2009-06-30 13:49:01

„Caritas in veritate” – ez a címe XVI. Benedek pápa harmadik, hamarosan megjelenő enciklikájának


A pápa Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, az Úrangyala elimádkozásakor bejelentette: ezen a napon írta alá az új dokumentumot, amellyel elmélyíti Isten Szolgája, VI. Pál 1967-ben kiadott „Populorum progressio” k. körlevelének szociális tematikáját, különös tekintettel korunk globális fejlődésére. Az imát megelőzően a Szent Péter téren összegyűlt hívekhez a Szentatya a galileai halászról szólt, aki elsőnek vallotta meg a Krisztusba vetett hitét. XVI. Benedek, Róma püspöke, egyházmegyéje ünnepe alkalmából mint Péter apostol utóda az egész városhoz, minden zarándokhoz és turistához intézte jókívánságait.

A két vértanú apostol közbenjárásáért fohászkodva azt kérte az Úrtól, hogy áldja meg és védelmezze mindnyájukat. Maradjanak hűségesek keresztény hivatásukhoz, és ne hasonuljanak a világ gondolkodásmódjához. Pál apostol tanításának megfelelően alakuljanak át és újuljanak meg az Evangélium szerint. A pápa szüntelenül azért imádkozik, hogy Róma megőrizze keresztény hivatását. Ne csak hatalmas spirituális és kulturális örökségét óvja meg sértetlenül, hanem lakói is legyenek képesek arra, hogy a hit szépségét megvalósítsák mindennapi életükben. Emberséggel és evangéliumi értékekkel teli légkört nyújtsanak azok számára, akik felkeresik az Örök Várost – mondta a pápa.

Szent Péter és Pál apostolok ünnepe egyetemes jellegű, mert kifejezi az egyház egységét és katolicizmusát. Ezért jönnek Rómába ezen a napon az új metropolita érsekek, hogy átvegyék a palliumot, a Péter utódával való szeretetközösség jelképét. A pápa köszöntötte a konstantinápolyi pátriárkátus küldöttségének tagjait is. Szent Péter és Pál közös tisztelete legyen záloga egy mind teljesebb egységnek, amelyet a világ minden részén élő keresztények egyre jobban éreznek – tette hozzá a Szentatya, majd Máriához, Krisztus egyetlen egyházának Anyjához fohászkodva imádkozta el az Úrangyalát.

A Mária-ima után tette meg fontos bejelentését: hamarosan megjelenik harmadik enciklikája, amelynek címe: „Caritas in veritate” és amely elmélyíti VI. Pál „Populorum progressio” k. enciklikájának szociális tematikáját. A pápa június 29-én, Szent Péter és Pál apostolok ünnepén írta alá a dokumentumot, amely korunk globális fejlődésének szempontjaival foglalkozik az igazságban megvalósuló szeretet fényében. ű

A Szentatya a hívek imáiba ajánlotta új enciklikáját, amely újabb hozzájárulás az egyház részéről az egész emberiséget érintő fenntartható fejlődéshez, amelyet az emberi méltóság teljes tiszteletben tartásával és mindenki valós igényeinek figyelembevételével kell megvalósítani.







All the contents on this site are copyrighted ©.