„Mindszenty bíboros nagy hitvalló, aki sokat szenvedett az egyházért” – mondta Szent Pio atya legközvetlenebb munkatársának

A Pio atya szentté avatási eljárásának aktáit tartalmazó ún. „Positio” második kötetének 1638. és 39. oldalán olvasható Angelo Battisti, a szent szerzetes egyik legközvetlenebb munkatársának tanúságtétele. Az 1906-os születésű Angelo Battisti első ízben 1941-ben kereste fel San Giovanni Rotondo-t, Pio atya lelki támaszát és oltalmát keresve.

Akkor mindössze 10 napot töltött a kegyhelyen, de a kapucinus szerzetes, aki befogadta őt lelki fiai közé, megjövendölte: „Versenyezni fogunk majd, hogy melyikünk tartja meg jobban az egymásnak tett ígéreteket. Te dolgozz, a többi az én gondom”. 1957 végén Pio atya meghívta Angelo Battisti-t, aki vatikáni alkalmazott volt, hogy legyen a Szenvedés Enyhítése Háza gondnoka és igazgatója. Ezt a beosztását megtartotta egészen a szent szerzetes 1968. szeptember 23-án bekövetkezett haláláig.

A boldoggá avatási eljárásban Angelo Battisti tanúként vallomást tett Pio atya életszentségének különböző megnyilvánulásairól. A Pio atya mellett eltöltött hosszú évek során meggyőződött arról a sok ajándékról, amelyet Isten juttatott a stigmatizált szerzetesnek. Valóban egyedülálló, hogy Pio atya mindent tudott mindenkiről, számára nem léteztek fizikai távolságok. „Mindent Istenben látok!” –olvassuk a Positio-ban, Angelo Battisti tanúvallomásában.

Az isteni ajándékok között esett szó a bilokációról, vagyis arról, hogy Pio atya egyszerre két helyen is jelen tudott lenni. Amikor Mindszenty bíborost bebörtönözték, Pio atya egyre jobban vágyott arra, hogy szentmisét mutasson be számára. Egy reggel meg is jelent a bíboros cellájában, a szertartáshoz szükséges minden kellékkel együtt. A két pap beszélgetett egymással, majd Pio atya, ahogyan érkezett, úgy el is távozott – olvassuk Angelo Battisti visszaemlékezésében.

Egy Budapestről érkezett pap később bizalmasan megkérte: kérdezze meg Pio atyát, hogy valóban megtörtént-e az eset. Angelo azonban nem merte feltenni a kérdést, attól félve, hogy felmérgesíti a szerzetest. Az évek múltak, de Angelo Battisti gondolatai között mindig fel-felbukkant a soha fel nem tett kérdés. Sok-sok év elmúltával, 1965 márciusában azonban, egy este, amikor befejezte beszámolóját a Szenvedés Enyhítése Házának aznapi munkájáról, felállt, hogy elbúcsúzzon, de Pio atya még visszatartotta. Ekkor hirtelen feltört belőle a kérdés: „Atyám, Mindszenty bíboros felismerte Önt?” A válasz nem váratott magára. „Meg akart enni, ostobának, oktalannak nevezett” – olvassuk Pio atya szentté avatási „Positio”-jában.

Majd így folytatja visszaemlékezését Angelo Battisti:
„Amikor elmagyaráztam Pio atyának, hogy, mivel ő olvas gondolataimban, láthatja, hogy nem állt szándékomban ezzel a témával okvetetlenkednem. Nem az én kíváncsiságom, hanem Isten adta ajkamra ezeket a szavakat, nagyobb dicsőségére. Pio atya ekkor megszelídült és így válaszolt: „Hát mit képzelsz, láttuk egymást és beszélgettünk, gondolod, hogy nem ismert föl engem?”
Pio atya Mindszenty bíborost letartóztatásától fogva segítette, mert emberileg nem lehet felfogni, hogy hogyan tudta volna a főpap egyébként elviselni azt a sok szenvedést, amellyel megalázták, és amelyekről emlékirataiban ír.

Pio atya a következő intelemmel fejezte be a Mindszenty bíborosról szóló beszélgetést: „Ne feledkezz el imádkozni ezért a nagy hitvallóért, aki annyit szenvedett az egyházért” – olvassuk a kapucinus szentté avatási eljárása „Positio”-jának második kötetében.