"Caritas in veritate" - P. Szabó Ferenc SJ ismertetőjének 3., befejező része
A népek fejlődése a globalizáció korában
Az előző két alkalommal
bemutattuk XVI. Benedek új enciklikájának két szempontját: először nézetei folytonosságát
az előző pápák szociális enciklikáival, főleg VI. Pálnak a népek fejlődéséről (Populorum
progressio) szóló 1967-es körlevelével. Utána megvilágítottuk az enciklika egyik
újdonságát: teológiai távlatait: Benedek pápa Az Isten szeretet (Deus caritas est)
k. körlevele fényében vizsgálja a jelenlegi gazdasági-társadalmi-erkölcsi világválságot,
amelynek megoldásához konkrét jelzéseket is ad, bár hangsúlyozza, hogy az egyház nem
ad a gazdasági problémák megoldásához technikai javaslatokat, hanem erkölcsteológiai
szempontokból vizsgálja a globális válságot. Most a körlevél e második újdonságát
világítjuk meg.
VI. Pál elemzései és javaslatai a Pp-ban jó negyven év után
már csak az alapvető etikai alapelvek szempontjából érvényesek, de a világhelyzet
gyökeres megváltozása miatt új elemzésre, új szintézisre és irányelvekre van szükség,
amelyek figyelembe veszik a globalizáció robbanásszerű megjelenését, az országok és
népek planetáris kölcsönös függését, nevezetesen az új nemzetközi gazdasági-kereskedelmi-pénzügyi
kapcsolatokat, amelyek következtében átalakult az államok politikai szerepe is. A
pápa a körlevél harmadik fejezetében („testvériség, gazdasági fejlődés és polgári
társadalom”) etikai szempontból megvizsgálta a globalizáció új helyzetét (piackérdés,
gazdasági demokrácia, külföldi tőkebefektetések, vállalkozások, és mindezekben az
állam szerepe), hangsúlyozva, hogy a globalizáció több dimenziójú és több értékű jelenség,
és hogy tekintetbe kell venni valamennyi dimenzióját, beleértve a teológiait is. Így
az emberiség globalizációját, egységesülését a személyi kapcsolatok, az egyetemes
szolidaritás és szeretetközösség felé irányíthatjuk.(Cv 42)
Mindez jogokat
és kötelességeket foglal magában, ahogy az enciklika negyedik fejezete kifejti. „Az
egyetemes szolidaritás tény, jótétemény számunkra, de egyben feladat is”, hangsúlyozta
már VI. Pál (Pp 17). XVI. Benedek idézi e kijelentést és II. János Pál 2oo3-as béke-üzenetét
a jogokról és kötelességekről (Cv 44), majd így folytatja: „Ma súlyos ellentmondással
állunk szemben: egyrészt sokan feltételezett jogokat követelnek, amelyek önkényesek
és megalapozatlanok, másrészt elemi és alapvető jogokat mellőznek és megsértenek az
emberiség különböző részein. Ezért felelősek az államok és a nemzetközi szervezetek
is, és így veszélybe sodorják a népek igazi fejlődését. A jogok és kötelességek szempontjából
vizsgálja a pápa a demográfiai kérdést (Cv 44), amely alapvető a fejlődés szempontjából.
Hangsúlyozza az élet és a család elidegeníthetetlen jogait (gyermekhalandóság, a születések
csökkenése, hedonizmus a szexualitás gyakorlásában, kellő nevelés hiánya szemben a
materialista felfogással). Az élet felé való erkölcsi nyitottság társadalmi és gazdasági
gazdagságot jelent, szögezi le a pápa. Társadalmi és gazdasági szükséglet, hogy az
új nemzedéknek feltárják a család és a házasság szépségét. E szempontból az államok
is arra hivattak, hogy politikájukkal elősegítsék a család központi és teljes szerepét,
hiszen a férfi és a nő házassága a társadalom alapsejtje.
A következő, 45.
pont ismételten leszögezi: „A gazdaságnak szüksége van etikára helyes működéséhez,
nem akármilyenre, hanem személy-barát etikára, túl az ún. „business ethics”-en,
mindig ügyelni kell az emberi személy sérthetetlen méltóságára, a természeti törvény
normáira. Az egész gazdaságnak és pénzvilágnak etikára van szüksége. A profit legyen
eszköz ahhoz, hogy a gazdálkodás emberi és társadalmi célokat érjen el, hogy a piac
emberibb legyen (Cv 46). Az enciklika kitér a környezetvédelemre (Cv 48-5l.). A környezetvédelemhez
nem elégséges a pusztán technikai és gazdasági eszközök felhasználása. Az ember és
a természet viszonyában a teremtő Isten szándékait kell figyelembe venni, tehát a
morális szempontok mértékadók. Minden gazdasági, környezeti problémánál az irányadó
a szeretet és az igazság kapcsolata, a kettőt sohasem kell szétválasztani, ezek végső
forrása nem az ember, hanem Isten, aki maga az abszolút Szeretet és Igazság. Ő jelzi
az ember igazi javát, amely boldogsága, tehát mutatja az utat az igazi fejlődés felé.
