VI. Pál halálának évfordulójára – P. Szabó Ferenc jegyzete

Harmincegy évvel ezelőtt, 1978. augusztus 6-án, Urunk színeváltozásának ünnepén este hunyt el Castel Gandolfo-ban VI. Pál pápa. Egy jó hónappal előtte, jún. 29-én, a Szent Péter bazilikában ünnepelte megkoronázásának 15. évfordulóját. Ez alkalomra írt homíliájában mintegy mérleget készített másfél évtizedes pápaságáról.

Szent Péter és Pál ünnepe lévén, a vértanú apostolfejedelmek példáját idézte fel. Péterrel megvallotta: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Pállal pedig ezt ismételte: „A jó harcot megharcoltam, a pályafutásomat befejeztem, a hitet megőriztem.” Reflexiójában apostoli szolgálatának két területét elemezte: a hit megőrzését és az élet védelmét. – „A hitet megőriztem,” elmondhatjuk most, hiszen fáradhatatlanul őrködtünk a tizenöt év során a hitletétemény védelmén. Alázatos, de biztos öntudattal mondhatjuk, hogy soha nem árultuk el a szent igazságot. És VI. Pál megemlítette a hit és az egyházfegyelem kérdéséről szóló fontosabb enciklikáit: Ecclesiam suam k. első körlevele az egyházról és a párbeszédről szólt, a Mysterium fidei az Eucharisztiáról, a Sacerdotalis coelibatus a papi nőtlenségről. De különösen is kiemelte az „Isten népe krédója” című hitvallását, amelyet éppen tíz évvel korábban olvasott fel az egész egyház nevében. Ebben összefoglalta a katolikus egyház hitét, az ősi krédók, az egyetemes zsinatok hitvallásait, figyelembe véve az egyházi tanítást ma leginkább megkérdőjelező áramlatokat.

A pápa tanítói szolgálatának egyik legjelentősebb tettének tartja a hitvallást, „mert csakis Krisztus és az egyház tanításához való hűséggel szerezzük meg azt a hódító erőt és az értelem és a lélek világosságát, amely az isteni igazság érett és tudatos birtoklásából származik.” És itt VI. Pál utalt azokra a kontesztálókra, akik oly sok nehézséget okoztak neki a zsinat utáni válságos időszakban szavukkal, írásaikkal, személyes nézeteik terjesztésével, sőt eretnekséggel és szakadással: „atyai szeretettel figyelmeztetjük őket: óvakodjanak attól, hogy továbbra is megzavarják az egyházat. Eljött az igazság pillanata, itt az ideje, hogy mindenki elismerje felelősségét a hit megőrzésében. Ez a közös kincs – Szent Bonaventúra szavaival - maga Krisztus, aki a Szikla, és aki a Szikla helyettesére, Péterre bízta annak őrzését.”

VI. Pál ezután szolgálata második területéről, az emberi élet védelméről beszélt. Kötelességének érezte, hogy a fejlődésben levő népek technikai-anyagi előmenetelét segítse Populorum progressio kezdetű körlevelével. Emlékeztetett arra, hogy az élet védelme az emberi létezés forrásainál kezdődik. A Gaudium et spes kezdetű zsinati konstitúció leszögezte: „a megfogant életet a legnagyobb gonddal kell védeni, az abortusz mint gyermekgyilkosság borzasztó bűntett”. Tíz évvel ezelőtt – fűzte hozzá VI. Pál – nem tettünk mást, mint jobban kifejtettük ezt Humanae vitae k. körlevelünkben: a bibliai és evangéliumi érinthetetlen tanítást követtük, amely megerősíti a természeti törvényt és a lelkiismeret parancsát az élet védelmére és a felelős atyaságra-anyaságra vonatkozóan, hogy orvosoljuk a törvényhozás által kozott sebeket.

Ezután VI. Pál ismételten megvallotta hitét Szent Péterrel: „Uram, kihez mennénk? az örök élet igéi nálad vannak!” „Egyedül ő az igazság, egyedül ő az erőnk, egyedül ő az üdvösség. Őáltala megerősítve folytatjuk együtt utunkat.” Végül Szent Péter és Pál közbenjárását kérte, hogy az egyház Isten megváltó tervének, az emberekkel kötött szövetségének élő, örvendező és hatékony jele legyen a világban.

VI. Pál július 31-én tett utoljára kis sétát a Castel Gandolfo-i kertben. Aug. 3-án meglátogatta őt Pertini, az új olasz köztársasági elnök. A következő éjjel rosszul lett. Aug. 6-án, vasárnap már nem kelt fel ágyából, nem mondta el az Úrangyalára elkészített beszédét. Este még követte titkára, Mons. Macchi miséjét, majd felvette a betegek kenetét. 21 óra 4o-kor kilehelte lelkét.

Befejezésül Tornielli életrajza nyomán egy különös tényt közlünk. VI. Pál halála pillanatában elkezdett szólni ébresztő órája, amelyet Giovanni Battista Montini édesanyjától kapott, és mindig magával vitt. A pápa ágyánál álló Villot bíboros meg akarta állítani, de Mons. Macchi azt mondta neki: hagyja szólni, ne érintse. A magántitkár, anélkül hogy tudta volna, aznap reggel pontosan arra az időpontra állította be az ébresztőt, amikor VI. Pál meghalt.