2009-07-29 16:47:25

"Caritas in veritate" - P. Szabó Ferenc SJ ismertetőjének 3., befejező része


A népek fejlődése a globalizáció korában

Az előző két alkalommal bemutattuk XVI. Benedek új enciklikájának két szempontját: először nézetei folytonosságát az előző pápák szociális enciklikáival, főleg VI. Pálnak a népek fejlődéséről (Populorum progressio) szóló 1967-es körlevelével. Utána megvilágítottuk az enciklika egyik újdonságát: teológiai távlatait: Benedek pápa Az Isten szeretet (Deus caritas est) k. körlevele fényében vizsgálja a jelenlegi gazdasági-társadalmi-erkölcsi világválságot, amelynek megoldásához konkrét jelzéseket is ad, bár hangsúlyozza, hogy az egyház nem ad a gazdasági problémák megoldásához technikai javaslatokat, hanem erkölcsteológiai szempontokból vizsgálja a globális válságot. Most a körlevél e második újdonságát világítjuk meg.

VI. Pál elemzései és javaslatai a Pp-ban jó negyven év után már csak az alapvető etikai alapelvek szempontjából érvényesek, de a világhelyzet gyökeres megváltozása miatt új elemzésre, új szintézisre és irányelvekre van szükség, amelyek figyelembe veszik a globalizáció robbanásszerű megjelenését, az országok és népek planetáris kölcsönös függését, nevezetesen az új nemzetközi gazdasági-kereskedelmi-pénzügyi kapcsolatokat, amelyek következtében átalakult az államok politikai szerepe is. A pápa a körlevél harmadik fejezetében („testvériség, gazdasági fejlődés és polgári társadalom”) etikai szempontból megvizsgálta a globalizáció új helyzetét (piackérdés, gazdasági demokrácia, külföldi tőkebefektetések, vállalkozások, és mindezekben az állam szerepe), hangsúlyozva, hogy a globalizáció több dimenziójú és több értékű jelenség, és hogy tekintetbe kell venni valamennyi dimenzióját, beleértve a teológiait is. Így az emberiség globalizációját, egységesülését a személyi kapcsolatok, az egyetemes szolidaritás és szeretetközösség felé irányíthatjuk.(Cv 42)

Mindez jogokat és kötelességeket foglal magában, ahogy az enciklika negyedik fejezete kifejti.
„Az egyetemes szolidaritás tény, jótétemény számunkra, de egyben feladat is”, hangsúlyozta már VI. Pál (Pp 17). XVI. Benedek idézi e kijelentést és II. János Pál 2oo3-as béke-üzenetét a jogokról és kötelességekről (Cv 44), majd így folytatja: „Ma súlyos ellentmondással állunk szemben: egyrészt sokan feltételezett jogokat követelnek, amelyek önkényesek és megalapozatlanok, másrészt elemi és alapvető jogokat mellőznek és megsértenek az emberiség különböző részein. Ezért felelősek az államok és a nemzetközi szervezetek is, és így veszélybe sodorják a népek igazi fejlődését. A jogok és kötelességek szempontjából vizsgálja a pápa a demográfiai kérdést (Cv 44), amely alapvető a fejlődés szempontjából. Hangsúlyozza az élet és a család elidegeníthetetlen jogait (gyermekhalandóság, a születések csökkenése, hedonizmus a szexualitás gyakorlásában, kellő nevelés hiánya szemben a materialista felfogással). Az élet felé való erkölcsi nyitottság társadalmi és gazdasági gazdagságot jelent, szögezi le a pápa. Társadalmi és gazdasági szükséglet, hogy az új nemzedéknek feltárják a család és a házasság szépségét. E szempontból az államok is arra hivattak, hogy politikájukkal elősegítsék a család központi és teljes szerepét, hiszen a férfi és a nő házassága a társadalom alapsejtje.

A következő, 45. pont ismételten leszögezi: „A gazdaságnak szüksége van etikára helyes működéséhez, nem akármilyenre, hanem személy-barát etikára, túl az ún. „business ethics”-en, mindig ügyelni kell az emberi személy sérthetetlen méltóságára, a természeti törvény normáira. Az egész gazdaságnak és pénzvilágnak etikára van szüksége. A profit legyen eszköz ahhoz, hogy a gazdálkodás emberi és társadalmi célokat érjen el, hogy a piac emberibb legyen (Cv 46). Az enciklika kitér a környezetvédelemre (Cv 48-5l.). A környezetvédelemhez nem elégséges a pusztán technikai és gazdasági eszközök felhasználása. Az ember és a természet viszonyában a teremtő Isten szándékait kell figyelembe venni, tehát a morális szempontok mértékadók. Minden gazdasági, környezeti problémánál az irányadó a szeretet és az igazság kapcsolata, a kettőt sohasem kell szétválasztani, ezek végső forrása nem az ember, hanem Isten, aki maga az abszolút Szeretet és Igazság. Ő jelzi az ember igazi javát, amely boldogsága, tehát mutatja az utat az igazi fejlődés felé.

