„A Reneszánsz hajnalán” - Beato Angelico domonkos festészetéről
„Élhetett volna jómódú és tehetős emberként, gazdaggá válhatott volna művészetének
köszönhetően, mert gyerekkorától fogva megmutatkozott tehetsége. Mégis, mivel természetéből
fakadóan mindig is Istenfélő ember volt, a domonkos rendbe lépett.” Giorgio Vasari,
a híres művészeti író ezekkel a szavakkal jellemzi először Pietro di Guido-t, akit
ma úgy ismerünk, mint Giovanni da Fiesole vagyis Fra Angelico, Beato Angelico. A
források szerint feltehetőleg 1385 és 1400 között született a Firenze környéki Vicchio
di Mugelloban és 1455 februárjában hunyt el Rómában. Már a halála utáni években a
„boldog” (beato) jelzővel illették keresztény élete és a művészet iránti ájtatos tisztelete
miatt, amit az Egyház hivatalosan 1982-ben, II. János Pál pápa is elismert.
Az
akkori Firenze, ahol Pietro di Guido - a későbbi Beato Angelico - fiatalságát is töltötte,
az 1400-as években a művészeti élet és produkció központja, legjelentősebb helyszíne
volt: elég csak Donatello-ra vagy Brunelleschi-re gondolni. Pietro di Guido már fiatalként
komoly munkát végzett a helyi festőműhelyekben, többek között, mint miniatúrafestő,
az akkori világ híres alkotóitól tanulta mesterségét . Emellett tudjuk róla, hogy
természetéből fakadóan vallásos életet élt. A domonkos szerzetesek prédikációit hallgatva
döntött úgy, hogy belép a Szent Domonkos (1170-1221) által alapított rendbe. Szerzetestársai
a kezdetektől tudtak festői tevékenységéről, melyet aztán a renden belül is támogattak.
Guido művészete ugyanis minden értelemben méltóvá vált arra, hogy a képi ábrázoláson
keresztül hirdesse Isten szavát, az Evangéliumot, így Fra Angelico a renden belül
festészetével gyakorolhatta prédikátori domonkos hivatását.
Kolostorba lépése
után a szerzetessé és pappá válás útján ismerkedett meg Aquinói Szent Tamás tanításával,
mely alapvető és nélkülözhetetlen eleme volt az egyházi személyek oktatásának. Mindez
nagy hatással volt Fra Angelico keresztény művészetére: a természet és a kegyelem
törvényének megértése. A két törvény szoros kapcsolata a festészetben is értelmet
kap: a szép, az arányos kompozíció, a formák gazdagsága, a fény, a színek az ember
olyan természetből fakadó eszközei, melyeken keresztül képes láthatóvá tenni az isteni
szépséget és igazságot: azt, ami az emberi szemnek láthatatlan. A szerzetesi életforma,
a folyamatos meditáció lehetővé teszi Isten jelenlétének és misztériumának felfedezését
és megértését. A láthatatlan isteni kegyelem ugyanis láthatóvá válik a minket körülvevő
világban, melyen keresztül lehetőséget kapunk arra, hogy valódi képet alkothassunk
Istenről saját tapasztalatainkon keresztül. Fra Angelico festészete ezt a megismerést
tükrözi. Hasonlattal kifejezve elmondhatjuk, hogy a szerzetes festő bal szemével megfigyelte
és megtanulta ábrázolni formák és színek segítségével a világot, jobb szemével pedig
felfedezte bennük azok valódi értelmét, melyet Istentől kaptak. Így alakul át Fra
Angelico festészetében a világ, a konkrét és valós egy másik világ, Isten országának
szimbólumává. Fra Angelico élete nagy részét Firenzében, a San Marco kolostorban töltötte,
ahol ma is láthatóak a szerzetesi cellák falaira festett csodálatos freskói. 1445-ben
IV. Jenő, majd V. Miklós pápa megbízatására érkezett Rómába. Ahol számos munkája ma
is látható.
Halálának 550. évfordulója alkalmából rendezett programok lezárásaként
műveiből kiállítást rendeztek Rómában, melyet július 5-ig lehet megtekinteni a Kapitóliumi
Múzeumban. A kiállítást végigjárva a látogatónak alkalma nyílik felfedezni a domonkos
szerzetes festői világát: csodálatos arany kompozíciók, melyek fénnyel telítik meg
az ábrázolásokat; letisztult formák, melyek előtt hosszan időzik a néző, hogy szépségüket
magával vihesse; színek, melyek a világ isteni szépségét tükrözik. Nem maradtak fenn
emlékeink arról, hogy a domonkos szerzetes festő, Fra Angelico szavaival, prédikációival
hirdette-e az Evangélium igazságát, festményein keresztül azonban ezt évszázadokra
megtette. Horváth Hajnalka, a Pápai Gergely Egyetem doktoranduszának tanulmánya