A Vatikáni Szent Pál kiállítás margójára - P. Vértesaljai László jegyzete

Június 25-én, csütörtökön nyílt meg a Vatikáni Múzeum „Pio Cristiano” részlegében az a kiállítás, mely „Szent Pál a Vatikánban, a Népek Apostolának alakja és szava a pápai gyűjteményekben” címmel a páli év lezárásaként mintegy összefoglalja azt az örökséget, melyet a tarzuszi Pál hagyott az emberiségre.

A kiállítás Pál római tartózkodásának állít emléket, ahogy ez a különféle vatikáni gyűjteményekben fellelhető. Értékes vatikáni görög nyelvű kódexek mutatják be az Újszövetségi Szentírás Szent Páltól eredő örökségét. Az összesen 5621 verset számláló Újszövetségből 2003 vers a páli hagyaték, tehát az egésznek 36 százaléka. És micsoda erő van ebben a páli evangéliumban! Egyik levelét éppen a római keresztényeknek írja, mely a szentírási korpusz összeállításakor a legelőkelőbb helyet kapta, minthogy a négy evangélium és az Apostolok Cselekedetei után az apostoli levelek gyűjteményében az első helyen áll. Utolsó fejezete csupa személyes köszöntés, ami arra utal, hogy Pálnak sok közeli, baráti kapcsolata volt a Rómában élő keresztények között. Egyiket, az „Úr választottját, Rúfuszt és anyját” úgy köszönti mint aki „neki is anyja” (Róm 16,13). Egészen különös vallomás ez, melyet a keresztény hagyomány úgy értelmezett, hogy annak a Sándornak és Rúfusznak az anyjáról van itt szó, kinek férje, cirenei Simon, az Úr keresztjét vitte.

Pál apostol számára egyébként a kereszt igehirdetésének középpontja. A római levél foglalata a galata levél, ennek záró részében írja ünnepélyesen: „nem akarok mással dicsekedni mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével” (Gal 6,14). Ez - a Krisztusban már keresztre feszített Pál - apostoli útjai végén Rómába érkezik. Az Apostolok Cselekedei írja: „Szirakúzába érve három napig ott vesztegeltünk. Innen a part mellett haladva Régiumba értünk. Egy nappal később déli szél támadt, s így a következő napon Puteoliba érkezhettünk. Itt testvérekre találtunk, kérésükre egy hétig ott maradtunk és azután indultunk tovább Róma felé. A testvérek, amint hírt kaptak rólunk, elénk siettek egészen a Foum Appii és Tres Tabernae tájékáig. Pál láttukra hálát adott Istennek és bizalomra gerjedt. Rómába való érkezésünk után Pál engedélyt kapott, hogy magánlakásban maradhasson egy katona őrizete mellett… Két álló esztendeig maradt bérbevett szállásán. Mindenkit fogadott, aki betért hozzá, és nagy bizalommal akadálytalanul tanította az Úr Jézus Krisztusról szóló tanításokat” (ApCsel 28, 14-16. 30-31). Ennek a bérbevett szállásnak templom is emléket állít.

Az egyik a San Paolo alla Regola, egészen közel az egykori és a mostani zsidó negyedhez és a zsinagógához. Innét, a fogságból írta Pál a kolesszei, a filippi, az efezusi hívekhez küldött levelét és itt írja bilincsbe verve a Filemonhoz intézett levelét: „Én, az öreg Pál, aki most Krisztus Jézusért fogságot is szenvedek. Fiamért, Onezimuszért könyörgök, kinek bilincsemben adtam életet.” (Fil 9-10).

Ennek a Krisztusért bilincseket szenvedő Pálnak a végső tanúságtétele Uráról, Jézus Krisztusról a vértanúság. Ez a jelenet látható a kiállítás egyik szarkofágjának domborművén. Minthogy Pál római polgár, ezért viseli a tógát, mely méltóságot ad neki. Így fogadja a halált, felkészülten mint egy sztoikus filozófus, de tudatában annak, amit szeretett fiának, Timóteusnak, mintegy végrendeleteként írt: „Én ugyanis nem sokára áldozatul esem, s közel van már elköltözésem ideje. A jó harcot megharcoltam, a hitet megtartottam. Most készen vár az igaz élet koronája, melyet azon a napon megad nekem Úr, az igazságos bíró…” (2Tim 4,6-8).

Pál apostolnak a keresztény ikonográfiában ismert és meghatározott arca van. A kiállítás ennek az ikonográfia ábrázolásnak az eredetét is bemutatja. Minthogy ismeretlen a Pál életéig visszamenő képi megjelenítés róla, ezért a szakemberek, köztük a Szent Archeológia Pápai Akadémia tudósai megegyeznek abban, hogy a negyedik században felbukkanó ábrázolás valójában egy tipizálás, melynek létrejöttéhez a protofilozófusok – Plátón és Arisztotelész – ikonográfiája adott segítséget. Amikor ugyanis Nagy Konstantin császár rendelete szerint a negyedik század elején elkezdik építeni a nagy bazilikákat, többek között éppen Péter és Pál sírja fölé Rómában, akkor az egyház benső igényeinek megfelelően szükségessé vált a nagy példák képi ábrázolása is. Ekkor fordultak - miként más esetekben is – a római világ képzőművészeti formáihoz, mindig merőben új, keresztény tartalmat adva azoknak. Így adódott szinte magától, hogy a proto-apostolok, vagyis a főapostolok a protofilozófusok mintájára nyerjenek konkrét és megmaradó formát. Platónt kopasz, szakállas filozófusként ábrázolták, aki az ideák világát keresi.

Formailag és lelki rokonság szempontjából is könnyű volt Pállal összekapcsolni, míg Arisztotelésznek a gyakorlatias péteri magatartás a megfelelője. Ennek a negyedik század első harmadában megszülető tipológiának első megmaradt ábrázolása az Anasztászisz szarkofág már említett jelenete Pál apostol vértanúságáról.

A 132 értékes darabból álló kiállítás a Vatikáni Múzeumban látogatható, egészen szeptember 27-ig, a múzeumba érvényes jegy egyúttal a páli kiállításra is érvényes.