Az enciklika ötödik fejezete az emberi család együttműködéséről szól (Cv 53-67). Ismeretes, hogy Ratzinger pápa teológiájának, egyháztanának kulcsszava a kommúnió, szeretetközösség. Továbbgondolva a modern perszonalisták meglátásait a személyek közötti kapcsolatokról (interszubjektivitás, kommúnió), ezt nemcsak a profán kapcsolatokra és az egyházi közösségre vonatkoztatja (ez utóbbit a zsinat egyháztana nyomán a Szentháromság szeretetközösségéig vezeti vissza), hanem a népek közötti kapcsolatokra is. És ez teljesen új a pápák szociális tanításában. Idézzük az 53. pontot:

„Az emberi teremtmény, amennyiben szellemi természetű, a személyközi kapcsolatokban valósítja meg magát. Minél hitelesebben éli meg ezt a közösséget, annál jobban megérleli saját személyi önazonosságát. Az ember nem elszigetelődve érvényesíti önmagát, hanem a másokkal és Istennel való kapcsolatokban. Ezek a kapcsolatok tehát alapvető fontosságúak. Mindez vonatkozik a népekre is. Ezért nagyon hasznos fejlődésük szempontjából a személyek közötti viszony metafizikai víziója. E szempontból az értelem inspirációt és iránymutatást talál a keresztény kinyilatkoztatásban: e szerint az emberek közössége nem szívja fel magába a személyt, megszüntetve autonómiáját, amint ez megtörténik a különböző totalitarizmusokban, hanem inkább kiemeli a személy értékét, mivel a személyek és a közösség közötti viszony teljesen átalakul. (Itt utalás van Szent Tamásra.)” Miként a családi közösség vagy az egyházi kommúnió is valorizálja a személyeket, „úgy az emberi család egysége nem semmisíti meg magában a személyeket, népeket, kultúrákat, hanem egymás felé kölcsönösen átlátszókká teszi őket, és jobban egyek lesznek különbözőségükben.”

Ezt alkalmazza XVI. Benedek (Cv 54) a személyek és népek fejlődésére, amelyek egyetlen emberi családot alkotnak, és - mint már jeleztük – az igazságosság és a béke alapjaira épülő emberi szolidaritást a Szentháromság Személyei szeretetközösségének fényébe állítja. Három Személy egy isteni Lényegben, egységük abszolút, amennyiben a Személyek tiszta relációk, vonatkozások. A zsinat szerint (LG 1) az Egyház ennek a szentháromságos kommúniónak jele és eszköze. De az igazi szerelem-szeretetemberi tapasztalata is megerősíti ezt az alapvető igazságot: a szeretetegység nem olvasztja be a személyeket. (Az igazi szeretetegység differenciál, hangoztatta Teilhard de Chardin a perszonalistákkal.)

A személyes kommúnió filozófiai és teológiai távlatába állítja a pápa az egységesülő világ kultúrának és vallásainak találkozását: a világnézetek és vallások kölcsönös ismerete és tisztelete mellett a globalizáció egyik negatív hatása a szinkretizmus (keveredés): minden vallás egyenlő, mindegy, miben hisz az ember. E téren helyes megkülönböztetésre van szükség. A két véglet: a szélsőséges laicizmus és a vallási fundamentalizmus között meg kell találni a középutat. A vallásnak mindig szüksége van arra, hogy az ész megtisztítsa. A pápa szól még a hívők és nem hívők párbeszédéről, testvéri együttműködéséről az igazságosság és a béke szolgálatában. (Cv 57) Hivatkozik a zsinatra ( GS 12): „Hívők és nem hívők csaknem egybehangzó véleménye az, hogy mindent az ember érdekében kell elrendezni, minthogy az ember áll a földi lét középpontjában és csúcsán.” Ezután így folytatja:

„A hívők számára a világ nem a véletlen és szükségszerűség, hanem Isten tervének gyümölcse. Ebből ered, hogy a hívőknek egyesíteniük erőfeszítésüket más vallások és nem hívők minden jóakaratú emberével, hogy ez a világunk ténylegesen megfeleljen az isteni tervnek: egyetlen nagycsaládként élni a Teremtő tekintete alatt.” A szociális kérdésről írva a pápa hangsúlyozza a szubszidiaritás elvét, amelyhez szorosan kapcsolódik a szolidaritás: a fejlődésnek nyújtott nemzetközi segítség, az együttműködés e téren nemcsak gazdasági, hanem alkalom a kulturális és emberi találkozásra is. Az enciklika kitér (61-66. pontok) a gazdasági-társadalmi élet számos részletes problémájára (nevelés, munkanélküliség, elvándorlás, pénzvilág, szakszervezetek), mindig a természeti törvény, az erkölcsi felelősség szempontjából tekintve a helyzetet, mérlegelve a megoldási lehetőségeket.

