Jézus válaszával tulajdonképpen felszabadította a nőt. Kifejtette, hogy a Teremtő eredeti elképzelésében a nő nem a férfi tulajdona, hanem társa, egyenrangú vele, tehát egyenjogú is.

Az Evangélium mindig felszabadító örömhír. Amikor Jézus a házasságról beszél, akkor nem úgy beszél róla, mint kényszerről, vagy mint teherről, hanem mint két szabad ember Isten jelenlétében kötött szövetségéről.
Kár, hogy az evangéliumi szakasz itt megszakad. A következő mondat ugyanis arról szól, hogy Jézus magához hívott egy kis gyermeket. Ez a jelenet szervesen beletartozik a korábbi képbe: a házasság nem csak a férfi és nő egymás iránti szerelme, szeretete és felelősségvállalása, hanem a gyermekért vállalt felelősség is.

A mai társadalom, sajnos, annyira könnyen veszi a válást, hogy az életre szóló hűség valahogy háttérbe szorul az emberek tudatában. Csakhogy mi hívek nem az evilági logika és statisztika szerint igazodunk, hanem Egyházunk tanítása szerint. A Katolikus Egyház Katekizmusa szép csokorba gyűjti a házasságra vonatkozó katolikus tanítást, amikor így fogalmazza meg a házasság lényegét Isten tervében: „A Szentírás a férfi és nő teremtésével kezdődik és Bárány lakodalmi ünnepével fejeződik be a Jelenések könyvében.” (vö. KEK 1602). Majd hozzáteszi, hogy a szeretetnek és házasságnak vannak belső törvényei, amelyeket nem kell külön megalapozni, mert önmagukban hordozzák megindokolásukat, de felfüggeszteni sem lehet azokat semmiféle emberi törvényhozással. Az örökérvényű értékek közé tartozik a házastársi hűség, amely magában hordozza Isten áldását.