Egy kicsi hely nagy története: San Giovanni Rotondo

Az autóval érkező zarándok Apulia tartományban kietlen tájon halad San Giovanni Rotondo felé. A sík vidék pusztaság jellegét ölti, a táj érdektelen, csak a távolban sejlik fel egy középmagas hegy. A kanyargó út egyszer csak hirtelen befordul az „egyenes utcába”, az út mentén tábla, rajta felirat: „San Giovanni Rotondo, cittá di Padre Pio, gemellata con Pietrelcina”, vagyis San Giovanni Rotondo Szent Pio atya városa, Petrelcina testvérvárosa. Pietrelcina, egy kicsi falu valahol Nápoly felett a hegyekben, hasonlítható valamiképp Betlehemhez. Betlehem – az Isten szándéka szerint pedig egy kicsi falu Palesztinában, miként ez dél-olaszországi apuliai település a nagy foggia-i síkságon.

És mégis, az Isten akarta, hogy ez a kicsi hely ismertté váljon szerte a világon. Most az, világszerte ismert, a leglátogatottabb kegyhely Európában. Forrása, titka ugyanaz, a betlehemi-názáreti Jézus, akinek egy nagy barátja élt itt, Pio atya, Pietrelcina-ból.
Honnan is az immár jól ismert név: San Giovanni Rotondo? A régi település közepén áll egy szerény templomocska, mely századokon át hirdette a védőszent, Keresztelő Szent János tanúságtételét. Innen tehát a név: Szent János, San Giovanni. A „rotondo- kerek” jelző pedig arra az ősi pogány templomra utal, melyre a kereszténység hajnalán az első Krisztus-hívők itt ezen a helyen ráépítették az Isten házát, a Keresztelő tiszteletére. Először Apolló, aztán Vesta, végül az utakat is védelmező kétarcú Janus istenség tiszteletére épült a kicsi, kerek formájú ősi pogány templom. Erről régészeti ásatások is tanúskodnak.

Pio atya városának mai nevét tehát az egykori pogány szentély formája és a későbbi keresztény templom védőszentje együttesen adja. Az egészen kicsi templomban talán százan férnek el összesen. Bizánci-gótikus stílusú mozaikjai a XII-XIV. századból valók, míg az oltárfülke Keresztelő János szobra bizánci eredetű a korai tizedik századból.

Ha a zarándok tekintetét innen dél-kelet felé veti, akkor egy karéjos nagy hegyvonulat mögött, San Giovanni Rotondo-tól mintegy 20 km-re, egy tengerre néző hegycsúcson egy olyan zarándokhelyre talál, mely a kora középkor Európájában kiemelkedő jelentőséggel bírt. Ez a hely a Gargano-hegyi Szent Mihály szentély, Santuario di San Michele sul Monte Gargano. Ha csak a párját említjük ennek a kegyhelynek, Európa másik oldalán, ugyancsak tengerparton, akkor már fölsejlik valami a hely nagyságából, ez pedig: Mont Saint Michel, a híres bencés kolostor a normandiai tengerparton, szemközt a délangol partokkal.

Egykor a világ négy legnagyobb zarándokhelyei közé sorolták, a megváltás „lelki útjának” megfelelően: homo-angelus-Deus. A „homo, ember” tisztelete Péter és Pál sírját Rómához, valamint Szent Jakab apostolon keresztül Santiago de Compostela-hoz köti.

A „Deus” tiszteletnek kiváltságos helye a Szentföld, ahol a megváltó Isten-Fia élt.

Az „angelus-angyal” megjelenésének a helye azonban éppen a Gargano hegy. A hagyomány szerint 490-et írtak, amikor egy környékbeli gazdag földműves, Elvius Emmanuel nagy nehezen rátalált elveszett ökrére, a Gargano hegy egyik nagy barlangjában. Minthogy nem tudta kihajtani onnan, mérgében szerette volna megölni. Ám az ökörre kilőtt nyílvesszői visszatértek hozzá, még meg is sebesítették őt. A megsebesült ember riadtában fölkereste a környék püspökét Sipontum-ban, aki három nap böjt-ima penitenciát rótt rá. Harmadnapra Lorenzo Maiorano püspöknek látomása támadt:

Angyal állott előtte, e szavakkal szólva: „Mihály arkangyal vagyok és mindig Isten jelenlétében állok. A barlang szent hely számomra, én választottam, én magam őrzöm. A barlang szájánál az emberek bűnei bocsánatot nyernek”. Az arkangyal még kétszer megjelent a püspöknek, 492-ben és 493-ban, aki végül is engedve a mennyei kérésnek 493. szeptember 29-én Szent Mihály tiszteletére rendelte e helyet. Azóta a kegyhely napjainkig „működik”, zarándokok sokasága keresi fel. Az egyetlen olyan hely, amit nem emberkéz épített és nem is szentelték fel soha hivatalosan. Neve is különleges: basilica caelestis, mennyei bazilika. A hegy felszínén épített templomból 89 lépcsőn át lehet lejutni a barlangba, melynek bronz ajtaját 1076-ban Bizáncban öntötték a Biblia angyalos jeleneteivel. A barlang-kegyhely története pápák, császárok, királyok, szentek látogatását őrzik. A longobárd-karoling korban lett ismertté igazán, mert a kereszténységre térő egykori hódítók a hetedik-nyolcadik században a garganói kegyhely érintésével a „via sacra langobardorum”-on járva igyekeztek a Szentföldre.

A tizedik századtól kezdve pápák és uralkodók látogatják: IX. Leó pápa 1050 táján háromszor is idelátogat, III. Sándor 1061-ben, II. Paszkál pápa 1117-ben, X. Gergely 1273-ban Anjou Károllyal együtt, V. Celensztin pápa 1295-ben, immár lemondása után járt itt. Magyarok is jártak itt, nem is akárkik: Martell Károly magyar felesége Clemence 1292-ben, aztán 1207-ben Szent Erzsébet, 1347-ben Nagy Lajos király, 1476-ban Mátyás király Beatrice feleségével járt itt.

A szentek között kétség kívül a legemlékezetesebb Assisi Szent Ferenc látogatása 1222-ben. A Poverello azonban a hely szentsége iránti tiszteletből nem mert belépni a szentélybe, ellenben egy kőre rákarcolta a ferencesek „tau” kereszt-jelét. 1268-ban Aquinoi Szent Tamás is ellátogatott Gargano-ba.

Végül Pio atya is, a közeli San Giovanni Rotondo-ból többször átzarándokolt az angyal szentélybe. II. János Pál pápa 1987-ben kereste fel a Szent Mihály gargano-i kegyhelyét.