2009-08-19 17:01:48

A venezuelai püspökök közleménye a társadalmi értékek védelmében


A latin-amerikai ország főpásztorai augusztus 18-án a nemzet minden katolikusát arra szólították fel, hogy nyilvánítsák ki egyet nem értésüket azzal a törvényjavaslattal szemben, amely az abortusz legalizálását illetve a homoszexuális párok házasságát kívánja lehetővé tenni – tájékoztat az Osservatore Romano augusztus 19-i száma.

A közleményben a venezuelai püspökök hangsúlyozzák, hogy a törvényjavaslat elfogadása helyrehozhatatlan károkat jelentene a társadalom alapvető jogai számára, amelyeket az alkotmány elismer és biztosít. A caracasi országgyűlés elé terjesztett javaslat, amely a homoszexuális párok törvényes elismerésére vonatkozik, súlyosan sérti a házasság és a család intézményét, a fiatalok elidegeníthetetlen jogait. A szövegtervezet egyáltalán nem utal az emberi élet sérthetetlenségéhez való jogra, amelyet pedig két támadás is ér, egyrészt a fogamzásgátlók használatának engedélyezése valamint az abortusz legalizálására tett kísérlet révén.

A venezuelai főpásztorok elismerik, hogy a javaslat nem tartalmazza az abortusz kifejezést, ugyanakkor indokolhatónak tartja ártatlan életek kioltását. Jogként ismeri el a felelős és kockázatok nélkül járó szexuális életet, valamint az élet átadására vonatkozó szabad döntést, a gyermekek számának, továbbá a születések közötti időszak meghatározását.

A törvényjavaslat elismeri minden személynek azt a jogát, hogy szabadon válassza meg szexuális irányultságát, hátrányos megkülönböztetés nélkül dönthessen arról, hogy milyen típusú szexuális életet kíván élni.

A püspökök ezeket a fogalmakat merényletnek tartják a házasság és az élethez való jog hagyományos értékei ellen, amelyek a venezuelai társadalom alapját képezik. Arra szólítják fel a különféle szociális intézményeket, hogy védekezzenek e támadásokkal szemben. Jogos, hogy a társadalom elutasítsa ezeket a javaslatokat, amelyek veszélyeztetik a személy méltóságát és jogait. A család - szentségi házasság egy férfi és egy nő között, akik nyitottak az élet továbbadására – állapítják meg a venezuelai főpásztorok.

Jorge Liberato Urosa Savino bíboros, Caracas érseke egy helyi televíziónak adott interjújában leszögezte: az egyház tovább folytatja hitoktató tevékenységét a fiatalok körében, annak ellenére, hogy a most elfogadott új oktatási törvény eltörölte az iskolai hitoktatást. A bíboros szerint a fiataloknak szükségük van a vallási ismeretek megszerzésére csakúgy, mint a testnevelésre, a művészettörténetre vagy egyéb tantárgyakra.

A caracasi bíboros érsek elmondta, hogy a helyi egyház, a katolikus iskolák továbbra is minden erőfeszítéssel azon lesznek, hogy az oktatási reform ellenére folytassák a vallásoktatást, az iskolán kívül új lehetőségeket keresve. Hugo Chávez államelnök az elmúlt hétvégén írta alá a dekrétumot. Ez a venezuelai püspöki konferencia szerint nem tartja tiszteletben a diákok jogait, hogy olyan átfogó oktatásban részesüljenek, amelyek tartalmazzák az ország hagyományos kultúrájának alapjait képző értékeket.

Ugyancsak Venezuelából érkezett a hír, hogy vasárnap az ország két városában szélsőséges csoportok zavargása szakította félbe a szentmisét. A 15-20 tüntető Hugo Chávez elnököt éltetve egyházellenes jelszavakat kiáltozott. Feministák röpcédulákat osztogattak, „a katolikus egyház a nép ellensége” felirattal. A militáns csoportok szerint az egyházi hierarchia ellenzi a Hugo Chávez parancsnok által megkezdett bolivári forradalmat. Különösen szidalmazták Jorge Urosa Savino bíborost, mivel nem fogadja el az új oktatási törvényt, azt állítva, hogy ez kiűzte Istent az iskolákból.

A zavargások láttán a hívek aggodalmuknak adtak hangot, attól tartva, hogy kubai példára Venezuelában is betiltják a vallást.







All the contents on this site are copyrighted ©.