2009-06-26 16:49:55

„A Szent Pál-év hamarosan véget ér, de tovább folytatódik spirituális hatása az egész világon” – sajtótájékoztató a Vatikánban


Pénteken délelőtt a Szentszék sajtótermének II. János Pál aulájában Andrea Cordero Lanza di Montezemolo bíboros felidézte a vasárnap záruló Szent Pál-év fontos eseményeit. A római Falakon-kívüli Szent Pál bazilika főpapja emlékeztetett a kezdeményezés születésére. Még II. János Pál bízta meg a főpapot azzal, hogy egy erre a célra létrehozott bizottság élén tanulmányozza a bazilika és a hozzá tartozó extraterritoriális létesítmények felújítását.

A Szentatya halála után XVI. Benedek pápa hagyta jóvá az átrendezés tervét, amely a bazilikára, valamint a hozzá tartozó bencés apátságra és egyéb intézményekre vonatkozott. A bíboros ekkor javasolta Benedek pápának a Népek Apostolára emlékező jubileumi év megrendezését, Szent Pál születésének 2000. évfordulója alkalmából. A pápa örömmel fogadta az ún. „tematikus” év megrendezésének ötletét, amelynek két alapvető célja volt. Egyrészt az, hogy jobban megismertesse a hívekkel a Népek Apostola által ránk hagyott rendkívüli üzenetet, másrészt egyre inkább erősítse az ökumenikus kapcsolatokat az egyes keresztény közösségek között.

Ez utóbbi egyébként minden pápai bazilika intézményes feladata – tette hozzá Cordero Lanza di Montezemolo bíboros. Így született meg először a történelemben a páli jubileumi év, amelyre meghívást kapott a világ minden katolikus püspöke és általában minden keresztény közösség. Az eseményt XVI. Benedek pápa a Szent Pál bazilikában nyitotta meg 2008. június 28-án Szent Péter és Pál apostolok vesperásával. A Szentatya mellett állt I. Bartolomeosz, konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is.

Az elmúlt év során hívek számtalan csoportja érkezett püspökeik vezetésével, nemcsak Olaszországból, hanem a világ minden részéről. Szerzetesek és szerzetesnők, Istennek szentelt életet élők, egyházi mozgalmak, társulások tagjai, egyetemi, iskolai, kollégiumi csoportok, plébániai hívek, egyszerű családok. Nemcsak katolikusok, hanem ortodoxok, protestánsok, anglikánok és különféle egyéb keresztény felekezetek képviselői keresték fel a Népek Apostola sírját, lehetetlen megállapítani, összesen hányan voltak. A legnagyobb létszámú zarándoklat az elmúlt héten az olaszországi Aversa egyházmegyéjéből érkezett több mint hatezer hívővel. 100 autóbusszal és egyéb járművekkel jöttek el Rómába. Az év kiemelkedő eseménye volt Chiara Lubich temetése, amelyen a Fokoláre mozgalom 20 ezer tagja vett részt a világ számos országából. Sokan csak a bazilika előtti térségen elhelyezett óriáskivetítőkön követhették a gyászszertartást. A jubileumi évet megelőzően naponta átlagban néhány ezren keresték fel a Szent Pál bazilikát, míg idén például május elsején több mint 18 ezer volt a zarándokok száma. Ezekben az utóbbi hetekben naponta átlag tízezren keresik fel Pál apostol vértanúságának helyét.

A bazilika főpapja utalt rá, hogy Rómán kívül számos kezdeményezéssel emlékeztek meg az egész egyetemes egyházban a Népek Apostoláról, majd felidézte a bazilikában végzett felújítási munkálatokat. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy rést nyitottak a Pál sírját körülvevő pápai oltár alatti V. századi téglafalban. Ez lehetővé tette, hogy a hívek megpillantsák a mindezidáig rejtve maradt hatalmas márvány sírbolt egyik oldalát. Az imára összegyűlt zarándokokat így mindössze néhány méter választja el a szarkofágtól, amely 20 évszázada őrzi a Népek Apostolának földi maradványait.

A páli év lezárása alkalmából a Szentatya hét pápai delegátust küld a Népek Apostolához fűződő legfőbb szent helyekre: a Szentföldre, Damaszkuszba, Tarzuszba, Ciprus szigetére, Athénbe, Máltára és Libanonba. Egy bíboros vezeti a küldöttséget, amelynek tagjai hálát adnak Istennek az elmúlt jubileumi évért és arra buzdítják a helyi híveket, hogy folytassák a páli év kezdeményezéseit, haladjanak tovább a keresztény egység visszafordíthatatlan útján – mondta pénteken délelőtt a szentszéki sajtótájékoztatón Andrea Cordero Lanza di Montezemolo bíboros.







All the contents on this site are copyrighted ©.