2009-09-28 14:13:52

"A szabadság célja, hogy az igazságot keressük" – mondta a pápa a cseh értelmiség képviselőinek


Vasárnap délután 6 órakor került sor XVI. Benedek és a Cseh Köztársaság egyetemi rektorainak, kulturális vezetőinek, értelmiségi képviselőinek a találkozójára. Az esemény színhelye a Hradzsin, a Prágai Vár Vladislav királyról elnevezett terme volt.
A Szentatyát a Károly Egyetem rektora köszöntötte.

Közép-Európa egyik legősibb egyeteme, amelyet IV. Károly császár alapított 1348-ban, az évszázadok során rendkívül nagy szerepet játszott a cseh nemzeti tudat kialakításában. Jelenleg 17 fakultása, 6 felsőoktatási képző- és kutatóintézete működik. 42 ezer hallgatója a cseh egyetemisták egyötödét képviseli.

Isten Szolgája, II. János Pál pápa harmadik, egyben utolsó cseh földön tett látogatásakor, 1997. április 26-án átnyújtotta az egyetem rektorának azt az eredeti bullát, amellyel VI. Kelemen pápa 1347-ben kihirdette a prágai Károly Egyetem megalapítását.

XVI. Benedek a cseh értelmiség képviselőihez intézett beszédében emlékeztetett rá, hogy mint egykori professzor, különösen nagy figyelmet fordít a kutatási szabadságra, az értelem helyes használatának felelősségére. Mint pápa tekintélyes hangot képvisel az emberiség etikai kérdéseit illetően. Egyesek azt tartják, hogy a vallás, a hit, az etika által felvetett problémáknak nincs helye a közgondolkodásban, de ez a nézet egyáltalán nem nyilvánvaló.

A szabadság, amely az értelem gyakorlásának alapját jelenti – az egyetemen csakúgy, mint az egyházban – határozott célkitűzéssel rendelkezik: az igazság kutatása felé irányul. Az ember tudásszomja minden nemzedéket arra késztet, hogy kiszélesítse az értelem fogalmát és enyhítse szomjúságát a hit forrásainál. Az első keresztény misszionáriusok elhozták erre a földre az evangéliumot, amely magába olvasztotta a klasszikus bölcsesség gazdag örökségét. Ez az alapja annak a spirituális és kulturális egységnek, amely mind a mai napig tart – mondta a pápa.

Az egyetem, illetve bármilyen oktatási intézmény önállósága abban a képességében rejlik, hogy mennyire felelős az igazság kérdésével szemben. Ezt az önállóságot azonban különböző módokon meg lehet hiúsítani. A transzcendens felé nyitott nagy hagyományt, amely egész Európában az egyetemek alapját képezte, itt és másutt, rendszeresen gúzsba kötötték a materialista ideológia révén, a vallásüldözés, az emberi lélek elnyomása által. 1989-ben azonban a világ megtapasztalhatta a bukásra ítélt totalitárius rendszer drámai megdöntését és az emberi lélek győzelmét.

A szabadság és az igazság iránti vágy elidegeníthetetlen emberi közösségeinktől – folytatta beszédében a Szentatya. Erre az igényre kíván választ adni a vallásos hit, a művészetek, a filozófia, a teológia és egyéb tudományágak.

A pápa rámutatott, hogy korunk társadalmában a tudás egyre inkább széttöredezett. Az információ-áramlat, a technológia hatalmas fejlődése következtében fennáll annak a kísértése, hogy elválasszuk az értelmet az igazság keresésétől. Az értelem pedig irányt veszít, megelégszik pusztán részleges, időleges eredményekkel. A relativizmus álarca mögött új veszélyek rejtőzhetnek el, amelyek fenyegetik az oktatási intézmények önállóságát. Amikor figyelmen kívül hagyják a transzcendens dimenziót, megfojtják a kutatási szabadságot is.

Ez történt a materialista rezsim idején. Ez ma is jelen van, amikor olyan relativista gondolkodás uralkodik, amely egy rosszul értelmezett tolerancia nevében, kivétel nélkül mindennek egyforma értéket tulajdonít, enged az ideológiai érdekcsoportok nyomásainak, rövidlátó, utilitarista céloknak.
Az egyetemek humán küldetéséről szólva XVI. Benedek utalt a tudomány és a vallás közötti szakadásra, amely miatt gyakran kifejezte aggodalmát II. János Pál pápa. „Fides et ratio” k. enciklikájában azt hirdette: az emberi lélek a hit és az értelem két szárnyán emelkedhet a magasba, hogy az igazságot szemlélje.

Benedek pápa a cseh értelmiség képviselőihez intézett beszédében végül megállapította: Európa nagy egyetemeinek alapjai arra a bizalomra épültek, hogy az ember képes az igazság keresésére, megtalálására és arra, hogy az igazság szerint éljen.








All the contents on this site are copyrighted ©.