2009-08-19 17:10:00

Találkozó a török miniszterelnök és az egyházak képviselői között


„Szívélyes hangulatú és nagyon pozitív találkozó volt. Nagy nap, amely optimizmust kelt a jövőre nézve” – nyilatkozta Bartolomeosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka a csúcstalálkozóról. Augusztus 15-én Erdogan török kormányfő és öt miniszter találkozott az ország vallási kisebbségeinek képviselőivel. Közöttük jelen volt Bartolomeosz pátriárka, Aram Ateyan örmény érsek, Filüksinos Yusuf Cetin szír-ortodox pátriárka, valamint a szír-katolikus és a zsidó közösség vezetői. A találkozóra az Isztambulhoz közel található Büyükada szigeten került sor.

Erdogan demokratikus reformokat ígért, amelyek célja a vallási kisebbségek jogainak biztosítása. A találkozó egybeesik a kormánynak azzal a tervével, amely az ország 12 millió kurd lakosával fennálló feszültségek csökkentésére irányul. A török miniszterelnök aláhúzta, hogy ellenez mindenfajta etnikai nacionalizmust és ígéretet tett, hogy kormánya minden felekezetet egyenlően kezel. Annak a reményének adott hangot, hogy a nehézségek ellenére ez a demokratikus kezdeményezés sok mindent megváltoztat majd az országban. A cél a demokrácia kiterjesztése, amely békét biztosít minden török számára származására vagy vallására való tekintet nélkül.

Törökország lakosságának többsége muzulmán. Becslések szerint 60 ezer örmény, 20 ezer zsidó, 10 ezer szír-ortodox és szír-katolikus, valamint 2500 görög-ortodox vallású él az országban.

A szombati találkozót követően Erdogan és Bartolomeosz pátriárka ellátogatott a Szent György (Aya Yorgi) templomba, ahol magánbeszélgetésre került sor. Az ökumenikus pátriárka tolmácsolta az ortodox közösség igényeit. A felek érintették a volt büyükadai árvaház kérdését, amelynek vitás ügyébe az európai emberjogi bíróság is beavatkozott. Tárgyaltak a halki ortodox papi szemináriumról, amelyet a török hatóságok 40 éve bezártak. Erdogan nem nyilatkozott az ügyben, de Bartolomeosz pátriárka szerint a miniszterelnök keresi a módját az iskola megnyitásának. A halki teológiai intézmény több mint egy évszázadon át a görög-ortodox képzés alapvető központja volt Törökországban. Az állam 1971-ben zárta be a Ciprus miatt Görögországgal kialakult feszültség idején.







All the contents on this site are copyrighted ©.