500 év után ismét finn püspököt neveztek ki a finn egyházban
XVI. Benedek pápa kinevezte Helsinki új püspökét Teemu Sippo atya személyében, aki
a Jézus Szent Szíve Kongregációjának tagja. A finn egyház életében történelmi
jelentőségű kinevezésnek is mondható ez a mostani, ugyanis az utolsó finn származású
püspök, Arvid Kurki 500 évvel ezelőtt, 1464 és 1522 között élt.
A reformációt
követően a finn katolikus egyházra a nemzetköziség volt jellemző: a 16. századi változásokat
követően leginkább litván, később holland, ma pedig nagyrészt lengyel nemzetiségűek
a finn katolikus egyház papjai.
A tridenti zsinatot követő időszakban 4 idegen
származású püspöke volt a finn katolikus egyháznak, akiknek komoly kihívást jelentett
a hívek bizalmának elnyerése. Elsősorban a nyelvi problémák jelentettek gondot a protestantizmus
(evangélikus) egyik fellegvárának is tekintett országban.
Finnországban a
katolikus egyház az 1970-es évektől kezdett komolyabban megerősödni, melyet a számadatok
is jól tükröznek: 1970 előtt 3000-nél kevesebb volt a hívek száma, ami 2005-re mintegy
10000-re növekedett. Ehhez nagyban hozzájárult a bevándorlók és az új megtértek száma
is.
Az újonnan kinevezett finn püspök egyik legfontosabb feladata lesz az egyházmegyén
belüli egység és összhang megteremtése.