2009-06-24 18:22:47

A Szent Pál-év hozzásegítette a törökországi híveket ahhoz, hogy ismét felfedezzék keresztény önazonosságukat


A törökországi püspöki konferencia elnöke, Luigi Padovese a Fides missziós hírügynökségnek adott interjújában megállapította, hogy a páli jubileumi év nagy jelentőségű volt a helyi egyház számára. Az eseményhez csatlakoztak a Törökországban jelenlévő különböző egyházak és egyházi közösségek, megerősítve az ökumenikus kapcsolatokat. Pálról, mint az egység Apostoláról emlékeztek meg a keresztények. Luigi Padovese püspök, Anatólia apostoli helynöke hozzátette: a törökországi keresztények ismét felfedezték identitásukat. A keresztény sajtó jelenléte, az ifjúsági, szerzetesi és egyéb zarándoklatok során a hívek elmélyítették azt az önazonosságot, amelyet Pál olyan világosan hirdetett és védelmezett. Egy muzulmán többségű országban ez rendkívül fontos, anélkül, hogy egyfajta hamis irenizmus, a béke kedvéért történő megalkuvás csapdájába esnénk. Ez önmagunk elveszítését jelentené.

Padovese püspök hangsúlyozta a zarándoklatok nagy értékét: hívek ezrei özönlöttek ebben az évben Tarzuszba és Antióchiába. A zarándokok szüntelen áradata, amely nem turizmus volt, pozitív hatást gyakorolt a közvéleményre. Többekben megváltoztatta azt a benyomást, hogy a keresztények már elveszítették hitüket és a fogyasztás martalékává váltak, mellőzve a vallási értékeket. A páli év mérlege tehát rendkívül pozitív – mondta a főpásztor. Annak a reményének adott hangot, hogy a zarándokok által idén kitárt kapu örökre nyitva marad.

A jubileumi évet Törökországban Jean-Louis Tauran bíboros, a Szentatya különleges küldötte zárja le június 28-án, ünnepélyes ökumenikus szertartással, amelyen részt vesz Bartolomeosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, valamint több keresztény vallási vezető is.

Június 30-án a török hatóságok szervezésében a vallásközi barátság jegyében kerül sor Tarzuszban, az Apostol szülőhelyén a Szent Pál-év hivatalos lezárására. Ezzel egyidejűleg Iszkenderunban megrendezik a XIII. Nemzetközi Szent Pál szimpóziumot. A rendezvényen, amelynek szervezője Luigi Padovese püspök és az Antonianum Pápai Egyetem, számos európai egyetem neves teológusa és professzora vesz részt.







All the contents on this site are copyrighted ©.