A szentföldi zarándoklat nagy ajándék volt Péter utóda és az egész egyház számára - XVI. Benedek pápa beszéde a szerda délelőtti általános kihallgatáson

A Szentatya ezen a szerdán is megtartotta az általános kihallgatást, amelyre szokás szerint a világ minden részéből zarándokok ezrei gyűltek egybe rekkenő hőségben a Szent Péter téren. A kialakult szokás szerint a pápa katekézisét azzal helyettesítette, hogy kiértékelte szentföldi lelkipásztori látogatását, amelyre május 8-a és 15-e között került sor, Jordániában, Izraelben és a Palesztin Nemzeti Hatóság Területén. A pápa köszönetet mondott elsőként Fouad Twal pátriárkának, a különböző rítusú katolikus püspököknek, papoknak és a szentföldi ferences kusztódiának. Köszönetét fejezte ki a jordán királynak és királynénak, az izraeli elnöknek és a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökének, kormányaiknak, és mindazoknak, akik közreműködtek útja sikeres lebonyolításában. A pápa hangsúlyozta, hogy elsősorban zarándokút volt hitünk kútfejénél és egyben lelkipásztori látogatás a Szentföldön élő egyházaknál: sajátságos jelentőséggel bír ez a közösség, mert élő jelenlétet képvisel ott, ahonnan származik.

A Szentatya ezután sorra vette utazása egyes napjait és eseményeit, kezdve május 8-ával, Jordániával. Itt két nagy szenthelyet keresett fel: Nebo hegyét, ahonnan Mózes az ígéret földjét szemlélhette, ahová azonban nem léphetett be és a Jordánon túli Betániát, ahol a negyedik evangélium szerint Keresztelő Szent János megkezdte a kereszteléseket. Nebo hegyén a zarándokember „ a már” és „a még nem” helyzetében van. A zarándok egyház saját magában is megéli ezt az eszkatológikus állapotot, vagyis azt, már egyesült Krisztussal, Jegyesével, de még várja a végső idők dicsőséges eljövetelét.

A pápa a nyitottság jeleként értelmezte azt a gesztust, hogy Betániában megáldotta egy épülő templom alapkövét. A hasemita királyságban megvalósuló vallásszabadság értékes példa lehetne más országok, történetesen pl. a jelenleg nehéz sorsban élő iraki keresztények számára. Útjának jordániai szakaszából a pápa még számos más eseményt megemlített, köztük pl. két liturgikus szertartást: a görög-melkita székesegyházban végzett vesperás imádságot és a nemzetközi stadionban tartott szentmisét.

Május 11-én Jordániát elhagyva a pápa Izraelben folytatta útját, ahol úgy mutatkozott be, mint annak a földnek a zarándoka, ahol Jézus megszületett, élt, meghalt és feltámadt. Ugyanakkor a béke zarándokaként Istenhez intézte könyörgését, ott ahol Isten emberré lett, hogy mindenki az ő gyermekeként, azaz testvérként élhessen. „Utazásomnak ez a második aspektusa természetesen jelen volt az izraeli elnöknél és a palesztin hatóság elnökénél tett látogatásomkor – mondta a Szentatya. Ezen az Istentől megáldott földön olykor úgy tűnik, hogy lehetetlen kilépni az erőszak örvényéből. De Istennek és azoknak, akik bizalmukat beléje helyezik, semmi sem lehetetlen. Ezért tehát, az egyetlen igaz és irgalmas Istenbe vetett hit, a legértékesebb kincs az itt élő népek számára, legyen a kölcsönös tisztelet, a megbékélés és az együttműködés forrása” – mondta a Szentatya, hozzátéve, hogy ezt a jókívánságát tolmácsolta, amikor találkozott a különböző vallások képviselőivel, azaz az iszlám közösség, az izraeli főrabbinátus, a vallásközi párbeszéd szervezetei és a galileai vallási vezetők képviselőivel.

Jeruzsálem a három nagy monoteista vallás találkozási pontja és nevében is szerepel, hogy a béke városa. Mindez Isten emberiségre vonatkozó tervét tükrözi, vagyis azt, hogy egyetlen nagy család megalkotására vagyunk hivatottak. Minden hivőnek túl kell lépnie az előítéleteken és az egymás feletti uralkodás vágyán. Zsidók, keresztények és muzulmánok tanúsítsák és a tettekben is tiszteljék azt az Istent, Akinek nevét imában az ajkukra veszik. „Én pontosan ezt hordoztam a szívemben és imáimban, amikor Jeruzsálemben felkerestem a Nyugati Falat és a Szikla Kupolát a zsidóság és az iszlám jelképértékű helyeit. Az összeszedettség intenzív pillanatát jelentette a Shoa emlékére emelt Jad Vasemben tett látogatásom, ahol némán időztünk, imádkozva és elmélkedve a „név” misztériumán: minden emberi személy szent és neve beíródott az örök Isten szívébe. Soha sem szabad megfeledkezni a Shoa borzalmas tragédiájáról. Ellenkezőleg, maradjon meg mindörökre emlékezetünkben, mint egyetemes figyelmeztetés az emberi élet szent tiszteletére, mert az emberi élet mindig végtelen értéket képvisel.”

A Szentatya beszéde utolsó részét a szentföldi katolikus egyháznak szentelte, amelyet úgy említett, mint látogatása legfontosabb célkitűzését. Erre három helyen: Betlehemben, Názáretben és Jeruzsálemben került sor. Az utolsó vacsora termében, ahol a szentföldi kusztódiával találkozott arról elmélkedtek, hogyan lehet átalakítani a világot a szeretet szelíd hatalmával. A szentföldi katolikusokkal való találkozás magasrendű mozzanatai voltak a szentmisék, Jeruzsálemben, Jozafát völgyében, Betlehemben, a Születés bazilikánál és Názáret közelében, a galileai dombokon. A pápa végül útja utolsó állomásáról, a jeruzsálemi Szentsír bazilikáról szólt. Az egész zarándokutat valamiképpen Krisztus feltámadása foglalta egységbe. Az évszázadok óta tartó próbatételek, háborúk, pusztítás és sajnos a keresztények közötti megosztottság ellenére, az egyház folytatta küldetését a feltámadt Úr szentlelkének ösztönzésére. Az egyház a teljes egység felé halad, hogy a világ higgyen Isten szeretetében és megtapasztalja a béke örömét. A pápa beszédét ezekkel a szavakkal zárta: „A Kálvárián térdepelve könyörögtem a húsvéti misztériumból fakadó szeretet erejéért, mert ez az egyetlen, amely képes megújítani az embereket és irányítani a történelmet és a kozmoszt beteljesedése felé.”

A Szentatya ezután köszöntötte a világ számos országából érkezett zarándokokat, köztük a magyar csoportokat is:
„Isten hozta magyar zarándokokat, különösen azokat, akik Erdélyből, Nyíregyházáról és Révfülöpről érkeztek! Kedves Testvéreim, Urunk Mennybemenetele közeledtével emlékezzünk arra, hogy mindannyian úton vagyunk a Mennyei Haza felé, ahol az Úr helyet készít nekünk. Apostoli áldásommal. Dicsértessék a Jézus Krisztus!