2009-06-27 15:25:00

A pápa beszéde a vietnámi püspökökhöz: az egyház a társadalom szolgálatában áll


A vallások nem veszélyeztetik egy ország egységét, mert céljuk az emberek megszentelődése és a közjó szolgálata. Ez volt XVI. Benedek pápa beszédének egyik fő gondolata, amelyet az ad limina látogatáson tartózkodó vietnámi főpásztorokhoz intézett szombaton délelőtt. Felhívta figyelmüket a világiak fontos szerepére, hiszen "egy jó katolikus egyben jó állampolgár is".

A délkelet-ázsiai ország nyolcvan milliós buddhista tengerében a katolikusok apró szigetet alkotnak a maguk hat milliós létszámával. A vietnámi keresztények számára az elmúlt ötven év stabilitását évszázadokon keresztül hitvallók vére árán sikerült megteremteni. Ezért érthető módon ma a katolikus identitás védelme mellett a párbeszéd a fő szempont a hatóságokkal és a más vallású hívekkel egyaránt. Az egyház hozzájárul az emberek lelki és humánus fejlődéséhez, valamint az ország fellendüléséhez.

A pápa hangsúlyozta azon meggyőződését, miszerint lehetséges az egyház és az állam közötti egészséges együttműködés. Az egyház minden tagját arra buzdítja, hogy egy igazságos, szolidáris és egyenlő társadalom megteremtéséért fáradozzon. Nem akar az állam helyébe lépni, csak jogos részét óhajtja kivenni a nemzet életéből, a lakosság szolgálatában. A Szentatya szólt még a világi hívek, különösen a fiatalok, illetve a családok jelentős szerepéről. A katolikus szülők gyermekeiket neveljék a tisztességre, igazságra és más fontos emberi értékekre, az Isten iránti hit és szeretet szellemében. Benedek pápa végül a megalakulásának ötvenedik évfordulóját ünneplő vietnámi püspöki karnak azt kívánta, hogy a most megkezdett papi év szolgáljon a belső megújulásra, Isten és az egyház tanításának megfelelően.







All the contents on this site are copyrighted ©.