Az enciklika ötödik fejezete az emberi család együttműködéséről szól (Cv 53-67). Ismeretes,
hogy Ratzinger pápa teológiájának, egyháztanának kulcsszava a kommúnió, szeretetközösség.
Továbbgondolva a modern perszonalisták meglátásait a személyek közötti kapcsolatokról
(interszubjektivitás, kommúnió), ezt nemcsak a profán kapcsolatokra és az egyházi
közösségre vonatkoztatja (ez utóbbit a zsinat egyháztana nyomán a Szentháromság
szeretetközösségéig vezeti vissza), hanem a népek közötti kapcsolatokra is. És ez
teljesen új a pápák szociális tanításában. Idézzük az 53. pontot:
„Az emberi
teremtmény, amennyiben szellemi természetű, a személyközi kapcsolatokban valósítja
meg magát. Minél hitelesebben éli meg ezt a közösséget, annál jobban megérleli saját
személyi önazonosságát. Az ember nem elszigetelődve érvényesíti önmagát, hanem a másokkal
és Istennel való kapcsolatokban. Ezek a kapcsolatok tehát alapvető fontosságúak. Mindez
vonatkozik a népekre is. Ezért nagyon hasznos fejlődésük szempontjából a személyek
közötti viszony metafizikai víziója. E szempontból az értelem inspirációt és iránymutatást
talál a keresztény kinyilatkoztatásban: e szerint az emberek közössége nem szívja
fel magába a személyt, megszüntetve autonómiáját, amint ez megtörténik a különböző
totalitarizmusokban, hanem inkább kiemeli a személy értékét, mivel a személyek és
a közösség közötti viszony teljesen átalakul. (Itt utalás van Szent Tamásra.)” Miként
a családi közösség vagy az egyházi kommúnió is valorizálja a személyeket, „úgy az
emberi család egysége nem semmisíti meg magában a személyeket, népeket, kultúrákat,
hanem egymás felé kölcsönösen átlátszókká teszi őket, és jobban egyek lesznek különbözőségükben.”
Ezt alkalmazza XVI. Benedek (Cv 54) a személyek és népek fejlődésére, amelyek
egyetlen emberi családot alkotnak, és - mint már jeleztük – az igazságosság és a
béke alapjaira épülő emberi szolidaritást a Szentháromság Személyei szeretetközösségének
fényébe állítja. Három Személy egy isteni Lényegben, egységük abszolút, amennyiben
a Személyek tiszta relációk, vonatkozások. A zsinat szerint (LG 1) az Egyház ennek
a szentháromságos kommúniónak jele és eszköze. De az igazi szerelem-szeretetemberi
tapasztalata is megerősíti ezt az alapvető igazságot: a szeretetegység nem olvasztja
be a személyeket. (Az igazi szeretetegység differenciál, hangoztatta Teilhard de Chardin
a perszonalistákkal.)
A személyes kommúnió filozófiai és teológiai távlatába
állítja a pápa az egységesülő világ kultúrának és vallásainak találkozását: a világnézetek
és vallások kölcsönös ismerete és tisztelete mellett a globalizáció egyik negatív
hatása a szinkretizmus (keveredés): minden vallás egyenlő, mindegy, miben hisz az
ember. E téren helyes megkülönböztetésre van szükség. A két véglet: a szélsőséges
laicizmus és a vallási fundamentalizmus között meg kell találni a középutat. A vallásnak
mindig szüksége van arra, hogy az ész megtisztítsa. A pápa szól még a hívők és nem
hívők párbeszédéről, testvéri együttműködéséről az igazságosság és a béke szolgálatában.
(Cv 57) Hivatkozik a zsinatra ( GS 12): „Hívők és nem hívők csaknem egybehangzó véleménye
az, hogy mindent az ember érdekében kell elrendezni, minthogy az ember áll a földi
lét középpontjában és csúcsán.” Ezután így folytatja:
„A hívők számára a világ
nem a véletlen és szükségszerűség, hanem Isten tervének gyümölcse. Ebből ered, hogy
a hívőknek egyesíteniük erőfeszítésüket más vallások és nem hívők minden jóakaratú
emberével, hogy ez a világunk ténylegesen megfeleljen az isteni tervnek: egyetlen
nagycsaládként élni a Teremtő tekintete alatt.” A szociális kérdésről írva a pápa
hangsúlyozza a szubszidiaritás elvét, amelyhez szorosan kapcsolódik a szolidaritás:
a fejlődésnek nyújtott nemzetközi segítség, az együttműködés e téren nemcsak gazdasági,
hanem alkalom a kulturális és emberi találkozásra is. Az enciklika kitér (61-66. pontok)
a gazdasági-társadalmi élet számos részletes problémájára (nevelés, munkanélküliség,
elvándorlás, pénzvilág, szakszervezetek), mindig a természeti törvény, az erkölcsi
felelősség szempontjából tekintve a helyzetet, mérlegelve a megoldási lehetőségeket.
