VI. Pál megnyilatkozásai a Holdra szállásról

Ezekben a napokban a világsajtó a 40 évvel ezelőtti szenzációs vállalkozással, az első emberek Holdra szállásával foglalkozik. Mi is már két ízben emlékeztünk erre a világtörténelmi eseményre. Az Osservatore Romano hétfői-keddi száma (o9.97.2o-21) két teljes oldalt szentel az eseménynek: a krónika mellett VI. Pál pápa megnyilatkozásait közti több fényképpel: a pápa televíziója előtt nézi a Holdra szállást, Castel Gandolfóban a pápai csillagvizsgálóban egy hatalmas távcsövön keresztül figyeli a Holdat, 1969. október 16-án kihallgatáson fogadja az Apollo 11 három űrhajósát: Neil Armstrongot, Edwin Aldrint és Michael Collinst.

VI. Pál 1969. július 20-án délben Castel Gandolfóban az Úrangyala elimádkozásakor, amikor a világ izgalommal várta a nagy eseményt, többek között ezeket mondta a zarándokoknak: „A mai nap nagy, történelmi nap az emberiség számára, ha ma este két űrhajós valóban a Holdra lép, amint Mi is, az izgalomtól szorongó világgal, örömmel és imádkozva kívánjuk, hogy szerencsésen megtörténjen. Jól tesszük, ha elmélkedünk erről a rendkívüli és ragyogó eseményről, a kozmoszról, amely megnyitja előttünk néma, titokzatos arcát… Mi a világmindenség, honnan jött, hogyan, miért?... Ki az ember, kik vagyunk, hogy ilyesmire képesek vagyunk. Jól tesszük, hogy elmélkedünk a haladásról.”

A pápa ezután arról beszélt, hogy a csodálatos, lenyűgöző technikai haladásnak megvan a veszélye, hogy bálványozzuk, hogy nem az ember javára használjuk a technika eszközeit, hogy nem lesz ura alkotásainak az ember. Mindez az ember szívétől függ. Feltétlenül arra van szükség, hogy az ember szíve annál szabadabb, annál jobb, annál vallásosabb legyen, minél nagyobb és veszélyesebb a gépek, a fegyverek és a saját rendelkezésünkre álló eszközök hatalma.” VI. Pál ezután emlékeztetett a világ különböző részein dúló háborúkra: Vietnam, Afrika egyes országai, Közel-Kelet. Gondoljunk a háború áldozataira, továbbá az éhségtől szenvedő népekre. Amikor ma a haladás diadalát ünnepeljük, imádkozzunk az emberiség igazi világi és erkölcsi javáért.

A világtörténeti esemény után következő, július 23-i szerdai általános kihallgatáson VI. Pál elmélyítette eszmélődését. A tudományos haladás megváltoztatta kultúránk és az oktatás hagyományos humanista beállítottságát. Ez a pozitív tudományosság nagy vonzóerőt gyakorol az új nemzedék egy részére, és prófétai ígéretekkel kecsegtet. Ezért is érdemes figyelni a tudomány világára. De ezután VI. Pál látszólag eltért a tárgytól. A kontesztáló ifjúságról kezdett beszélni. (Emlékezzünk arra, hogy egy évvel korábban, 1968 májusától törtek ki a diáklázadások Európa-szerte: Párizstól Berlinen át a „prágai tavaszig” az egyetemisták és értelmiségiek tiltakoztak a tekintély ellen, több szabadságot követeltek, több beleszólást a politikába, sokszor anarchiába fulladt a pusztító, jórészt baloldali kontesztálás.) VI. Pál tehát erre utalt szerdai beszédében, amikor a fiatalságot arra szólította fel, hogy értékelje a tudományos munkát, az űrkutatással járó anyagi és emberi áldozatokat. Bírálni, kontesztálni könnyű, – mondta – könnyebb, mint építeni, kezdeményezni, megtenni azt, amiből megszületett mostani civilizációnk. Nem tagadjuk, hogy jogos lehet a kritika, nem vetjük meg a fiatalokat, mivel függetlenséget és újításokat akarnak. De hangsúlyozzuk: nem méltó a fiatalokhoz a képromboló, szeretet nélküli dekadens magatartás. A fiatalokat ösztönözze a pozitív eszmény, amelyet a nagyszerű űrkutatás mutat nekik.

Egy másik gondolatra is áttért a pápa: a tudományos kutatás, a technikai haladás nincs ellentétben hitünkkel és az életről meg a mindenségről alkotott felfogásunkkal. Elég, ha arra utalunk, hogy mit tanít erről a II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű konstitúciója (37, 58, 59. pontok). „A hit nemcsak hogy nem fél attól, hogy szerény tanítását konfrontálja (szembesítse) a modern tudományos gondolkodás gazdagságával, hanem egyenesen kívánja ezt.” Kívánja, mert az igazság, még ha más-más módszerekkel közelítjük is meg, mindig ugyanaz, önmagával megegyezik. E szembesítésből kölcsönösen hasznot meríthet a hit és a tudományos kutatás. Ezt a katolikus hitvédelem számos dokumentuma igazolja.

VI. Pál beszédében rátért a teológiai szempontokra. A modern istenkeresésről szólt, idézve Szent Ágoston Vallomásai elejéről a híres mondatot: „Uram, magadnak teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.” Az isten utáni vágy be van oltva az ember szívébe. A Teremtőt felfedezhetjük a teremtésben, jelenlétéről énekel a zsoltáros (Zsolt 138, 7). Szent Pál areopáguszi beszédében ezeket mondta: „Nincs messze egyikünktől sem, Benne élünk, mozgunk és vagyunk” (Csel 17, 28). Szent János evangéliuma bevezetőjében arról ír, hogy minden az örök Ige által lett, az Ige által, aki testté lett Krisztusban. A Kolosszei levél Krisztus-himnuszában (1, 17-18) pedig ez áll: „Minden általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő (Krisztus) a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben.” Krisztus az Alfa és az Ómega, a Kezdet és a Vég, ahogy az apokalipszisben olvassuk, nemcsak az emberek, hanem a kozmosz, az anyagi világmindenség számára is. Végül VI. Pál megállapította, hogy mi Krisztus-hívők örömmel fogadjuk a tudomány haladását és a csodálatos felfedezéseket miközben az ember kikémleli a teremtett világot. Krisztussal leszünk, aki az Út , Igazság és Élet.