2009-05-16 16:41:39

„Legyünk egy igazságos világ őrzői” – szeminárium New York-ban a katolikus társadalmi tanításról


Negyedik alkalommal tartja 6 napos továbbképzését a Szentszék állandó ENSZ missziója és a „Path to Peace” Alapítvány. A május 16-21. között New York-ban zajló szemináriumot felsőoktatási hallgatók számára hirdették meg, amelynek idei témája: „Szántsd fel és gondozd: Legyünk egy igazságos világ őrzői”. A szervezők minden évben felkérik az egyesült államokbeli felsőoktatási intézményeket, hogy küldjenek két hallgatót az egyhetes intenzív programra.

A szeminárium célja, hogy a résztvevők jobban megértsék globális és helyi szinten egyaránt a katolikus társadalmi tanítást, illetve a szentszéki ENSZ misszió tevékenységét. A hét folyamán a diákok előadásokon vesznek részt és találkoznak a világszervezethez rendelt nagykövetekkel és ENSZ képviselőkkel, valamint előadókkal különböző katolikus szervezetektől és szociális ügynökségektől. Emellett ellátogatnak kulturális és vallási jelentőségű helyekre. A szimpózium továbbá tudatosítani kívánja a fiatalokban, hogy felbecsülhetetlen forrást jelentenek az egyház sikeres munkája számára, amelyet a közjó építése területén végez.







All the contents on this site are copyrighted ©.