2009-07-28 18:03:11

A pápa szerdán befejezi észak-olaszországi vakációját


Vége felé közeledik XVI. Benedek nyári pihenése, amelyet idén az Aosta-völgyben lévő Les Combes helységben, a szalézi szerzetesek gondozásában lévő alpesi nyaralóban töltött. A Szentatya szerdán búcsút vesz a helyi rendfenntartó erőktől és polgári hatóságoktól, majd a délutáni órákban visszatér Rómába, ahonnan folytatja útját Castel Gandolfo-i rezidenciájára.

P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő rádiónknak adott tájékoztatójában arról számolt be, hogy a pápa nyaralása utolsó óráit is olvasással, elmélkedéssel, imával és szokásos sétáival tölti. Hétfőn este került sor a szalézi szerzetesek rendházában a búcsúvacsorára, amelyen részt vett Giuseppe Anfossi aostai püspök, Introd plébánosa, a polgári és katonai hatóságok, valamint az aostai kórház orvosai, akik a pápa csuklótörését kezelték.

XVI. Benedek köszöntését személyi titkára, Georg Gänswein prelátus tolmácsolta. A búcsúünnepségen felszólalt a vatikáni csendőrség főfelügyelője, Domenico Giani, valamint Anfossi püspök. Egyöntetűen megállapították, hogy kiváló volt az együttműködés a térség intézményei és a vatikáni személyzet, valamint a szalézi szerzetesek között.

Introd város helyi önkormányzata az elmúlt napokban elhatározta, hogy díszpolgárává avatja XVI. Benedek pápát. A Szentatya hivatalos válaszban értesíti majd a hatóságokat, hogy elfogadja döntésüket. Nincs kizárva tehát, hogy a város küldöttsége az elkövetkező hónapokban Rómában adja át a pápának a díszpolgári kitüntetést. Így volt ez már a múltban is, főleg német városok esetében, amelyek úgy döntöttek, hogy városuk díszpolgárává választják XVI. Benedeket. A pápa természetesen örömmel fogadja el a kitüntetést, a szívélyes vendéglátást, a szeretet megnyilvánulását.

A Szentatya tehát szerdán délben búcsúzik el a helybéliektől, a szalézi rendház előtti térségen – folytatta tájékoztatójában P. Lombardi. A pápa köszönti fiatal szalézi szerzetesek egy csoportját, majd mindazokat, akik biztosították zavartalan nyaralását: a rendőrség, katonaság, polgári védelem, tűzoltóság, a vatikáni közbiztonsági felügyelőség, csendőrség és egészségügyi ellátás képviselőit. Délután fél ötkor fogadja Anfossi püspököt, a térség polgári méltóságait és lakóit. A Szentatya helikoptere öt órakor indul Torinóba, ahonnan repülőgépen folytatja útját Róma Ciampino repülőtere felé.

Lombardi atya arról is beszámolt, hogy a vasárnapi ebéden a pápa vendége volt Severino Poletto bíboros, torinói érsek, valamint Anfossi püspök. A bíboros tájékoztatta a Szentatyát arról, hogyan halad a torinói halotti lepel 2010-ben esedékes közszemlére tételének előkészítése. XVI. Benedek most ismételten megerősítette, hogy szándékában áll Torinóba látogatni a kiállítás alkalmából.







All the contents on this site are copyrighted ©.