Végül a fontos 67. pontban hangsúlyozza: „A megállíthatatlanul növekvő világméretű
kölcsönös függésekkel szemben, amellyel párhuzamos a globális recesszió is, ma sürgető
az ENSZ és a nemzetközi gazdasági-pénzügyi szervezetek reformja, hogy konkrét formát
kapjon a nemzetek családjának fogalma.” A szegény országoknak is hangot kell adni
a döntésekben, a polituikai, jogi és gazdasági rendezésnek a nemzetközi együttműködést
a népek szolidáris fejlődése felé kell irányítania. XVI. Benedek – XXIII: János (Pacem
in terris) és a zsinat nyomán egy igazi világpolitikai Tekintély létrehozását
sürgeti, amelyet jog szabályoz, és következetesen a szubszidiaritás és a szolidaritás
elveit követve a közjó megvalósítására törekszik, „elkötelezi magát az igazi teljes
emberi fejlődésre, az igazságban gyakorolt szeretettől sugallva”.
Láthattuk:
az egész enciklikán leitmotívként vissza-visszatér a bevezetőben megmagyarázott,
kezdő szavai formulája: „szeretet az igazságban” (vö. Ef 4, 15). A szeretet
és az igazság egységéről, egymást erősítő kölcsönös hatásáról van szó. A szeretet
igazság nélkül szentimentalizmus vagy tehetetlen paternalizmus lesz. Az igazság szeretet
nélkül lehet hatékony, de megvan a kockázata, hogy becsukódik a gnózisba (puszta ismeretbe)
vagy olyan technikába, amely felejti az emberi személy sajátos dimenzióját. „Egyedül
a szeretet, amelyet megvilágít az ész és a hit fénye, teszi lehetővé azt, hogy a fejlődés
az emberibb és humanizáló értékek hordozója legyen.”
Ratzinger pápa körlevelében
a filozófiai és teológiai reflexiók néha lelkiségi megfontolásokban végződnek, amelyeket
elsősorban a hívőknek szán, hiszen nekik élen kell járniuk a karitász, a gyakorlati
szeretet megvalósításában, ami lehetetlen a lelki valóságok, a Lélektől a szívekbe
árasztott szeretet, tehát a kegyelmi segítség nélkül. Az enciklika többször kitér
az ingyenesség és az ajándék valóságára. Ezek a kategóriák a személyek és a társadalmak
közötti kapcsolatok sajátosan emberi dimenziói. A szeretet ingyenessége az ajándékozás
révén kap gyakorlati kifejezést. Az említett kategóriák inkább a lelkiséghez, a magánszférához
tartoznak. De a pápa igyekszik azokat alkalmazni a gazdasági és pénzügyi kapcsolatokra
is.
A körlevél utolsó, hatodik fejezete éppen az emberi tényezőkre hívja fel
a figyelmet: minden gazdasági, technikai megoldáson túl sürgető a mentalitás megváltozása,
a szívek átalakulása. „A fejlődés lehetetlen egyenes emberek nélkül, olyan gazdasági
és politikai egyéniségek nélkül, akik lelkiismeretükben erőteljesen a közjó hívásának
engedelmeskednek. Szükséges a szakszerű felkészülés és a morális következetesség.”
(Cv 71). És az erre való nevelésben fontos szerep hárul a kommunikációs eszközökre.
„A médiumok hathatós eszközt képezhetnek annak elősegítésére, hogy növekedjék az emberi
család kommúniója (szeretetközössége) és a társadalom ethosza, ha az egyetemes részesedés
kifejlesztésének eszközei lesznek az igazság közös keresésében.” (Cv 73) „Nincs teljes
fejlődés és egyetemes közjó a – testi lelki egységükben tekintett - személyek lelki
és erkölcsi java nélkül.” (Cv 76) „A fejlődésnek szüksége van az Isten felé karjukat
kitáró keresztények imájára, akik annak tudatában cselekszenek, hogy a szeretet tele
igazsággal – caritas in veritate – amelyből az igazi fejlődés ered, nem a mi
művünk, hanem ajándékul kapjuk.” Minden az embertől is van, mert az ember létezése
alanya, és ugyanakkor Istentől, mert Isten a kezdete és vége mindannak, ami érvényes
és megváltást nyer. (Cv 79) A pápa Szent Pált idézi: „Minden a tiétek: a világ, az
élet, a halál, a jelenvalók, az eljövendők. Ti azonban Krisztuséi vagytok, Krisztus
pedig az Istené.” (1Kor 3, 22-23)