2009-05-31 12:19:54

„A Szentlélek elűzi a félelmet, érezteti velünk, hogy a Mindenható, végtelenül szerető Isten kezében vagyunk” – mondta homíliájában a pápa


XVI. Benedek Pünkösdvasárnap délelőtt fél 10-kor mutatta be az ünnepi szentmisét a Szent Péter-bazilikában. Homíliájában rámutatott: a keresztény ünnepek közül Pünkösd az, amelyben megvalósul Jézus földi küldetésének célja. Ő maga mondta tanítványainak: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön: mennyire szeretném, ha már föllobbanna!” (Lk 12,49). Ezek a szavak valósulnak meg 50 nappal feltámadása után, Pünkösdkor, amely az egyházban a Szentlélek ünnepe.

Az igazi tüzet, a Szentlelket Krisztus hozta el a földre, és Isten továbbra is felkínálja ezt a tüzet minden nemzedéknek. A Szentlélek ugyanolyan fontos a spirituális élet számára, mint a levegő a biológiai élethez. A légköri szennyeződéshez hasonlóan fennáll a szív és a lélek szennyeződése is, amely gúzsba köti és megmérgezi a spirituális létet. Miközben azonban az ökológiai elkötelezettség ma mindenki számára prioritás, a világ látszólag nehézség nélkül hozzászokik a lelket megmérgező számos termékhez, amelyek az erőszakot hirdetik, amelyek lealacsonyítják az embereket.

A pünkösdi szél metaforája arra figyelmeztet, hogy amennyire értékes a tiszta levegő a tüdő számára, ugyanolyan fontos az egészséges levegő, a szeretet a szív részére. A mai ember nem akar többé Isten képmása lenni, hanem kijelenti, hogy Istentől független, önálló, szabad. A tékozló fiúhoz hasonlóan eltávolodik az atyai háztól, kezében a „tűz” veszélyessé válik, az élet és az emberiség ellen fordul, mint ahogy ezt például örökös figyelmeztetésként, bebizonyította Hirosima és Nagaszaki tragédiája.

Pünkösd ünnepéről elmélkedve a pápa még hozzátette: ahová belép a Szentlélek, onnan elűzi a félelmet. Ezt bizonyítják a vértanúk, a hitvallók, a misszionáriusok, a szentek. Erről tanúskodik maga az egyház is, amely az emberek korlátai és bűnei ellenére továbbra is átszeli a történelem óceánját, Isten lehelete, megtisztító tüze élteti. A pápa homíliájában köszönetét fejezte ki a kölni Dóm kórusának és kamarazenekarának, akik Joseph Haydn halálának 200. évfordulója alkalmából a Harmonie-Messe-vel kísérték a pünkösdi liturgiát.








All the contents on this site are copyrighted ©.