2009-09-15 18:02:19

Példát mutatnak a reménységre és a méltóságra - nyilatkozta az abruzzói lakosságról az olasz püspökkari elnök


Angelo Bagnasco bíboros hétfőn kereste föl L'Aquila városát és az április 6-i földrengés sújtotta térséget. Köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vesznek az újjáépítésben, majd aláhúzta: "a lelki és vallási örökség cementként tartja össze a közösségeket, megakadályozandó, hogy szétszóródjanak".

A Vatikáni Rádiónak összegezve benyomásait a főpásztor elmondta, hogy az újrakezdés és az elszántság nyilvánvaló jelei láthatók. Mélyebb megközelítésben pedig a hívek, a püspökök és a papok beszámolóiból kiderül, milyen erősen tartják magukat lelkileg, erkölcsileg az elmúlt hónapok minden viszontagsága dacára. A püspökkari elnök megújította lelki közelségét és szolidaritását a helyi egyház iránt. Ennek konkrét jeleként azonnal ötmillió eurót különítettek el számukra, amihez a Húsvét után adakozás során további 25 millió euró gyűlt össze.

Az anyagi segítségen túl rendkívül fontos a szeretetteljes közelség, az imádság, a jelenlét. Mindenki tudja, hogy egy városnak, egy népnek, egy országnak szüksége van megfelelő struktúrákra a mindennapi élethez, ugyanakkor az eszmei, lelki, vallási értékek tartják igazán össze a közösségeket - magyarázta rádiónknak Bagnasco bíboros. Ezt jelzi például a hívek igénye, hogy a következő Karácsonyt templomban ünnepelhessék. A Caritas együttműködésével igyekeznek valamennyi közösség számára biztosítani a lehetőséget, hogy egy helyreállított, vagy egy ideiglenes templomban ünnepelhessék Krisztus születését.
Az olasz bíboros végül háláját fejezte ki az abruzzói lakosságnak, amiért továbbra is büszkén, nagy elszántsággal és töretlen hittel néz szembe a nehézségekkel. Dicséret illeti a 2500 önkéntest is, akik hónapok óta önzetlen szolgálatukkal igyekeznek enyhíteni a lakosság fájdalmát, nagy emberségről téve tanúságot.







All the contents on this site are copyrighted ©.