Végül a fontos 67. pontban hangsúlyozza: „A megállíthatatlanul növekvő világméretű kölcsönös függésekkel szemben, amellyel párhuzamos a globális recesszió is, ma sürgető az ENSZ és a nemzetközi gazdasági-pénzügyi szervezetek reformja, hogy konkrét formát kapjon a nemzetek családjának fogalma.” A szegény országoknak is hangot kell adni a döntésekben, a polituikai, jogi és gazdasági rendezésnek a nemzetközi együttműködést a népek szolidáris fejlődése felé kell irányítania. XVI. Benedek – XXIII: János (Pacem in terris) és a zsinat nyomán egy igazi világpolitikai Tekintély létrehozását sürgeti, amelyet jog szabályoz, és következetesen a szubszidiaritás és a szolidaritás elveit követve a közjó megvalósítására törekszik, „elkötelezi magát az igazi teljes emberi fejlődésre, az igazságban gyakorolt szeretettől sugallva”.

Láthattuk: az egész enciklikán leitmotívként vissza-visszatér a bevezetőben megmagyarázott, kezdő szavai formulája: „szeretet az igazságban” (vö. Ef 4, 15). A szeretet és az igazság egységéről, egymást erősítő kölcsönös hatásáról van szó. A szeretet igazság nélkül szentimentalizmus vagy tehetetlen paternalizmus lesz. Az igazság szeretet nélkül lehet hatékony, de megvan a kockázata, hogy becsukódik a gnózisba (puszta ismeretbe) vagy olyan technikába, amely felejti az emberi személy sajátos dimenzióját. „Egyedül a szeretet, amelyet megvilágít az ész és a hit fénye, teszi lehetővé azt, hogy a fejlődés az emberibb és humanizáló értékek hordozója legyen.”

Ratzinger pápa körlevelében a filozófiai és teológiai reflexiók néha lelkiségi megfontolásokban végződnek, amelyeket elsősorban a hívőknek szán, hiszen nekik élen kell járniuk a karitász, a gyakorlati szeretet megvalósításában, ami lehetetlen a lelki valóságok, a Lélektől a szívekbe árasztott szeretet, tehát a kegyelmi segítség nélkül. Az enciklika többször kitér az ingyenesség és az ajándék valóságára. Ezek a kategóriák a személyek és a társadalmak közötti kapcsolatok sajátosan emberi dimenziói. A szeretet ingyenessége az ajándékozás révén kap gyakorlati kifejezést. Az említett kategóriák inkább a lelkiséghez, a magánszférához tartoznak. De a pápa igyekszik azokat alkalmazni a gazdasági és pénzügyi kapcsolatokra is.

A körlevél utolsó, hatodik fejezete éppen az emberi tényezőkre hívja fel a figyelmet: minden gazdasági, technikai megoldáson túl sürgető a mentalitás megváltozása, a szívek átalakulása. „A fejlődés lehetetlen egyenes emberek nélkül, olyan gazdasági és politikai egyéniségek nélkül, akik lelkiismeretükben erőteljesen a közjó hívásának engedelmeskednek. Szükséges a szakszerű felkészülés és a morális következetesség.” (Cv 71). És az erre való nevelésben fontos szerep hárul a kommunikációs eszközökre. „A médiumok hathatós eszközt képezhetnek annak elősegítésére, hogy növekedjék az emberi család kommúniója (szeretetközössége) és a társadalom ethosza, ha az egyetemes részesedés kifejlesztésének eszközei lesznek az igazság közös keresésében.” (Cv 73) „Nincs teljes fejlődés és egyetemes közjó a – testi lelki egységükben tekintett - személyek lelki és erkölcsi java nélkül.” (Cv 76) „A fejlődésnek szüksége van az Isten felé karjukat kitáró keresztények imájára, akik annak tudatában cselekszenek, hogy a szeretet tele igazsággal – caritas in veritate – amelyből az igazi fejlődés ered, nem a mi művünk, hanem ajándékul kapjuk.” Minden az embertől is van, mert az ember létezése alanya, és ugyanakkor Istentől, mert Isten a kezdete és vége mindannak, ami érvényes és megváltást nyer. (Cv 79) A pápa Szent Pált idézi: „Minden a tiétek: a világ, az élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők. Ti azonban Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig az Istené.” (1Kor 3, 22-23)







All the contents on this site are copyrighted ©.