2009-08-08 14:03:08

Megnyílt a Kolumbusz Lovagok éves ülése az Egyesült Államokban


A hivatások támogatása, jótékonysági tevékenység, önkéntes szolgálat és politikai aktivitás – ezeken a területeken kötelezte el magát az utóbbi évben a Kolumbusz Lovagok elnevezésű szervezet, amely 1882-es alapítása óta az egyház oldalán áll. A 2008-as mérleget kedden mutatta be az arizonai Phoenix-ben Carl Anderson, a rend elnöke az éves tanácskozás megnyitóján. 1,8 millió taggal a Kolumbusz Lovagok a katolikus világ egyik legnagyobb világiakból álló szervezete. Alapvető missziójuk az egyház vezetésének támogatása, kezdve a hivatásoktól. Közel ötezer férfit és nőt támogatott a rend erkölcsileg és anyagi értelemben hivatásukra való felkészülésükben.

A jótékonysági tevékenység területén az elnök hangsúlyozta, hogy a súlyos világgazdasági válság ellenére a szervezet 3,5%-kal növelte a pénzügyi támogatásokat. Növekedett a tagok önkéntes tevékenységnek szentelt órák száma is, amely összesen 70 millióra tehető. A politika világa terén pedig számos törvényjavaslatot fogalmaztak meg a család és az élet védelmében.
A Kolumbusz Lovagok ülésén felszólalt Francis George bíboros, az Egyesült Államok Püspöki Karának elnöke is. Beszédében érintette a globális gazdaság igazságtalanságait. Hangsúlyozta, hogy szükség van a piaci szabályok és az erkölcsi törvény összehangolására, a szegény országok támogatására.







All the contents on this site are copyrighted ©.